Néhány napja az amerikai Book Riot hasábjain olvastam érdekes cikket a Velencei kalmár kapcsán ismét fellángoló vitáról: vajon miképpen viszonyult Shakespeare a zsidókhoz. A szerző érdekes adalékokkal gazdagítja a témát, melyekről rögvest beszámolok, ám hozzá kell tennem, hogy a kérdés után kutakodva, felfedeztem néhány további, ugyancsak elgondolkodtató nézőpontot.
Most azonban kezdjük úgy ezt az összefoglalást, ahogyan a Book Riot szerzője, E.H. Kern kezdi: Shylock karaktere létezik, vagy létezhetett-e egyáltalán?

Egy királyi rendelet
A felvetés azért különösen izgalmas – írja Kern –, mert amikor William Shakespeare élt, nem volt állandó zsidó népesség Angliában.
Shakespeare a darabot 1596 táján írhatta. A művet 1598-ban egy felsorolás már tartalmazza, illetve 1600-ban könyv alakban is megjelent. A darabban említésre kerül Mexikó, amiből az következik, hogy a színmű a XVI. században játszódik, bár ennek közvetlenül nincs jelentősége.
Az azonban tény, hogy Shakespeare korában a zsidók háromszáz éve, 1287 óta ki voltak tiltva Angliából. A zsidóság kiüldözéséről szóló ediktumot I. Edward hozta meg, részben a népszerűségét növelendő, részben a kincstárát feltöltendő céllal. A királyi rendelet szerint minden zsidó vagyont elkoboztak, és minden zsidót kiutasítottak Angliából. A rendelet Shakespeare korában érvényben volt, s a szigetországban csak 1656 után jelent meg ismét komolyabb zsidó lakosság, amikor Cromwell lehetővé tette, hogy az amszterdami zsidók letelepedjenek Angliában.
A legtöbb angolnak tehát – így magának Shakespearenek – sem sok tapasztalata lehetett arról, miféle emberek a zsidók.  A darab – érvel E.H. Kern – nem a tapasztalatokról, látottakról szól, hanem egy konvencionális képet tükröz, megbízhatatlan középkori mendemondákon, eltorzított, vagy egyenesen légből kapott eseteken alapuló ábrázolás jelenik meg benne. Hiszen tény, írja a publicista, hogy amikor Shakespeare A velencei kalmárt írta, és létrehozta Shylock karakterét, akkor angol társadalomban nem volt élő emlékezete a zsidóságnak.

Elveszett évek
Shylock alakja azonban annyira eleven, hogy az olvasót, illetve a nézőt nem hagyja nyugodni a kérdés. Attól még, hogy Angliában nem volt zsidó népesség, Shakespeare találkozhatott zsidókkal. A drámaíró életrajzából azonban kevés erre utaló bizonyíték szerezhető. Tény azonban, hogy házasságának és gyermekei megszületésének időpontja, 1585, és nevének első felbukkanása a londoni színházi körökben, 1592 közötti évekről semmit nem tudunk. A kihagyás miatt az irodalom-szakértők ezt az időszakotok „elveszett évek”-nek nevezik. Vad feltevések szerint ekkor akár külföldön is megfordulhatott a drámaíró, ám ennek rendkívül csekély a valószínűsége.
Mivel Shakespeare magánéletéről igen kevés adat maradt fenn, a kutatók sok vonatkozásban csak spekulációkra tudnak támaszkodni. E spekulációk között természetesen olyan is akad, amely a zsidósággal való kapcsolatát elemzi.
Az egyik elmélet szerint Shakespeare Shylok-ját valójában egy nőről mintázta. A feltevés szerint a bárd jól ismerte, és nem igazán kedvelte a velencei zsidó származású Amelia Bassano Lanier-t, aki I. Erzsébet királynő bíróságának volt tagja. Egy másik elmélet azt állítja, hogy Shakespeare több zsidó származású londonit is ismerhetett, hiszen – állítólag – rendszeresen megfordult a Domus Conversorum-ban, abban a házban, vagy mai fogalmaink szerint inkább klubban, amelyet a kereszténységre áttért zsidók alapítottak 1232-ben, és amely a kiűzetés után is működhetett. Egy harmadik elmélet azzal magyarázza Shylok alakjának kíméletlenségét, hogy Shakespeare tanúja volt egy megrázó végrehajtásnak, amelyet Roderigo Lopez, Erzsébet királynő zsidó orvosa követelésére indítottak.
Hogy mi igaz ezekből a felvetésekből, azt nagyon nehéz eldönteni. Tény, hogy Shakespeare, mint minden alkotó, az utcán, a hétköznapi tapasztalatok alapján szedegette össze hatalmas montázsainak darabjait. Annak ellenére, hogy Angliában már nem volt jelentős zsidó lakosság, természetesen érkeztek zsidók a londoni kikötőbe, kereskedők, menekültek Spanyolországból, illetve éltek zsidók Londonban, orvosok, jogászok, és persze nyilván bankárok is. Shakespeare valószínűleg többükkel is találkozott.

Jog és erkölcs
Nagyjából eddig tart E.H. Kern érdekes cikke a Book Riot hasábjain, amihez a magam részéről néhány kiegészítést tennék. Az ugyanis, hogy látott-e zsidót Shakespeare – hogy stílszerű legyek – merő talmudizmus. A színmű drámai erejét ugyanis nem Shylok elszántsága adja, hanem két kizárólagos gondolkodásmód összecsapása.
Hogy ezt megvilágítsam el, hadd mondjam el, hogy a kereszténység, ha nem is abszolút módon, de tiltotta a kamatszedését. 1403-ban azonban egy Antonio Ridolfi nevű teológus-jogász Firenzében pert nyert egy kamatszedési ügyben. A bíróság elismerte a jogát a kamat felszámítására. Mivel A velencei kalmár a XVI. században játszódik, egyértelmű, hogy a kamat szedése jogilag már nem, tilos, de erkölcsileg még igen-igen aggályos. A történetben tehát nem a zsidó-keresztény ellentétet érdemes felfedezni, hanem két világ összecsapását: az akkortájt kialakuló személytelen és eszközökben nem válogató pénz-gazdálkodás, és a hagyományos, akkoriban még bensőségesnek tűnő, szilárd emberi kapcsolatokra, becsületre, hűségre épülő reálgazdaság konfliktusát. A kamat kérdése, jogossága, vagy jogtalansága, erkölcsössége, vagy erkölcstelensége a valódi kérdés, és ezt csak egy kegyetlen, mindenre elszánt bankár alakjával tudta megmutatni Shakespeare. Hogy amúgy Shylok zsidó, az inkább véletlen, mint lényegi elem.
Valójában a szerző pontosan látta, és Shylok indulataival meg is mutatta, hogy a kamatot szedőnek gazdasági, egzisztenciális problémát is jelent a kamatot elutasító erkölcsi felfogás. Mert, ha egy ügyfél választhat a kamatfizetés és nem fizetés között, nem kérdés, hogy melyiket választja.  A brit közönség elég régóta érti ezt a problémát. A darab 1814-es, angliai felújításában, Edmund Kean alakítása Shylock emberi mivoltát, alakjának bonyolultságát, indulatainak elemi erejét mutatta be. Azóta az angol nyelvterületen ez a hagyományos megközelítés, azaz Shylockot tragikus hősként szokás játszani.