Magas, fekete hajú, kék szemű. Arcán sebhely éktelenkedik, örökké gunyorossá téve azt. A nép egyszerű fia, aki az önmaga által felállított erkölcsi normák szerint él. A nők bálványa, a férfiak hű bajtársa. A szerencse fia. Richard Sharpe.
Ha a 21. században születik, ki tudja mi lett volna belőle? Börtöntöltelék, sportoló? Esetleg színész, kormányzó? Talán. Valamelyik minden bizonnyal. A baj csak az, hogy habár a 20. század végén „született”, Bernard Cornwell írói szeszélye a 19. század fordulójára helyezte tevékenységét. Pontosan. A francia forradalmak idejére.

Felfoghatatlan karrier
Bárcsak rendező lehetnék! Most felvillanhatna mindenki előtt egy montázs Sharpe életének korai éveiből. Amikor még egyszerű muskétásként menetelt Indiában. A marátha erődök ostroma, az évenként, francia támogatással emelkedő szultánok sora, akikkel az angoloknak kellett megküzdeniük. Az első találkozás Arthur Wellesley-vel, a későbbi lord Wellington-nal. És a stráfok melyek egyre gyűlnek: őrmester, zászlós, hadnagy… alezredes! Felfoghatatlan karrier. És nem is igaz. Sharpe kitalált figura, és csak egyetlen célt szolgál: köré lehet felépíteni a „brandet”, melynek segítségével a történész hajlandóságú Cornwell nyugodt szívvel mesélhet. És mesélt: mindent, ami az 1790-es évektől 1820-ig terjedően történt az angol gyarmatokon vagy Európában.

Eposzi történet
A történeteknek halálosan komolynak kellett lenniük ahhoz, hogy hihetőnek tűnjenek, a leírásoknak pedig pontosaknak. „Kutatómunka, kutatómunka, kutatómunka!” jelszóval vágott hát bele a történet megírásába Cornwell. És rábukkant a névtelen katonák hőstetteire, a kisebb, ám annál fontosabb összefüggésekre. Az Ibériai-félszigeten zajló háború legendáira. És tudta: ő most megismertetheti a világgal azoknak az embereknek a tetteit, akik nélkül nem lehetett volna háborút megnyerni, ám ezért dicsőséget mégis csak egyetlen napon át kaptak. Megalkotta a „Hőst”, Sharpét, akinek a karakterébe egybegyúrta a közkatonák legbátrabbjainak tulajdonságait. Útjára bocsájtotta és immár, huszonnégy kötet után azt mondhatjuk, elkészült: emléket sikerült állítani azoknak, akiknek szeretett volna. (Vagy legalábbis mindent kimesélt magából, amit csak említésre méltónak vélt.)
És a történet nem pusztán eposzi méreteket öltött, hanem egy idő múlva ahhoz hasonlóan is kezdett viselkedni: feltűnnek az állandó jelzők, az ismerős leírások, a tizedik kötet körül pedig már „in medias res” is bele mer kezdeni az író a legújabb történetbe. De hogyan is lehet népszerű egy ilyen jellegű könyvfolyam, amit még Merle sem tudott sikerre vinni a Francia Históriájával? Minden könyv egy külön – ráadásul a legtöbb ember számára ismeretlen – hőstettet mutat be, és persze Cornwell a megírásuknál szem előtt tartotta az olvasók korlátait is: egyik sem hosszabb, mint háromszáz oldal. A karaktereket meg lehet szeretni, nem kell azzal számolni, hogy valaha is más gondolatokért fognak harcolni, mint az első kötetben.
Ráadásul sikerült az emberiség történetének talán egyetlen olyan háborúját témájául választania, mely során mindkét féllel azonosulni tud az olvasó. Az angolokkal, mert egy zsarnok ellen harcolnak. A franciákkal pedig, mert habár az ő újító eszméiket eltiporták, alig egy évszázaddal később egész Európával sikerült elfogadtatni azokat. És még most is ezekhez igazítja társadalmunk a mindennapjait. Mindkét oldal hősei a mieink, így mindenkiben él a vágy, hogy megismerje azokat.

Szívből átélhető kalandok
Nem tagadom, vannak unalmasabb részek Cornwell könyveiben is. Néha át-átlapozunk oldalakat. Mégsem teszi le az ember, mert minden kötetben van legalább egy olyan fejezet, melynek olvasása során borsódzik az ember háta az ott leírtaktól, és szívből átéli azokat. Koránt sem tökéletesek ezek a könyvek és még csak nem is valószínű, hogy ezek segítségével hasznos ismeretekkel fogjuk növelni tudásunkat. De gazdagabbak leszünk egy érzéssel és egy gondolattal, amely lett légyen akármilyen kicsi, megéri azt a két napot, amibe a kötet olvasása telik.
És még az sem lehetetlen, hogy néhány komolyabb olvasó érdeklődéssel fogja fellapozni a könyv végén található „történelmi adatokat”. Ha bárki zsúfolt mindennapjaiban csekély szellemi megerőltetést igénylő olvasmányba szeretne temetkezni, akkor bátran nyúljon a könyvtár polcaira a Sharpe kötetekért.

Nem fog csalódni: jól fog szórakozni.