Huszonhat női borász, birtokigazgató meséli el történetét és családi receptjeit Szabó Edit Gyengébb? Nem! című könyvében, amely a Corvina Könyvkiadónál jelent meg Dancsecs Ferenc fotóival.

Kép forrása

Ők nők
„Nagyon régóta foglalkozom már ezzel a világgal és azt tűnt fel, hogy egyre több női borász dolgozik Magyarországon. Tavasszal egy kóstoló előtt Csetvei Krisztinával és Luka Enikővel beszélgetve született meg a könyv ötlete” – idézte fel a szerző.
Első kötete, a Nagy Séfkönyv a Corvina Könyvkiadónál jelent meg 2014-ben, ezért ismét őket kereste meg egy olyan interjúkötet ötletével, amelyben vannak receptek és borok is. A koncepció szerint minden borásznő kiemeli két borát és elmond két azokhoz illő családi receptet is. Mint hangsúlyozta, a női borászok vagy a boraik nem mások, mint a férfiak és azok borai, legfeljebb annyiban, amennyiben két ember vagy két bor különbözik egymástól. „Nem az a lényeg, hogy ők nők, hanem hogy mindegyiküknek van egy gyönyörű története. Engem mindig az izgat, hogy kiben mi lakik: az a bor, amit letesz, milyen embernek a kezéből származik” – fogalmazott Szabó Edit. A kötet szereplői tehát elmesélik, hogyan indult pályájuk, milyen nehézségeket kellett átélniük azért, mert nők – jegyezte meg, hozzátéve: a borászat ugyanis férfias szakma, régen legalább is sokáig mindenképpen az volt.

Kép forrása

Ez már női szakma is
Nyúlné Pühra Beáta például felidézi, hogy miután elvégezte az egyetemet, több borászathoz beadta a jelentkezését. Egy szekszárdi pincészetnél már majdnem eljutott az interjúig, mikor felhívták, hogy tévedés történt: Bélának olvasták a Beátát, pedig a pincéjükbe nő legfeljebb laborosként vagy takarítónőként teheti be a lábát.
De Berecz Stéphanie is azt mesélte el, hogy szülőhazájában, Franciaországban sem volt nagy nyitottság a női borászok iránt, amikor ő végzett az egyetemen. Ezért is jött tanulmányútra Magyarországra, a tokaji Disznókő Pincészethez, mert úgy gondolta, hogy az itteni tapasztalatokkal majd könnyebb lesz elhelyezkednie a pályán, végül azonban itt telepedett le és alapított családot.
Csetvei Krisztina közgazdásznak készült és a palack ergonómiájával kezdett foglalkozni. Elment a Béres Szőlőbirtokra, ahol az akkori főborász, Bárdos Sarolta fogadta, így gondolkodott el azon, hogy ez már női szakma is – számolt be a szerző.

Kép forrása

Őszinte emberi történetek
Szabó Edit hozzáfűzte: ma már ez sokkal egyszerűbb, senki nem csodálkozik azon, ha valaki nőként borásznak megy. Nem úgy, mint amikor Gálné Dignisz Éva az egyetemre jelentkezett: szőlész szakon akkor még két ponttal alacsonyabb volt a ponthatár a férfiak, mint a nők számára. Mostanra eljutottunk odáig, hogy akár ebben a könyvben is szerepelhetett volna akár még több női borász, a kötet ezért egyfajta szubjektív válogatás. Huszonhat nő szólal meg a könyvben, a legtöbben Tokajból, de sok más régióból is: Villányból, Badacsonyból, Mórról, Zalából, Szekszárdról, a Mátrából, Etyekről, Sopronból, a Kunsági Borvidékről, Somlóról.
„Ez egy női könyv, de az első visszajelzések alapján nem csak nők olvassák. Ezek őszinte emberi történetek, szép és izgalmas sorsok. Rendkívül tanulságosak is, ezért nem az a lényeg, hogy nőkről vagy férfiakról szólnak. A könyv szereplői egy olyan terepen indultak el, amely nem volt szokványos egy nő számára, de hittek benne, ezért sikeresek tudtak lenni” – mondta el a több mint kétszáz oldalas kötetről Szabó Edit.