Einstein mondta

Számtalan szólás-mondását ismerjük a világ legnagyobb tudósának, melyből kiderül, hogy Albert Einstein nemcsak okos, hanem rendkívül szellemes is volt. Egykori titkárnőjének köszönhetően pedig hamarosan újabb Einstein-kötettel gazdagodunk.

Kisgyermek a könyvtárban

„Annak a kisgyermeknek a helyzetében vagyunk, aki bemegy egy hatalmas könyvtárba, amely számtalan, különböző nyelven írt könyvvel van tele. A gyermek tudja, hogy valakinek meg kellett írnia azokat a könyveket. De hogy hogyan, az számára elképzelhetetlen. Nem érti a nyelveket, amelyeken a könyvek íródtak. Homályosan gyanít valami misztikus szabályt a könyvek elrendezésében, de nem tudja, mi az” – hangzik egyik mondása Albert Einsteinnek.

Idézetgyűjtemények
Nagyjából hasonlót érezhetünk a leghíresebb tudós egy-egy tudományos megfogalmazása kapcsán. A fizikai, matematikai elméleteknél viszont sokkal egyértelműbb képet kapunk magáról Einsteinről, különösen, ha segítségül hívjuk szellemes mondásait is, melyről már meg is jelent néhány kötet. Így például a Hogyan látom a világot?, melyben Einstein különböző műfajú írásait – leveleket, beszédeket, előadásokat, publicisztikákat – olvashatunk.
Mindemellett megjelent már egy majd ezerkétszáz idézetből álló gyűjtemény is, mely tematikusan rendezi a tudós gondolatait Újabb idézetek Einsteintől címmel. Az Alice Calaprice által szerkesztett kötet számos érdekességet ismerhetünk meg az ezerarcú tudósról.

Einstein archívuma

Hamarosan azonban az egyik leghitelesebb forrásból jelenik meg egy újabb könyv Albert Einsteinről, a tervek szerint ugyanis nálunk is elérhető lesz Helen Dukas, Einstein egykori titkárnőjének Einstein idézetes kötete.
Helen Dukas kezeli Einstein archívumát, és neki köszönhetően éveken keresztül egyre másra ismerhettük meg a nagy tudós különböző mondásait. Az újabb gyűjtemény pedig még színesebb képet mutat Einstein személyiségéről, humoráról, sőt még művészi oldaláról is.