Képzelj el egy világot, ahol az írók nem a koffeintől és az alkotói válságtól izzadnak, hanem attól, hogy elég jó promptot írtak-e a Claude-nak. Nos, üdvözlünk a huszonegyedik századi francia irodalmi valóságban, ahol megszületett a Pascal-díj (Prix Pascal) – az első olyan irodalmi elismerés, amit kifejezetten a mesterséges intelligenciával karöltve írt műveknek adhatnak!

De hogyan jutottunk el odáig, hogy a hagyományaira méltán büszke francia irodalmi elit kezet rázzon egy géppel? Ehhez előbb menetrend szerint meg kellett érkeznie a drámának...

A Goncourt-botrány: amikor lebuksz a „robot-szellemiróval”

A sztori ott kezdődik, hogy egy Thélyson Orélien nevű haiti származású író debütáló regényével (C’était ça ou mourir) majdnem megnyerte a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Prix Goncourt-t. Mindenki ünnepelte, a könyv fogyott, a pezsgő durrant.

Aztán jött a feketeleves. 

Egy névtelen X-fiók gazdája (akiről később kiderült, hogy egy dörzsölt francia publicista) fogta a könyvet, és átküldte egy MI-detektor szoftveren. Az eredmény? Pirosan villogó kijelzők: a regényt szinte teljes egészében egy nyelvi modell generálta! Bár az író mindent tagadott, a kiadó digitális nyomozást indított, és a kézirat metaadatai között konkrétan megtalálták az MI-kódok lábnyomait. Az írót azonnal kizárták, a kiadója pedig ejtette, az olvasók pedig döbbenten néztek egymásra: nocsak, nocsak, hogy mik vannak... 

Ha nem tudod legyőzni, díjazd!

Miközben a hagyományos irodalmi elit még a szívbajt kerülgette a robot-írók gondolatától, Párizsban egy csapat tech-alapító és szabadgondolkodó meglátta a lehetőséget. Azt mondták: „A probléma nem az volt, hogy Orélien MI-t használt, hanem az, hogy hazudott róla.”

Hiszen, ha a könyv annyira jó volt, hogy megérdemelte (volna) a Goncourt-díjat, akkor itt van valami, ami értékes, érdekes, izgalmas. Bár nem emberi. Vagy csak részben az.

Így született meg a Pascal-díj ötlete, amit a zseniális Blaise Pascalról neveztek el. A névválasztás – akárcsak az ötlet – mesteri: Pascal nemcsak zseniális író és filozófus volt, de ő építette meg a világ első mechanikus számológépét is. Neve tökéletes emlékeztető arra a hídra, amely ember és gép között feszül.

Hogyan nyerhetsz díjat a ChatGPT-vel? 

Ha azt hiszed, elég beírnod a Geminibe, hogy „Írj egy szomorú francia szerelmes regényt ökológiai válsággal a háttérben”, és már küldheted is a kéziratot, nagyot tévedsz. A Pascal-díjra jelentkezni felér egy komoly vallomással.

A szerzőknek a kézirat mellé kötelezően be kell nyújtaniuk a technikai dokumentációt is, amiben – mint egy receptkönyvben – mindent fel kell fedniük a munkafolyamatról:

• Melyik modellt használta (ChatGPT, Claude, Gemini, LLaMA stb.)?
• Milyen pontos promptokkal (utasításokkal) bombázta a gépet?
• Hogyan építette fel a prompt-architektúrát?

Egyszóval a regényhez egy kutatási, tervezési, fejlesztési dokumentációt is mellékelni kell, hiszen a zsűri – amelyben írók, filozófusok és kritikusok ülnek – nem a másolást jutalmazza, hanem a munkát, amelyet a géppel végzett a szerző. Arra kíváncsiak, hogy az alkotó képes volt-e valódi, kreatív partnereként kezelni az MI-t, átlépve a gép unalmas, sablonos kliséit. Plusz pont, ha a könyv valamilyen komoly etikai vagy társadalmi problémára (például a klímaválságra) reflektál. És persze franciául kell írni, ami a modern nyelvi modellek mellett már nem is igazi kihívás. 

A fődíj pedig nem egy halom pénz, hanem valami sokkal jobb: garantált könyvkiadás és a belépő az irodalomtörténetbe. Mert úgy tűnik, hogy a jövőben az irodalmi műnemek közé, a líra, epika és dráma nagy hármasa mellé immár be kell illeszteni a promptot is.