Az Austinban található Texasi Egyetem Harry Ransom Központja hétfőn bejelentette, hogy megszerezte az áprilisban, 87 éves korában elhunyt García Márquez hagyatékát, kéziratokat, jegyzetfüzeteket, fényképalbumokat, levelezéseket és személyes tárgyakat. A bejelentésnek a The New York Times alaposan utána járt, s Jennifer Schuessler cikke illetve a Latin-Amerika Társaság fordítása alapján most elmondjuk mi is, mit tartalmaz és mit nem az Egyesült Államokba induló hagyaték.
Előbb persze azt, miért is gondolhatja bárki is, hogy „Gabo” személyes tárgyai, levelei jó helyen lehetnek a Harry Ransom Központban.

Miért Austinban?
García Márquezről ugyanis tudja mindenki, hogy egész életében éles hangú bírálója volt az amerikai imperializmusnak, évtizedeken át ki volt tiltva az Egyesült Államokból, olyan alakokkal barátkozott, mint Fidel Castro, most mégis Texasba kerülnek hátrahagyott levelei, tárgyai.
Hogy megérthessük a család döntését, tudnunk kell, hogy a Ransom Központ az ország egyik legnagyobb irodalmi archívuma. „Az ország latin-amerikai határán, jó helyen lesz a gyűjtemény” – jegyezte meg Steve Enniss, az intézmény igazgatója. És talán igaza is van: a hatalmas irodalmi archívumban García Márquez irodalmi hagyatékát együtt fogják őrizni James Joyce, Ernest Hemingway, William Faulkner, Jorge Luis Borges és más világhírű alkotók ránk maradt emlékeivel.
„Ez majdnem olyan, mintha James Joyce találkozna Gabriel García Márquezzel, akinek hatása tükröződött Joyce munkáiban is, no, meg persze a huszadik század csaknem minden regényében” – nyilatkozott Enniss a szerzeményekről. „García Márquez nagyon is illik a gyűjteményünkbe. Nehéz találni még egy olyan regényírót, akinek ekkora hatása lett volna.”
Sem a Ransom Központ, sem pedig a család nem árulta el, hogy mennyiért cserélt gazdát a hagyaték.

Az alkotás küzdelme
A családtól megvásárolt hagyaték García Márquez minden fontos könyvével kapcsolatban tartalmaz anyagokat. A mérföldkövet jelentő Száz év magány a kiadónak elküldött végleges gépelt változatát találták meg a papírok között. A kéziratot egy kézzel írt borítólap fedi és csak néhány javítás van a szövegben. A Látjuk egymást augusztusban című utolsó, befejezetlen regényéből viszont vagy tíz változatot tartalmaz a gyűjtemény. Persze mind tele van firkálásokkal, javításokkal.
„Ez olyan, mintha ablakot nyitott volna egy híres alkimista laboratóriumára, aki nem szeretné, ha kiderülnének főzeteinek receptjei” – fogalmazott José Montelongo, a Texasi Egyetem latin-amerikai irodalommal foglalkozó szakértője, aki júliusban Enniss-szel együtt járt García Márquez mexikóvárosi otthonában, hogy felmérje az anyagot. „Megdöbbentő a papírokat nézni. Ott van bennük az író minden elgyengülése, az eldobott változatok, a törölt szavak. Ténylegesen látszik az alkotás küzdelme.”
A gyűjtemény több mint negyven fotóalbumában akad egy fényképes krónika a privát „Gabóról” –ahogyan García Márquezt egész Latin-Amerikában szeretettel emlegették – Kolumbiában töltött gyerekkorától kezdve haláláig.
A kéziratokon, fotókon kívül olyan tárgyak is Texasba kerülnek most, mint az író két Smith Corona márkájú írógépe és öt Apple számítógépe, illetve levelezése. Becslések szerint levelezésének kétezer darabja található meg a hagyatékban, köztük levelek Graham Greene-től, Milan Kunderától, Julio Cortázartól, Günter Grasstól és Carlos Fuentestől.

Minden benne van a könyveiben
García Márquez 1983-ban úgy nyilatkozott: tisztában van vele, hogy tudósok fogják vizsgálni hátrahagyott dolgait. „Ez olyan, mintha valaki alsógatyában kapna rajta”. És mivel nem szeretett kisgatyában mutatkozni, már jóval halála előtt megsemmisítette rendszeresen vezetett munkajegyzeteit, és a Száz év magány családfáit. Legalább is ezt írja róla Gerald Martin 2009-ben megjelent García Márquez-életrajzában.
Megerősíti az életrajzi adatot az író fiának nyilatkozata: „Az apám maximalista volt, és egy maximalista nem enged bepillantást a munka folyamatába” – állította Rodrigo García, az író két fiának egyike egy interjúban. „Mindig mesélt történeteket az éppen készülő könyve karaktereiről, de csak akkor mutatott belőle valamit, amikor már a jó kilencven százaléka kész volt.”
Azt ugyan nem akadályozta meg az író, hogy felesége, Mercedes megmentse későbbi könyveinek kéziratait, mondta García, de hajthatatlan volt a többi személyes anyaggal kapcsolatban. Még egy családi legendát is megemlített: állítólag García Márquez az eljegyzésükkor felajánlotta, hogy visszavásárolja a szerelmes leveleket, amelyeket Mercedesnek írt, hogy megsemmisíthesse őket.
„Nem hiszem, hogy papíron személyes nyomokat akart hagyni” – fogalmazott García. „Azt szokta volt mondta: Minden, amit megéltem, minden, amit gondoltam benne van a könyveimben”.