Gyerekként Árpád-kori történeteken nőtt fel, ma pedig azon dolgozik, hogy a balatoni mondákat a következő generációknak is továbbadja. Tokody Klára számára a tó nem egyszerű nyaralóhely, hanem egy olyan kultúrrégió, ahol a Keszthelyi‑hegység vadleányai még ma is táncolnak a képzeletben, ahol a részeges kecskepásztorok dalát visszaveri a tihanyi visszhang, és ahol a békák Szent István király imájára ezer éve hallgatnak. A Csodák tava és a Mina és Vidi könyvek alkotójával beszélgettünk történelemről, gyerekkorról, első nemesi szerelméről és a Marvel-filmeket meghazudtolóan izgalmas balatoni mondákról. 

– Az írás és a mondák iránti rajongásod kinek köszönhetően indult el?

– Édesanyámtól. Ő szerettette meg velem a történelmet, de tulajdonképpen az olvasás iránti vonzódásom is tőle eredeztethető. Az első meghatározó élményem Lengyel Dénes Régi magyar mondák című könyve volt. Még nem jártam iskolába, de már ezeket a történeteket olvastam. Édesanyám nem Grimm-meséket vagy Andersent mondott nekem esténként, hanem az Árpád-házi királyok legendáit. Én tényleg anyatejjel szívtam magamba a magyar történelmet.

– Különleges indulás egy kislány számára. Ha visszagondolsz ezekre az időkre, mi fogott meg téged ezekben a sokszáz, akár ezeréves történetekben?

– Nagyon erős hazaszeretetet és hősképet adtak ezek. Amit más gyerekek talán klasszikus mesékből kapnak meg, azt én az Árpád-házi királyoktól. Szent István, Szent László vagy III. Béla számomra valódi hősök voltak. Gyerekként szerelmes voltam III. Bélába. Aztán persze jött az első szerelmi csalódás is, amikor kiderült, hogy Chatillon Anna megelőzött. Ezek persze mosolygós emlékek, de közben nagyon mélyen meghatározták azt, hogyan gondolkodom a történelemről és a magyarságról. A lovagiasság, a keresztény értékek, az önfeláldozás és a hit mind ebből a világból jöttek számomra. Szent László legendái, Szent István története vagy akár Szent Imre alakja mind olyan kapaszkodók voltak, amelyekből gyerekként hősképet tudtam építeni.

– Honlapodon több mint 60 mondát gyűjtöttél már össze és írtad meg őket a jövő ifjúsága számára. Mi vezérelt ebben a munkában?

– Szerintem kulcsfontosságúak a mondák és legendák: egy fa is akkor nő magasra és virágzik, ha mélyre nyúlnak a gyökerei. Gyermekeink is akkor lesznek határozottak, akkor alakul ki erős identitástudatuk, ha megismerik gyökereiket. Ebben segítenek a mondák, melyek régmúltunk emlékei a mese csillámporával bevonva. A mondák annyiban különböznek a meséktől. hogy maga a történet már létezik: a nép ajkán született meg. Nekem az a feladatom, hogy megtaláljam, rendszerezzem, újraélhetővé tegyem és közel hozzam a mai kor emberéhez. Ehhez szükséges persze a képzelet és egy erős írói véna.

– Első hallásra ez a szenvedély nem is eshetne messzebb a végzettségedtől; közgazdász, aki végül a kommunikációs szférában találta meg magát. Ez a pálya azért elsőre elég távolinak tűnik ettől a világtól.

– Bár a matek és a történelem iránti érdeklődésem végül a közgazdász diplomához vezetett, és ma kommunikációs vezetőként dolgozom egy multinacionális vállalatnál, a múlt iránti szenvedélyem soha nem halványult el.

– Hogyan lett a Balaton ennyire központi része az életednek és a könyveidnek?

– Tulajdonképpen egy bloggal kezdődött minden. 2017-ben kezdtem el írni arról, hogy a Balaton nem csak nyáron érdekes. Miután a férjemmel vettünk ott egy nyaralót, rengeteget jártunk le, télen is, ősszel is, és mindenki azt kérdezte: „Mit lehet ott csinálni szezonon kívül?” Én pedig meg akartam mutatni, hogy a Balaton nem csak egy nagyra nőtt strand, hanem egy négy évszakos világ. Elkezdtem kirándulásokat, helyszíneket, útvonalakat gyűjteni és bemutatni, és ebből nőtt ki később minden más. Legutóbb például a tiktok csatornám.

