Negyven évvel ezelőtt, 1979-ben jelent meg Hajnóczy Péter (1942-1981) kisregénye, A halál kilovagolt Perzsiából. 
Kultmű, a Kádár-korszak alapműve, a szerző főműve ez a körülbelül hetven oldalnyi próza. Klasszikussá nem vált, mert egy olyan témát érint, ami a hagyományosan vett prózatémáktól messze esik, a delirium tremens állapotát. 

Kép forrása

A „Péterek” nemzedéke
A hetvenes évek irodalmi életébe egyszerre robbant be Esterházy, Nádas, Lengyel és Hajnóczy Péter. Nemzedékük irodalomtörténésze-esztétája szintén Péter, Balassa Péter. Hajnóczy a legrövidebb pályát futhatta be közülük. Ezt írta első kötetéhez önéletrajzi összegzésként: „Körülbelül egyéves koromig lelencházban éltem, onnan vittek el nevelőszüleim, harmincéves voltam, amikor megismertem az anyámat. Esti tagozaton érettségiztem, voltam ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, dolgoztam kőművesek mellett, voltam betűszedő inas, szénlehordó, dolgoztam dinamittal, nyersanyagkutatásnál…”
A lázadás írói alapállás nála, biztos vereségre volt ítélve, ahogyan a neve is ezt előjelezte: egy kivégzett jakobinus, az „Öreg” vezetéknevét viselte. 
Első megjelent műve 1975-ben, egy Kohlhaas Mihály-parafrázis, A fűtő, melyben a lázadás és a vereségre ítélt küzdelem együtt jelenik meg, és a főhős modern kori, ipari segédmunkásként kenyerét kereső figurája rájátszik a szerző alakjára. Miután a Magvető Kiadó visszautasította, a Szépirodalmi Kiadó jelentette meg első novelláskötetét.  
Az elkülönítő című irodalmi szociográfiája a szentgotthárdi elmegyógyintézetben gyűjtött anyagát, riportjait tartalmazza. „Az igazságkeresés morbid regényének szánta” ezt is, akárcsak A fűtőt. A groteszk előzmény 1972-ből a „rendgotthárdi” helyszínen játszódó novella, melyben a főhős riportját ugyan visszautasítja a rovatvezető asszony, de mégis, a fiatalember magánéletének meghatározó élménye marad a betegkínzások valósága.  Hajnóczy Péter filmet szeretett volna belőle készíteni A szenvedés díszletei címmel a Balázs Béla Stúdióban, de a perek és botrányok miatt erre nem kerülhetett sor.

Kép forrása

Szociográfia helyett vallomás 
Miután nem készíthetett szociográfiát sem a magyar alkoholfogyasztási szokásokról a Magyarország felfedezése sorozatban, a deviáns magatartás szépírói megfogalmazása kezdte foglalkoztatni.
A „Perzsia” ma már „megkerülhetetlen” alkotása a posztmodern magyar irodalomnak. Ennek többféle magyarázata lehet. A kezdőmondat bizonyosan nagy szerepet játszik a kultuszteremtésben: „Íme, a rettenetes, üres, fehér papír, amire írnom kell, gondolta.”  Az alkotás nehézségével indít, majd azután felváltja azt egy szóáradat, a „Három év munka” címet viselő százhetven gépelt oldalnyi, részegen írt feljegyzés, amit meg akar semmisíteni a műbeli szerző. A mű megírása és az alkohol elvonási tünetei egyaránt szenvedést (szédülés, zuhanás) okoznak: ezek egymásba játszanak, szorongást idéznek elő. A vallomásba átváltó beszédmód szerint az író nem szándékozik úgysem „az örökkévalóságnak szánt szöveget” készíteni. Azt reméli mégis, hogy delíriumos rémképei és egy spicces állapot a műve megírását talán elősegíti.
Az író magatartásformája a leleplező riporteré: önmaga szabadsága és az igazság szétválaszthatatlan érvényesülése hajtja. A devianciával küzdő hős és az anyagával gyötrődő író egyaránt jelen van a műben, mintegy megkettőzve annak személyességét  ̶  írta róla Reményi József  Tamás. 

Kép forrása

Szövegek, szerepek, művek 
Az intertextualitás szerepe is meghatározó Hajnóczynál, legyen az akár a Hamletből Fortinbras végszava („…belőle, ha/ Megéri, nagy király vált volna még.”), akár temetőfelirat („A porladási idő 25 év.”), slágerszöveg („Kék az ég és zöld a fű,/ és egyszerű az élet…”) vagy WC-papír márka („KISS ME”). 
A szerelem (Krisztina) és annak reménytelensége, a feleség (Á.) mint ápolónő alakja egyaránt jelen van, akár a fiú és a férfi énjének egyidejűsége, egyfajta kollázs-technika révén. A kisregény zárása költői: a strandon látjuk a fiút a lánnyal, amint „Hunyt szeme előtt sárga karikák táncolnak, majd a karikákból egy sárga, halott, egykor perzsák lakta város bontakozott ki. A városon túl – tudta  ̶  édesvízű patak folyik, és zöld, ismeretlen nevű fák levelei remegnek a nyugati szélben.”
 A Perzsia, A fűtő, A véradó harminckilenc évesen elhunyt íróját Mészöly Miklós így búcsúztatta: „Ha volt s marad ködlovagja a 70-80-as években kibontakozó irodalmunknak, Hajnóczy Péter mindannyiunk közül az élen fog maradni.”