Lazányi Béla Rigójancsi a Hauerből című regényét kínáljuk olvasóinknak ezúttal. A családtörténetet elmesélő alkotásban egyszerre keveredik a dokumentarista és fiktív vonal. Az 1924-től 1959-ig tartó elbeszélésben egy mondhatni klasszikus sorsvonal és annak leágazásai bontakoznak ki.

A kiadó, a Méry Ratio honlapján nincs különösebb elemző ajánló, a szerkesztők egy kiemelt részlettel illusztrálták a regényt. Ebből egy részlet: „Volt egy telihold-ragyogta májusi éjjel, mikor Julis váratlanul megébredve felült az ágyban. Tágra nyílt, parázsló szemekkel nézte, amint a holdfény a szobában eláraszt mindent, a lenvászon abrosszal terített asztalt, az alátolt széket, aztán a megvetett ágyat és a benne alvó embert. És ő éberen álmodott a bársonykék varázsban. Azok a népmesék jártak a fejében, amikor a szegény ember legkisebb fia elindul szerencsét próbálni, aztán furfanggal és leleménnyel, okossággal, bátorsággal legyőzi a sárkányokat, s elnyeri a világszép királyleány kezét meg a fele királyságot.”

A megjelenés éve 2021, az alkotóval ebben az évben készített a Rigójancsi a Hauerből megjelenése kapcsán interjút a Székelyhon honlap. Ebből elsőként az derül ki, hogy az 1963-ban, a Pest megyei Zebegényben született írónak ez az első regénye. A folytatásból megtudjuk, hogy a történet valós alapját Lazányi Béla nagymamája és édesapja életfejezetei adták. Julis cselédlányként dolgozik Budapesten, ahol fiút szül. Az író erről többek között azt nyilatkozta, hogy művével természetesen nem ítélkezni akart, hanem „külső nézőpontból” átadni az eseményeket, hogy az olvasó is lássa: milyen volt egy egyszerű ember élete akkoriban. Erről bővebben így beszélt: „A legfontosabb mozgatórugó ahhoz, hogy megírjam ezt a könyvet, az volt, hogy egyfajta emléket szerettem volna állítani az őseimnek, elsősorban nagymamámnak és édesapámnak. De még csak a könyvről való gondolkodásban tartottam, akkor rádöbbentem, hogy noha ez két konkrét személyről fog szólni, de igazából valamennyi úgynevezett kisembernek szerettem volna emléket állítani. Méltatlanul kevés szó esik ezeknek az embereknek a mindennapjairól, sorsukról, gondolatairól, örömeiről.” 

A fent említett interjúban leírták, hogy „három éven át írta a könyvet, és mivel rugalmas a munkaideje, elég sok időt tudott ráfordítani a témával való foglalkozásra. És noha valós személyek is felbukkannak, és valós történelmi eseményeket is beleszőtt, sok fiktív elem került bele.”  „Vannak lépőkövek számomra – relatíve kevés –, ami azt jelenti, hogy voltak valóságos dokumentumok. Ezek elsősorban édesapám elemi iskolás bizonyítványai, nagymamám, édesapám keresztlevele, és majd később, ahogy halad a történet, még egy-egy dokumentum volt a fogódzóm, és néhány valóságban megtörtént eset, amit édesapámtól hallottam. A többit, és a szereplőknek is a döntő részét kitaláltam” – vázolta az író.