Kevés tudós akad a világon, akinek kijelentései akkora visszhangot váltanának ki, mint Richard Dawkins szavai. A brit evolúcióbiológus neve évtizedeken át egyet jelentett a tudományos racionalizmussal, a valláskritikával és a szkeptikus gondolkodással. A transzcendens világok tagadását nem egyszer rendkívül sarkosan fogalmazta meg, mindent elutasított, ami az értelem számára nem belátható.  Éppen ezért keltett meglepetést, amikor 2026 tavaszán azt állította: elképzelhetőnek tartja, hogy a legfejlettebb mesterséges intelligenciák rendelkeznek valamiféle tudatossággal.

A kijelentés heves vitát váltott ki. Egyesek szerint Dawkins bátor kérdést tett föl egy olyan problémáról, amelyet a tudomány még ma sem ért teljesen. Mások szerint azonban a világhírű biológus összekeverte az intelligenciát a tudatossággal, és olyan következtetésre jutott, amely leginkább az általa is bírált antropomorfizáció kategóriájába sorolható.

A „génközpontú” evolúció világhírű szószólója

Richard Dawkins neve elsősorban a 1976-ban megjelent Az önző gén című könyvhöz kapcsolódik. A mű alapjaiban változtatta meg a nagyközönség evolúcióról alkotott képét, és a modern evolúcióbiológia egyik legismertebb népszerűsítőjévé tette szerzőjét. Későbbi könyvei – köztük A vak órásmester és az Isteni téveszme – világszerte milliós példányszámban keltek el. Dawkins évtizedeken át a vallási magyarázatok helyett a tudományos bizonyítékok elsődlegessége mellett érvelt, és a „új ateizmus” egyik legismertebb alakjává vált.

Talán éppen ezért hatott váratlanul, amikor a mesterséges intelligenciáról szóló esszéjében azt írta: több napon át beszélgetett az Anthropic Claude rendszerével és más chatbotokkal, és ezek a párbeszédek arra késztették, hogy újragondolja a tudat természetéről alkotott elképzeléseit. Dawkins szerint a rendszerek válaszai olykor annyira árnyaltak, önreflexívnek tűnők és kreatívak voltak, hogy nehéznek találta kizárhatónak a tudatosság lehetőségét.

Mit állított valójában Dawkins?

A sajtó egy része leegyszerűsítve úgy fogalmazott, hogy Dawkins szerint „öntudatra ébredt a mesterséges intelligencia”. A valóság persze ennél árnyaltabb. A tudós nem azt állította, hogy a szó szoros értelmében tudatosak a mai nagy nyelvi modellek. Inkább arra jutott, hogy nem tudjuk meggyőzően kizárni ezt a lehetőséget. A biológus szerint, ha az emberi tudat végső soron fizikai folyamatok eredménye, akkor elvileg nem zárható ki, hogy sokszorosan összetett, de nem biológiai rendszerekben is megjelenjen.

Az egyik legfontosabb mondata így hangzott: ha ezek a rendszerek nem tudatosak, akkor talán magát a tudatot sem értjük igazán. És ezzel meg is nyitotta a legújabb tudatosság-vitát, vagy inkább az évszázadok óta tartó „Mi az ember?” kérdéskörnek egy új fejezetét.

A kritikák: intelligencia nem egyenlő tudatosság

A legtöbb bírálat abból indult ki, hogy Dawkins összekeverte a nyelvi teljesítményt a szubjektív tapasztalással. Számos filozófus, idegtudós és AI-kutató rámutatott: attól, hogy egy rendszer képes emberinek tűnő válaszokat adni, még nem következik, hogy bármit is „átél”. A kritikusok szerint a nagy nyelvi modellek rendkívül fejlett mintázatfelismerő rendszerek, amelyek statisztikai alapon generálnak szöveget, de nincs olyan funkciójuk, amelynek alapjen feltehetnénk, hogy rendelkeznek belső élményvilággal vagy öntudattal.

Több elemző felidézte a híres Turing-teszt problémáját is. A rendszer attól még lehet kiváló utánzó, hogy nem érti azt, amiről beszél. Egyes kritikusok szerint Dawkinsot éppen a chatbotok nyelvi meggyőzőereje vezette félre.

Az ausztrál ABC elemzője egyenesen úgy fogalmazott, hogy a tudós „rossz kérdést tesz fel”, mert az intelligencia és a tudatosság nem ugyanaz a jelenség. Egy rendszer lehet rendkívül intelligens anélkül, hogy bármiféle szubjektív tapasztalata lenne önmagáról vagy a világról.

A mélyebb kérdés: mit nevezünk tudatnak?

A vita ugyanakkor túlmutat Dawkinson. (De hát ezt már megszokhattuk a sokszor nagyon provokatív evolúcióbiológustól.) A mesterséges intelligencia fejlődése egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy a tudomány nem rendelkezik általánosan elfogadott elmélettel a tudat eredetéről, mibenlétéről, tartalmáról és működéséről. Több kutató éppen ezért nem Dawkins következtetését tartja a legérdekesebbnek, hanem azt a tényt, hogy az AI újra reflektorfénybe állította a tudat filozófiai problémáját. A Cambridge-i Egyetem AI-etikával foglalkozó kutatói szerint elképzelhető, hogy a következő évtized egyik legfontosabb tudományos vitája éppen az lesz, milyen feltételek mellett tekinthető egy mesterséges rendszer tudatosnak. A kérdésre jelenleg senki sem tud megnyugtató választ adni. Arról nem is beszélve, hogy a természetes rendszerek, mondjuk az ember, vagy a tudatosság jeleit mutató, kivételesen okos állatok, majmok, kutyák, delfinek önreflexiójával kapcsolatban is csak sötétben tapogatózunk. 

Miért érdekes ez a könyvkultúra számára?

Első pillantásra úgy tűnhet, hogy a vita kizárólag informatikai vagy filozófiai kérdés. Valójában azonban az irodalomhoz és az olvasáskultúrához is szorosan kapcsolódik.

A nagy nyelvi modellek ma már képesek esszéket, verseket, kritikákat, sőt regényszerű szövegeket előállítani. Minél meggyőzőbben írnak, annál nehezebbé válik a különbségtétel a valódi emberi tapasztalatból születő szöveg és a statisztikai minták alapján generált nyelvi tartalom között. Dawkins provokatív kijelentése ezért nem csupán a mesterséges intelligencia tudatosságáról szól. Arról a régi kérdésről is, amely az irodalom egyik alapja: vajon hogyan függ össze az elbeszélés, mint nyelvi esemény a történettel, mint személyes élménnyel. 

A legtöbb kritikus szerint egy regény, egy esszé vagy egy vers értékét nem pusztán a nyelvi forma adja, hanem az a megélt emberi tapasztalat, amely mögötte áll, illetve amely az olvasóban megjelenik. Éppen ezért a Dawkins körül kibontakozott vita végső soron nem a gépekről, hanem rólunk, emberekről szól. Arról, hogy mit jelent tudatos lényneklenni. És erre a kérdésre egyelőre sem az idegtudomány, sem a filozófia, sem Richard Dawkins, sem a mesterséges intelligencia nem tud választ adni.