– Első két könyved hősei, Mina és Vidi a gyerekeidhez kötődnek?

– Igen. A gyerekeimnek kezdtem történeteket mesélni, és ebből születtek meg a Mina és Vidi könyvek. Ezekben tündérek a szereplők, akik egy-egy balatoni mondát dolgoznak fel játékos és kalandos formában. Nagyon fontos volt számomra, hogy ezek a könyvek elsősorban szórakoztassanak. Nem szeretem a túl didaktikus gyerekkönyveket, amelyek mindenáron tanítani akarnak, inkább humorral, rejtéllyel, kalanddal és természetesen a szerethető karakterekkel szeretném megfogni a gyerekeket. Persze közben észrevétlenül átadnak valamit a balatoni mondavilágból és a magyar kultúrából is.

– A mai, ingerekkel teli világban szerinted a mai gyerekeket még meg lehet szólítani történelmi mondákkal? III. Béla felveheti a versenyt a Vasemberrel és a Marvel-univerzummal?

– Abszolút, ugyanis ezek a mondák rengeteg izgalmat rejtenek, akár természetfeletti jelenségekről, akár már-már szuperhősi képességű figurákról beszélünk, és akkor még nem szóltunk a boszorkányokról, sárkányokról, óriásokról, a tihanyi rémhalászról, vagy a Balatonban található elátkozott kincsekről. Nagyon sok pozitív visszajelzést kapok. Volt olyan iskola, ahol ajánlott olvasmány lett a könyvem, és olyan is, hogy egy-egy történetre komplett projekt épült. Szerintem a gyerekeket ma is meg lehet fogni történetekkel, csak jól kell hozzájuk nyúlni. És ami nagyon fontos: a mondák mindig kapcsolódnak valami valósághoz. Egy helyhez, egy történelmi személyhez vagy egy természeti jelenséghez. Ettől lesznek igazán élők!

– Itt egy picit át is kanyarodtunk a Csodák tava című könyvedre, ami már a nagyobbakat illetve a felnőtteket célozza meg. Miben változott a koncepciód ennél a kötetnél a Mina és Vidi könyvekhez képest?

– Ott már sokkal tudatosabban gyűjtöttem össze a balatoni mondákat. Az volt a célom, hogy ne csak olvasmány legyen, hanem egyfajta kulturális kapu is a Balatonhoz. Nagyon fontos számomra például, hogy a könyvben mindig szerepeljen, pontosan melyik helyhez kapcsolódik az adott történet. Így amikor egy család kirándulni indul, a gyerekek nemcsak egy hegyet vagy romot látnak, hanem egy történetet is. A Szent György-hegyi sárkány, a balatoni tündérek vagy éppen a törökverő várkapitányok így egyszerre válnak valóságossá és mesevilággá. A könyv megjelenése után a történetek szinte azonnal önálló életre keltek, és egy izgalmas, összművészeti utazássá váltak: a Tündérek könnye például víziszínházi előadásként született újjá, miközben a legendák festőket és zenészeket is megihlettek, akik kiállításokban, dalokban és különféle művészeti projektekben vitték tovább a Balaton mondavilágát. Folyamatosan keresem ehhez a munkához az új alkotótársakat. 

– Min dolgozol most?

– Egyszerre több projekten is. Készül a Csodák tava második része, ehhez már körülbelül ötven összegyűjtött történetem van, és Csodák tengere a tervezett címe. Emellett írok egy új Mina és Vidi-kötetet is, amely kamaszoknak szól. Mina és Vidi ebben a történetben már nem tündérek, hanem emberek, és egy balatoni táborozás során keverednek különféle kalandokba. Fontos volt számomra, hogy a karakterek együtt nőjenek az olvasóikkal. Édesanyaként magam is látom a gyerekeimen, hogy más kérdések kezdik őket foglalkoztatni, így Mina és Vidi sztorijában is elő kell kerülniük a kiskamaszokat érintő témáknak.

– Mi az a legfontosabb üzenet, amit szeretnél átadni a könyveiddel?

– Azt, hogy a Balaton sokkal több, mint egy nyári úticél. Egy elképesztően gazdag kultúrrégió, tele történetekkel, legendákkal, történelmi emlékekkel és emberi sorsokkal. Azt szeretném, hogy minél többen fedezzék fel ezt az arcát is. Nemcsak könyveken keresztül, hanem előadásokkal, videókkal, kiállításokkal vagy más művészeti formákon keresztül is. Mert ezek a mondák addig élnek, amíg továbbmeséljük őket. Meséljük hát együtt tovább!