Tán hetyke a cím, viszont nem lapírói blikkfang – a tények és trendek beszélik ezt. Ha pedig moralizálni támad kedvünk az ágazat helyzetén, rendben van, hisz a könyvek világában, akár a kereskedést, akár a szellemi országlást vesszük, belefér. Ez egy ilyen szakma. Fennkölt és szigorú, de igazságos. A kereslet és kínálat árrése és prése alatt komoly szellemi tartalmak formálódnak kötetekbe garantált értékké.

Gyarapodó milliárdok
És ez is igaz: kevés ágazat mondhatja el magáról, hogy nem kapott egy kemény gyomrost a 2008-as válságtól. Az anyagi létet legelső helyre tévő világtól pedig minden logikusan gondolkodó azt várta volna, hogy a válság sújtotta régiókban elsők között hagynak fel az olvasással, vagy csúnya kifejezéssel élve, „a könyvek fogyasztásával”. Ma már tudjuk, hogy nem így lett, a magyar könyvpiac, kicsit, mintha mi sem történt volna, szépen átaludta a világkrízist, vagyis, hogy korrektek legyünk: a válságot legfeljebb annyiban érezte meg, hogy felmutatott egy csomó tudományos- és irodalmi kötetet róla.
Túrjunk bele egy kicsit a száraz adatokba, mondjuk, nézzük meg 1997-et, mely évben a magyar könyvpiac összforgalma: 24.4 milliárd forint volt. Ez két év múlva uszkve 30 százalékkal nőtt, 2002-re mintegy megduplázódott, a válság kirobbanása előtti évben pedig majd háromszorosára gyarapodott. 2008-ban hasonlóan magasan teljesített a magyar könyvpiac, miként az azt követő években is, tulajdonképpen a 2007-es 60 milliárd fölötti, vagy minimum akörüli összforgalom tájékán maradt, ahogy a mostani, immár a válságból való kilábalásnak számító esztendőkben is.

Olvasnak, ezért intelligensek
Ergo – a magyar könyvpiac, a magyar könyvkiadás, a magyar könyvfogyasztás – nevezzük bárhogy, is igazán jól tartja magát és köszöni szépen, jól van, virágzik. Virágzik, mert a magyarok, mondhatjuk, évszázados szokásuknak megfelelően, válság ide vagy oda, sokat olvasnak. Az elmúlt hetekben az RTL televízió körül kirobbant közízlésrombolásról (és például Puzsér Róbert vérzivataros közérző által a civilizáció lerombolására is képes kereskedelmi televíziózásról is) szóló vitában egy régi félelem öltött testet. Sokan azt állították, hogy ez a korszak, a „monitorfejű állampolgárok kora”, ahol a silány tévéműsorok, a szellemi alultápláltságot diktáló gügye-gagyi átnevelő realityk, illetve a számítógépes világ, a tabletek, okostelefonok, a „Google-alapú tudást” hozó trendek határozzák meg a magyar átlag szürkeállományt.
Ha megnézzük a fent idézett adatokat, egyértelmű, hogy jócskán és koránt sem. A magyar olvasók tartják magukat és mondjuk ki: intelligensek. 
Intelligensek, ezért olvasnak. És olvasnak, ezért intelligensek. Tény, hogy a bulvár, illetve az ugyancsak népszerű áltudományos, vagy tudományoskodó tartalmakat szóró műfaj is bekéredzkedett a klasszikusok közé, de ideig-óráig tartó pénzsikereiken túl, semmi különös változást nem hozott.  S bár sokfélét megveszünk a boltokban, de míg Kosztolányit vagy Márait időről-időre újra és újra levesszük a könyvespolcunkról, a celebvilágról árulkodó szerzőket… hát ugye, nem valószínű, hogy egynél többször.

Toplistás magyar olvasók
Az pedig ma már szinte közhely, hogy alapműveltségünk „anyatejének” számító irodalmunk hemzseg az olyan íróktól, akiket, híres, veretes műveikkel együtt képtelenség leszedni az ugyancsak évente felállított népszerűségi olvasói listákról. Gárdonyi, Jókai, Móricz, József Attila, Ady, Weöres, Rejtő, Faludy, Moldova, Gyurkovics és sok-sok más nagy írónk-költőnk, mind toplistás a mai könyvfogyasztóknál. Ahogy toplistás a magyar olvasói társadalom is, mely hatalmas közösség, immár határon innen és túl is zavartalanul óvja magát a magyar könyvekkel.
Könyvvel óvja magát válságtól, bánattól, kísértő tudatlanságtól, errefelé amúgy ismeretlen civilizálatlanságtól, modernkori barbárságtól. Mert a magyar könyv a magyar lét, a magyar jelen alap főnevévé vált, ahogy a könyvnyomda, a könyvespolc, a könyvjelző, a könyvtár, a könyvesbolt, a könyvvásár vagy a szamárfül is.