Hinnénk-e, hogy mi mozgatja a művészetet és a világot? Igen, az a bizonyos alhasi szalonnadarab, de lapunk olvasói értő és intelligens olvasók, akik számára most inkább úgy fogalmazunk: a nő. S hinnénk-e, hogy egy olyan maszkulin hérosz, mint Ernest Hemingway, aki nemcsak a világot, de még önmagát is fegyverrel a kezében regulázta meg, egy szemtelenül fiatal nő iránt érzett szerelem okán forgatta föl életét végletesen és végzetesen? Pedig ilyesvalamit állít Andrea Di Robilant Ősz Velencében regénye.

Kép forrása

A fiatalság-afrodiziákum-hóbort
Egy művészekkel sűrűn sorjázott társaságban egy alkalommal egy idősebb hölgy kifakadva azt kérdezte a városszerte közismerten nőfaló fotográfustól, hogy miért részesítik előnyben a fiatal hölgyeket a művészek és miért kell minduntalan azokat a fiatal csitriket megnézni, nekik udvarolni és kegyeiket elnyerni. A fotóművész bölcsen beletúrt jellegzetes szakállzatába, és csak annyit válaszolt a feldúlt idős hölgynek, hogy ne aggódjon, nemcsak a művészek, de mindenki a fiatal nőket nézi meg először, s akar a lehető legközelebb kerülni hozzájuk. 
Az egyik legjellemzőbb példája ennek a fiatalság-afrodiziákum-hóbortnak a divatvilág, ahol egy tizenkilenc éves pályakezdőnek nemigen jósolnak sok jót, nem úgy a tizenhat éveseknek. De, hogy a nagy Hemingway is hódolt előtte, azt majd most tudjuk meg. 

Kép forrása

Kapcsolat helyett kapcsolat
Nos, igen, egy fiatal nő – Mit fiatal? Igazi csitri! – igézete lett Ernest Hemingway végzete is, ha jól értjük Andrea Di Robilant Ősz Velencében című regényének lényegét. Az irodalomtörténeti erejű história főszereplője az az Ernest Hemingway, aki 1948 őszén azért utazik negyedik feleségével a romantika fővárosának számító Velencébe, hogy ott – talán a szépséges környezet, talán az irodalomtörténetben elfoglalt helye okán – rendezzék megromlott kapcsolatukat. A „jó ötletnek tűnt” kategória jellegzetes helyzete ez, megtűzdelve azzal a különös karmaszituációval, ahol a rendíthetetlen férfiasságáról, sziklaszilárd maszkulin alakjáról híres írót végül egy gyönge és harmatos liliomszál penderíti földre. A regényíró szerint ugyanis Hemingway bár szándéka szerint azért érkezett nejével Velencébe, hogy újabb töltést adjon kapcsolatuknak és fellángoljon bennük az a bizonyos tűz, egy óvatlan pillanatban egy tinédzser lány alakjában megjelenik a kísértés (vagy a Kísértő?) és a robosztus jellemű férfikolosszus egyből áldozattá válik. 

Kép forrása

Egy szerelem monumentumai
Az épp ötvenes éveibe lépő Ernest bácsi és a középiskolás diáklány Adriana hirtelen fellobbanó szerelme persze egy perc alatt romba dönti a korábbi házassági restaurációs terveket, sőt, az író a csitri szerelmétől megittasodva mindent eldob, holott a beteljesületlenség mindvégig kínozza a különös szerelmespár tagjait. 
A regény kapcsán az is megfogalmazódhat az emberben, hogy ez az irodalomtörténeti blaszfémia – melyhez hasonlót a magyar literatúra ugarán is láthattunk ugye, ugye – valójában egy műhelytitkokat is feltáró történet, melyből kiderül, hogy Hemingway két talán leghíresebb regénye, A folyón át a fák közé és Az öreg halász és a tenger című történetek amolyan írásbeli monumentumok, melyeket a szerző Adriana alakjának, emlékének megformálására is emelt. Na, tessék!