Mindannyian hallunk a kelet barbárságáról, hogy nem hajlandók elfogadni a jól bevált módszereket és a gyógyszereinket a nyugat fegyverének tekintik. De ne legyünk igazságtalanok! Persze, hogy abból lesz a hír, ha valaki nem hajlandó beadni a gyerekének a védőoltást, és nem abból, ha a másik ezer még fizet is ezért. És azt se feledhetjük el, hogy a mostani bölcs nyugat egy évezreden keresztül kauterizálással és érvágással gyógyított. Mindent. Ezidőtájt pedig az arab tudósok már műtéteket hajtottak végre, betegségeket írtak le, és több száz kötetes diagnosztikai kézikönyveket szerkesztettek és terjesztették azt világbirodalmukban (a velük érintkező kereszteseknek nyilván a rövített kiadást sikerült csak megszerezni). A gyógyászat ezen „hőskorába” vezetett be minket Őexcellenciája Mohammad Reza Morshedzadeh, iráni nagykövet, aki az iszlám és az orvoslás viszonyáról és Perzsia leghíresebb gyógyítóiról tartott előadást az MTA Könyvtár és Információs Központban.

A Prófétával kell kezdeni
Lassan, amikor már éppen kezdenék hozzászokni, hogy minden, ami Közel-Kelet a Prófétával kell, hogy kezdődjön, na, akkor jön egy nem várt propagandafilm Iránról. De amikor túl vagyunk ezen a kissé egyoldalú negyed órán, akkor helyre billen a világ egyensúlya. A nagykövet úr bejelenti: az arab orvostudomány megértését Mohamed életének, a ránkmaradt hadíszoknak a tanulmányozásával kell kezdeni. És kezdte is: megosztotta velünk a tényeket, miszerint a Próféta mindig tisztán tartotta magát és fogait, bevezette a kötelező rituális mosdást, és ketté osztotta az akkori tudományokat – a lélekkel és a testtel foglalkozó diszciplinákra. Mivel a testünket Allahtól kaptuk, ezért az azzal való felelőtlenül bánás bűn, így gondozása  olyan helyes cselekedet, mely egyenértékű a lelki tisztaság keresésével. Így pedig a két tudományág egymás mellé rendeltetett.
És amit a Próféta parancsol, az úgy is lesz! Így alakult hát ki egyfajta vallási (!) szükség az orvoslás fejlesztésével kapcsolatban az Arab-félszigeten. A tudomány alapját természetesen a görögből lefordított művek jelentették, melyeket aztán a legnagyobbak megreformáltak.

Isten kifürkészhetetlen útjai
A meghallgatott előadás egyik főhőse a perzsa tudósok legkiválóbbika, Zakariyā ar-Rāzi volt (854-925), akit a nyugat Razes néven ismer. Állítólag. Nos, ő volt az, aki a himlőt először leírta az utókor számára, felfedezte a betegségek pszichológiai jellegét, és többek között ő állított elő (szántszándékkal) először etanolt és különböző savakat. Kézikönyveit folyamatosan másolták, előadásaira a legtávolabbi tartományokból is jöttek hallgatók, a Bagdadi kórház igazgatójaként ezrek életét mentette meg. A 900-as évek jótevője… aki eredetileg alkimista volt. Azok közül is a kevésbé sikeres fajta – egyik kísérlete oly kiválóan alakult, hogy majdhogynem megvakult.
Ekkor fordult egy ismert szemorvoshoz, aki félezer dínárt kért szemének gyógyításáért. Az első felháborodás után pedig Razes felismerte, ez még az aranycsinálásnál is nagyobb üzlet, az örök életről nem is beszélve, így negyvenéves fejjel új hivatást választott magának.
Engem személy szerint megnyugtat, hogy mindannyiunk Istenének kifürkészhetetlenek az útjai…

Az orvoslás nem nehéz tudomány
Persze, ha az arab orvostudomány hőskoráról akarunk beszélni, akkor Ibn Sīnā-t (Avicenna; 980-1037) csak fővesztés terhe mellett lehet kihagyni. Így hát belevágunk, még ha kénytelen is a tolmács egyre többet krákogni és vízért integetni feltűnésmentesen az elkövetkezendő húsz percben, mert hát Kánonját még mindig tanítják az orvoslással foglalkozóknak. Az elökvezkezendőkből pedig kiderült, sajnos csak egy meglepetést tudott garantálni a sors és az előadó, mert egy, a fentihez hasonló meglepő hivatáskezdés helyett ismét csak a sémákat hallhattuk: Avicenna már tíz évesen kívülről tudta a Koránt, tanulmányozta az iszlám jogot, a zenét és filozófiát is. Apja halála után pedig – alig tizennégy évesen – tanításból és orvoslásból kezdett élni. Előbbiből a már felsorolt ismeretei miatt, utóbbiból pedig azért, mert szerinte „Az orvoslás nem nehéz tudomány, mint a matematika, így nagyon könnyen elsajátíthatom – kiváló doktor leszek”. Csak szerényen! És mivel nincsen igazság a földön:  igaza lett. Tizennyolc évesen már tényleg elismert orvos és kutató hírében állt. Innentől kezdve pedig élete végéig vándorolva kereste kenyerét és a legújabb módszereket, amiket kíváncsian alkalmazott betegein, legtöbbször sikerrel (mennyit tud szépíteni egy ezredév!).

A kard élén
A két orvosban az egyik közös az volt, hogy mindketten a lélek szeszélyeit is felfogva próbáltak gyógyítani. Ebben azt hiszem nincsen semmi meglepő, mivel a keleti orvostudományt egy vallás táplálta a kezdetektől. És igen, lehet azt mondani, hogy ez helytelen – de e két orvos, hitük parancsait követve fedezte fel és fogadtatta el a közvéleménnyel, hogy léteznek mentális betegségek, amelyeket nem feltétlenül fizikailag kell gyógyítani. Így lehetséges, hogy többek között halálközeli élményt biztosítva szüntette meg Razes egy helytartó időleges bénulását (majd sürgősen távozott onnan, tiszteletdíjáról is megfeledkezvén), vagy hogy Avicenna nem érvágással orvosolta a magas vérnyomás okozta ájulást, hanem a kiváltó stressz megszűntetésével (az asszony pedig elvált az ő férjétől – mert keleten is létezik ilyesmi). Legnagyobb tudásuk azonban mégis abban rejlett, hogy felismerték, mikor nem szabad ilyesmit alkalmazni! És ekkor műtöttek vakbelet, kezeltek asztmát, és adták vissza sokak látását…
A kard élén táncoltak, és mi, az utókor azt vagyunk kénytelenek mondani: győztek. És egyáltalán nem tudom elítélni Iránt, hogy az ő műveiket is tanítják orvosaiknak, főleg, ha utána elküldik őket nyugatra (többek között a mi Semmelweis Egyetemünkre), hogy megtanulják azt, amit ott fedeztek fel. És a két tudós férfiú példáján felbuzdulva – remélhetőleg – az új nemzedék sem fog csak a tanulással megelégedni. Tovább fognak menni, és talán ők is olyan kiválóan fognak egyensúlyozni jelen és múlt, hit és materializmus között, mint ahogy példaképeik.