Van a magyar (és persze a világ-) irodalomnak több olyan szereplője is, akiről az egyes olvasónak a pamlagon epekedő szerelmes képe jut először – és sokadjára – is eszébe. Persze, ez az ítélet igazságtalan és félreértéssel teljes, nem beszélve arról, hogy a teljes kép mennyire összetett lehet/volt – mint az irodalmi Magazinnál szokásos, a tárgyalt szerzőt kortárs írószemmel megidéző rovat, a (jelen esetben Kisfaludy Sándor-) inspiráció Márton László által írt textusában olvasható: „Úgy gondolok rá, mint egy barátom ükapjára, akinek őrzi az arcképét a család, és miközben a portré felé sandítva bizonygatják, hogy jól gazdálkodott, valamint felülmúlhatatlan volt a szalonka-vadászatban, arckifejezésük azt sugallja: ugyanakkor nagy kópé volt, megérte a pénzét. Ő volt Himfy. Vagyis egy hímnek a fia. Hacsak nem egy hímes tojás mintázatának gyermeke. A hímezés-hámozásról már nem is beszélve.” 

Valóban – jelentőségéhez mérten: mely jelentőséget ez a lapszám ugyancsak bőséggel és meggyőzően bemutat – keveset tudunk Kisfaludy Sándorról, mármint nem is annyira róla, mint inkább a művészetéről. Miként a Kisfaludy Sándor-laplap kezdőinterjújában Debreczeni Attila irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének egyetemi tanára, az MTA rendes tagja elmondja (és pár szóval egészen lesújtó, mégis objektív nagyképet fest korunk kulturális jellegzetességeinek irodalmi vonatkozásáról): „Kisfaludy Sándor nincs egyedül azzal, hogy ma már ismeretlen az olvasók szélesebb rétegei előtt: a legnagyobbakon kívül ez irodalmunk túlnyomó részéről elmondható. A legnagyobbak esetében sem feltétlenül társul az ismertség számottevő olvasmányélménnyel, legfeljebb egy-két kiemelt, kultikus szöveg tekinthető széles körben ismertnek. Ennek oka nyilvánvalóan kereshető a közoktatásból való kiszorulásban, de még inkább a kultúra szerkezetváltásában. S tegyük hozzá, az irodalom, az olvasás mindig is csupán egy szűkebb kör mindennapjainak volt eleven kulturális gyakorlata – a mai visszaszorulás ehhez képest értendő.” (Onnan is tudható, mennyire fájóan fontos mondatok ezek, hogy az interjú végén ismét előkerül: „Az egyetemi oktatásban nemigen lehet többre vállalkozni, mint néhány Himfy-dal, s a némileg élőbb nyelvű levélregények egyikének megismertetésére, s egy rövid pályakép felvázolására. De, s ezzel visszautalnék a beszélgetés elején érintett kérdésre, nagy reményeink nem lehetek Kisfaludy, s általában a régi irodalmiság szélesebb körű jelenvalóvá tételére, az megmarad az érdeklődő kevesek olvasmányának.” 

Ugyancsak ebben a beszélgetésben olvasható néhány fontos és iránytű-jellegű mondat is, nem csupán Kisfaludy Sándor kapcsán, hanem a korszakhoz való közeledés ideális szempontjai vonatkozásában is: „A nagy stílustörténeti fogalmak, mint klasszicizmus, romantika ma már nem alkalmasak korszakok megnevezésére a magyar 18–19. század fordulóján, s ennek megfelelően az alakulástörténet sem építhető e fogalmakból képzett, az átmenet leírására szánt jelzőkre. Célszerűbb az irodalmi jelenségeket sajátos elsődleges kontextusukban megragadni, az ebben az időszakban használt önértelmező fogalmak által. Az egyik ilyen meghatározó fogalom az érzékenység, amelyet rendkívül gyakran és sokféleképpen használtak. Most csak azt emelném ki, hogy a Kazinczy inspirációja nyomán népszerűvé vált idill, levélregény, óda és dal műfajaiban feltűnt egy megszólalásmód, az érzékeny irodalmi hős hangja, amely teljesen újnak számított a korszakban. E mélyérzésű és kifinomult hős az érzéseit akarja kifejezni, méghozzá hathatósan, hogy ugyanilyen érzéseket keltsem a hozzá hasonlóan mélyérzésű és kifinomult olvasóban…” 

