Lövétei Lázár László költészetét igen nagyra becsülöm, két korábbi könyvéről is írtam már oldalunkon (Feketemunka: https://konyvkultura.kello.hu/kritika/2022/12/feketemunka, illetve Zákeus fügefája: https://konyvkultura.kello.hu/kritika/2023/11/zakeus), úgyhogy igen komoly örömmel vettem kézbe legújabb könyvét, amely – a Kalligram után – Erdélyben jelent meg, de az anyaországi olvasók számára is könnyen hozzáférhető, beszerezhető. A könyv a 2016-ban megjelent Alkalmi című kötet folytatásaként is értelmezhető lenne – ha rászorulna arra, hogy folytatásról és értelmezhetőségről beszéljünk vele kapcsolatban. 

Kép forrása

Természetesen legjobb volna egy alkalmi versben méltatni a kötetet, ha merném, de nemigen merem, mert Lövétei Lázár László mindent tud a költészetről, vagy úgy is mondhatjuk, amit nem tud, az nincs is, így bármit írnék, azt ő már ismerné – marad tehát a kissé szegényesebb próza, midőn erről az erős versvilágról beszélünk. Érdekes, tanulságos és lenyűgöző kombinációja ez a versvilág a valóságnak, a valóságból építkezésnek és az elemelkedő magasköltészetnek: a versek jórészt hétköznapi eseményből, elbeszélt történetből, fanyar vagy enyhén cinikus hangon (vagy inkább a cinikus hang mögötti attitűdből) indulnak, szólalnak meg, hogy aztán felröppenjenek, és intellektuális lobogással, erős érzelmi hőfokon égjenek. Ez elsőre ellentmondásosnak tűnhet, de talán éppen az a költészet csodája, hogy Lövétei Lázár László minden versben össze tudja hozni a hétköznapokat, az általunk is ismert helyszíneket vagy átélt jeleneteket a magasköltészet magabiztos kézzel kezelt eszközrendszerével. Műveltség, tudás, szerénység, az élet alapos ismerete – és mindez alkalmi versek keretébe foglalva! –: igazán nem könnyű feladat. 

De hadd mutassak egy példát – íme a Csiriz című vers (Mottó: „Az enyéimnek”), amelynek apropóját az adja, hogy a szerzőtől verset kértek család témakörben: „Ez itt a reklám helye: / mióta édesanyám nem süt kenyeret a kemencében, / FGyöngyinél, / a lövétei »Asszonybosszantó«-ban árulják / a világ legfinomabb kenyerét,. / nem tudom, / hogy csinálja FGyöngyi. / de tényleg világbajnok kenyeret süt, / ha feléjük járok, / mindig veszek egyet, / ma is vettem, / kérdi FPali, / hogy Csíkban volt-e eső, / mert tegnap Árvátfalván elkapta őt egy istenes zuhé, / el is ázott a lisztje az utánfutón, / sajnálkozásomnak adtam hangot, / hazaérve Lövétére / édesapámnak is elmeséltem, hogy: / ne hogy járt szegény FPali, / édesapám mosolygott, / a víz nem ellensége a lisztnek, / azt mondja, / nem ázik el egészen a liszt, / kétujjnyi csirizt húz maga köré, / de belül épen marad, / a régiek kútban tárolták a lisztet, / azt mondja, / ki hitte volna?!, / lisztet, / kútban, / nagyon tetszik nekem ez az egész, / mert verset kértek tőlem család témakörben, / de semmi nem jutott eszembe, / hazafelé, / vissza Csíkba, / végig ezen gondolkoztam, / mert állítólag kezdenek kiütközni rajtam is / a bogaras vénember jelei, / volt eszük a régieknek: / ha kétujjnyi csirizt húz maga köré, / nem kell az egész bogaras-zsizsikes-atkás-molyos lisztet disznók elé önteni, / nem akarok bogaras vénember lenni, / még nem, / nem akarok disznók elé kerülni, / még nem, / jó lenne körülöttem is az a kétujjnyi csiriz, / legalább belül maradjak ép, / maradjatok körülöttem még egy darabig, / mondom majd az enyéimnek: / eső van, / víz van, / vigyázzatok rám még egy darabig.”

Vagy íme az Ének egy macskával című vers zárósorai: „…félre ne érts, / nem akarlak idomítani, / mint te a macskádat, / ezt a mai lejegyzést se irodalomnak szánom, / hanem csak izének, / hogyishívjáknak, / nem is értem, / hogy miért írom mindezt, / talán mert tegnap este a fiatal Dosztojevszkij / vicceskedő kisregényében azt olvastam, / hogy »többé-kevésbé mindnyájan halandók vagyunk«, / jót derültem én is a dolgon, / pedig tényleg halandók vagyunk / »többé-kevésbé«, / én is, / a macskád is, / nem irodalomnak szánom tehát ezt a mai izét, / hanem csak hogyishívjáknak, / felejtés ellen.” 

A könyvben két ciklus található (-nak/-nek, illetve -ról/-ről címekkel), 12, illetve 15 verssel, intertextustól, százféle hangtól, eseménytől, alkalomtól jóízűen roskadozva, de komolyan mondja – és mondhatja – a versolvasó és verskedvelő közönség, hogy ebből bizony akármennyit szívesen olvasna: hátha lesz Legújabb Alkalmi is hát. 

Lövétei Lázár László: Újabb Alkalmi. Erdélyi Híradó Kiadó – Sétatér Egyesület. Kolozsvár, 2024.