Erdélyből Magyarba

MEGJELENT: 2022. december 25., vasárnap | SZERZŐ: Nagy Koppány Zsolt

„Vasalatok? / Betonkoszorúk? / Felejtsd el! / Közel se engedtek / Az ilyen úri munkákhoz! / Bezzeg amikor csákányolni kellett! / Na kicsi barátom / Mondták / Most már te is kibontakozhatsz” (Hetedik vignetta); „Volt egy kocsma a szomszédban / Egy lerobbant Ikarus buszból / Kiszedték a székeket / S azokkal szerelték fel a kocsmát / Egy darabig mi is ilyen buszokkal / Mentünk Magyarba / Szóval egy kicsit otthon-szagúak voltak / Azok a székek / Ha már nagyon jöttem volna haza / Beültem abba a kocsmába / S ha már ott voltam / Megittam egyúttal valamit” (Huszonnegyedik vignetta).

Kép forrása

Vendégmunkásként Magyarországon

A fenti két verset szinte találomra felütve választottam Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő Feketemunka címmel megjelent, felkavaró és földhöz szegező kötetéből; az Erdélyben élő Lövétei ugyanis nemcsak saját, a kilencvenes években (pontosabban 1996-ban) el- és végigszenvedett vendégmunkás/feketemunkás létét örökíti meg ezekben a versekben, hanem szűkebb és tágabb környezetének hangjait is felerősíti, hallhatóvá teszi, mégpedig az irodalom eszközeivel. (A fülszöveg egyik mondata jelzi, hogy ennek sikerében sokáig szinte maga is kételkedett: „Tartoztam ezzel a könyvvel magamnak is, a népes rokonságnak is – de legalább ennyire izgalmas volt a kérdés, hogy ezekbe a csontszáraz »riportokba« vajon sikerül-e annyi vért (érzelmet?, lelket?) diktálni, hogy megmozduljanak, és versként kezdjenek viselkedni.” Hát, mondom már itt: sikerült. Nagyon jól sikerült.)

Számunkra, erdélyi emberek számára a Magyarországon való vendégmunkálkodás igazi trauma: ha konkrét élménye nincs is egyik-másik erdélyi embernek, mindenki ismer olyat, aki szerencsét próbált itt, és végigszenvedte, tűrte, férfiasan viselte az ezzel járó megaláztatásokat. Sokan írtak, írtunk is róla, hogy csak Simó Márton könyveit említsem (Tranzit, Bozgor, A boldogabb ember), Tánczos Vilmos Kitántorgott… Magyarországra – Egy társasutazás margójára című munkáját, illetve az Önök alázatos szolgájának a könyvét, A vendégmunkás dalai címmel. (Külön kis világ ez, a maga traumáival és törvényszerűségeivel.) Verseskötetben viszont tudomásom szerint csak Lövétei Lázár László írta meg ezt a… létállapotot? élményt? tapasztalatot? Igen.

Kép forrása

Agyonpecsételt útlevél

A könyvet számos erénye mellett az teszi különösen megrázóvá, hogy mennyiféle hangot megszólaltat benne a szerző – a saját tapasztalatán túl számos rokona, ismerőse szavait is rögzíti, (szinte) szó szerinti elhangzásban a Vignetta-sorozatban, az egyéb versekben helyzetképeket fest, de akad itt himnusz egy lapáthoz, továbbá egy kis színmű is „Lacikával”, aki a munkásszállón éppen Macbeth vészbanyáinak dalát olvassa, miközben szoba-, munka- és feketemunkás-társai főzni próbálnak abból, ami van. Majd’ minden szövegben ott van a megalázott és megszomorított határon túli magyarok keserve, sértettsége, olykor hetyke és büszke viszonyulása, darabos, sírva vigadó humora, az élet nehézségeiből szükségszerűen fakadó kényszerek fölött érzett kín miatt összeszorított fogak csikorgása és csikorgatása.

De tulajdonképpen még el sem kell kezdeni a könyvet ahhoz, hogy tudjuk, mi lesz benne: a borító – amiről így ír a szerző a köszönetnyilvánítás során: „Külön köszönet Ladó Bélának, hogy a borító elkészítéséjez kölcsönadta agyonpecsételt útlevelét” –, valamint az első mottó (amelyik szó szerinti idézet az 1993. évi törvényből a külföldiek beutazásáról, magyarországi tartózkodásáról és bevándorlásáról, és így szól: „Beutazási és tartózkodási tilalom rendelhető el azzal a külföldivel szemben, aki az előírt hatósági engedély nélkül Magyarországon munkát vállalt vagy adóköteles tevékenységet folytatott”) tökéletesen előrevetítik a várható tartalmat.

Kép forrása

Amikor a koma felakasztotta magát

És hogy mitől sikerül elérni, hogy ezek a „csontszáraz riportok” „versként kezdjenek viselkedni”? Nos, ez természetesen maga a műalkotás titka és csodája, de emellett Lövétei Lázár László veterán költő, akinek a kisujjában van nemcsak a poétika minden ága és boga, de a hatáskeltés, az olvasó lelki megdolgozásának tökéletes módszertana is – nem kapkod, nem siet, hanem (mintha lapátolás közben és annak megsegítésére imát mondana) szép ráérősen építi fel ezekből a saját és az ismerősök életéből származó töredékekből a feketemunka frissbeton- vagy bontottpor-szagú univerzumát, ahol „Feketemunkásként a parizert utáltad meg egy életre / Zsömle parizer és zacskós kakaó / Huszonnyolc napig zsömle parizer és zacskós kakaó ebédre / Aztán a boldog lövétei ízek a huszonkilencedik napon” (Boldog ízek).

Sorsok villannak fel (a vignetták egy részéből novellát, drámát, filmet is lehetne írni, íme – szintén találomra kiválasztva – egy: „Egy csomó papírmunka / Aztán áthozni a koporsót a határon / Hallgatni itthon / Hogy ordít a felesége / Beszökni a templomkertbe / S megkongatni a harangokat / Szóval rendesen megbonyolította az életemet / Amikor a koma / Felakasztotta magát”Huszonkettedik vignetta), hétköznapi emberek beszélnek a könyvben, és egyszerű szavaik verssé, metafizikává, önmagukon túlmutató irodalmi entitássá kristályosodnak a szerző hozzáértő kezében; van benne posztmodern önreflexió is, de tényleg csak az íze kedvéért (az egyik versben szerepel, hogy ezek a versek melyik folyóiratokban jelentek meg), és a kötet végén az olvasó elszomorodva, de lelkileg megnemesülve teszi le a könyvet – mint ahogy az igazán nagy műveket szokás.

Lövétei Lázár László: Feketemunka. Kalligram Kiadó, Budapest, 2021.  


Megosztás