Muszáj még egyszer idéznem a nagytudású professzort, minden sora önmagán és akár Kisfaludy Sándoron is túlmutat, és az egész korszak rajzát nyújtja: „Ez az első évtized, egész pontosan a Himfy’ szerelmei című daloskönyv 1801-ben megjelent első része, A’ kesergő szerelem azonban kétségtelenül nagy hatást gyakorolt a magyar irodalomra. Ez volt az első, teljes egészében szerelmi tárgyú verseskötet, újdonsága bizonyára nem kis mértékben hozzájárult sikeréhez. (Egy cikkszerzői közbevetés: olyannyira, hogy – mint Bodrogi Ferenc Máté mondja a lapszám másik nagy anyagában, A Himfy-kötet és a Lilla-kötet című szövegben – „Csokonainak a már 1803-ban készen álló, ám csak 1805-ben megjelenő Lillája olvassa magát az 1801-es Himfy szerelmeit is, többek közöttannak feltételezett egysíkúságára adott válaszként. (…) A Csokonai-kötet szerzői előszava olyan önleírás, amelyet a Himfy határoz meg. Annak »kedvetlen egyformasága« helyett a programos tarkaság mellett tesz hitet, elvi állásfoglalással a verselési rendszerek kérdésében, mintha magát Kisfaludyt is oktatná. Bár – mint fogalmaz – vakmerőség a Himfy után megszólalni Erato lantján, a Lilla-kötet szerzője mégis megteszi, sőt, még egy oldalvágást is eszközöl a nagy előd felé a kedvetlen egyformaság, a versnemi monotónia hangsúlyozásával.”) A dalok érzékeny hőse, mint a címlapmetszet megjeleníti, a holdfényes völgyben a fa tövében hever, s elveszett boldogságát siratva visszaréved szerelmére. A dalciklus, noha kínál egy vékonyka narratív szálat, amely a történtekre utal, alapvetően mégis az érzés változatait szólaltja meg rendkívül gazdagságában. Egyszerre volt olvasható történetként, azaz lineárisan, és miként a biblia textus, szemelgetve. Továbbá a mögötte felsejlő dallamkincs által egy régi énekhagyomány része is volt, s így nemcsak olvasásra, hanem éneklésre is szolgált. A második dalciklus, A’ boldog szerelem nem tudott az elsőhöz hasonló nagy hatást kiváltani, az ebből önállósodó regék ezzel párhuzamosan megjelent kötete, a Regék a magyar előidőkről pedig már új irányt nyitott a pályán.” 

Nos, ugyan még csak az első két nagyobb szöveggel foglalkoztam a lapszámból, mégis hosszú lett ez a kis ajánló – megállok itt, de előtte még felhívom a tisztelt publikum figyelmét olyan érdekes és különleges elemzésekre is, mint Kisfaludy nyelvszemlélete és vitája Kazinczyval (Kiss Margit), Kisfaludy Sándor politikai gondolkodásának kulcsfogalmai (Nagy Ágoston), Himfy hatása – Kisfaludy Sándor költészetének modernitása (Vaderna Gábor), Kisfaludy és Petőfi sümegi kézfogására ((Németh István Péter); Andalog a pamlagon – Szerelem és rajongás Kisfaludy Sándor műveiben (Tóth Orsolya), Hagyomány, romantika, modernitás – Kisfaludy Sándor verseinek 20. századi megzenésítései (Nagy Dániel), de további számtalan jobbnál jobb írás, inspiráció. Olvassuk őket jókedvvel s bőséggel, hátha – Debreczeni professzor úr szavaival szólva – mégiscsak lehetnek reményeink Kisfaludy (s általában a régi irodalmiság) szélesebb körű jelenvalóvá tételére, s ez a különleges életmű ne csupán az érdeklődő kevesek olvasmánya maradjon. 

Irodalmi Magazin. 2026/1. Kisfaludy Sándor-szám