Te jó ég, Ferlinghetti százéves lett az idén! A jó öreg Lawrence márciusban töltötte be ezt a szép kerek évfordulót és bevallom már totálisan elfelejtettem őt, amikor – gondolom én, fennállása centenáriumára – a Helikon Kiadó által boltok polcaira nemrég kitett Kicsi Fiú című önéletrajzi regénybe botlottam. Aki most azért kérdezi, hogy miért fontos Ferlinghetti, annak csak annyit mondok, hogy Ginsberg, Kerouac, Cassidy és Borroughs után ő a beatirodalom legkomolyabb dinoszaurusza, és nem (csak) azért, mert mindannyiukat túlélte.

Kép forrása

A legnagyobbak között
A beatirodalmi mozgalom nagyjairól – hála Istennek a magyar újrakiadások okán is – gyakorta hozsannázhatok eme oldalon, és ami a bevezetőben olvasható volt, az tényleg irodalomtörténeti tény: Lawrence Ferlinghetti valóban a negyvenes, ötvenes évek legnagyobbjai között volt. Kerouac Úton-ja, Ginsberg Üvöltése, Neal Cassidy legendás levelei és Borroughs Meztelen ebédje mellett Ferlinghetti Az elme vidámparkja című kötetének (na, meg persze összes további művének, verseinek és regényeinek, de akár még festményeinek is) ott van a helye beatirodalom mennyei könyvtárában. 
Ráadásul az agg mester máig igen-igen aktív. Elég pár percet gurigáznunk Facebook oldalán, mindjárt láthatjuk, mennyi felolvasáson, rendezvényen, találkozón vesz részt, ha talán nem is azzal a pokoli lendülettel, amivel annak idején pörgette az életet. 

Kép forrása

Hiányzó fordítások 
A gond csak nekünk, magyaroknak ezzel az, hogy erről a beatnik íróról volt eddig a legkevesebb tudomásunk, hogy a magyarra lefordított és nyomtatott formátumban kiadott műveinek hiányáról már ne is beszéljünk. (Talán apróság, de Ferlinghettiről még a Wikipédia sem tartalmaz magyar cikket. Viszont az angol nyelvű életrajzból megtudhatjuk, hogy a beatnik volt újságíró, haditengerész, képzett irodalmár és, hogy valami kaland is legyen a dologban, azt is megtudhatjuk, hogy Ferlinghettet a City Lights könyvesbolt tulajdonosaként letartóztatták az Allen Ginsberg Howl című kötetének kiadása miatt…) 
Úgyhogy le a kalappal a Helikon Kiadó előtt, akik rögtön azzal kezdték a hiánypótlást, hogy századik születésnapja alkalmából a mester önéletrajzi könyvét, a zseniális Kicsi Fiú című regényt adták nekünk, magyar olvasóknak. 

Kép forrása

Unalom nélkül
A Kicsi Fiú pedig egy rendkívül szuggesztív darab, még ha Ferlinghetti ebben nem is annyira abszurd, szürreális és forradalmian groteszk, mint mondjuk hatvan évvel ezelőtti lírájában. Stílusa természetesen nagyon egyéni, életrajza, melyet gyerekkorától indít bizonyos oldalakon elemzésig részletes, míg más fejezeteket néha csupán egyetlen mondattal képes letudni. Ilyenkor én mindig azt gondoltam, hogy biztos tök érdektelen volt az az életszakasz, s az író az izgalmas részeknél felvett nagyfordulatszámú sebességet nem kívánta uncsi dolgokkal fékezni. 
Regénye több pontja is, amolyan költői hitvallás, de ez a vesszőmentes szabadverses részlet különösen az: „És a Kicsi Fiú, miután felnőtt a sokkok döbbenetek átültetések átváltozások buzdulások paráználkodások vallomások jövendölések hallucinációk fölháborodások pofázások kollaborálások revelációk felismerések rádöbbenések helyrebiccenések önreflexiók tévelygések visszazökkenések megvilágosodások leegyszerűsítések idealizálások lelkesedések köntörfalazások realizálódások  radikalizálódások és felszabadulások végtelen sora után immár Felnőtt Fiúként megtalálja a saját hangját és szabadjára engedte a benne felgyülemlett rengeteg szót.”