A közelmúltban zárult könyvtári kihívás program kapcsán beszélgettünk Vincze Mátéval. Ám mielőtt a kezdeményezés részleteiről faggattam volna a közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárt, arról is szó került, vajon milyen irányokba változik az olvasáskultúra, no meg arról, milyen módon tette teljesebbé kulturális önképünket a könyvtári kezdeményezés. 

– Ha megnézzük a trendeket, különös képet láthatunk. Úgy tűnik, hogy az alfa generáció, amelyik már az okostelefonos világban született, sokkal kevésbé érdeklődik a zsebben hordott internet iránt, mint a mi generációnk, akiknek ez újdonság volt. Vannak olyan múzeumaink, ahová az elmúlt időszak nagy, érintőképernyős mániája, a mindent digitalizáló, érinthető, tapogatós hókuszpókusz nem gyűrűzött be, hanem megmaradtak a régi tárlók kihúzható fiókokkal, megfogható eszközökkel. Nos, ilyen helyeken dolgozó kollégáink azt vették észre, hogy a 10 év körüli és azalatti gyerekek imádják a tárgyi világot. És az érintőképernyő, meg az interaktív tábla kevésbé érdekli őket. Könnyen lehet, hogy a természet gyógyul, nature is healing. A jelenség persze annyira új, hogy még kevés szakirodalom áll rendelkezésre, de már sokan elgondolkodtak rajta. Szakemberek, viselkedéskutatók általánosságban azt tartják, hogy a technikai újdonságokkal egy idő után telítődik az ember.  

– Nagyon elgondolkoztató ez a felvetés. Ha belenézünk a kultúrtörténetbe, akkor valóban azt láthatjuk, hogy a rádió megjelenése hatalmas kulturális robbanást hozott. A televízióval ugyanez történt. De az a fajta rádiózás, tévézés, ami a hetvenes, nyolcvanas években uralta az estéket, végérvényesen megszűnt. Lehetséges, hogy az internetre vagy az okostelefonra ugyanez a trend áll? 

– Azt azért nem lehet elmondani, hogy hirtelen mindenki leiratkozott a streaming platformokról és könyveket olvas, de a 2010-es évek elején, közepén beállt mélyponthoz képest ma már ismét némi emelkedést láthatunk. Az új generáció tagjai, akik már természetesnek veszik a mobiltelefont, meg a mindenhol elérhető internetet, elkezdtek telítődni, és olyan élményeket keresnek. Közben az is tény, hogy ma már kellő tapasztalat áll rendelkezésre, hogy tudjuk, mit jelent, amikor minden a képernyő előtt zajlik. Az emberek egyre inkább ráébrednek, hogy sokat nyernek, de sokat is veszítenek. Amikor külföldön dolgoztam, piacra dobtak egy olyan dobozt, amibe lehetett tenni a telefont, és nem lehetett kinyitni, mondjuk egy órán keresztül. És ilyenkor elfordulhatunk az online világtól és hallgathatunk valami kiváló komolyzenét, Balázs Jánost, Kelemen Barnabást, Balog Józsefet, bárkit… De ugyanígy belemerülhetek egy regénybe. Egyszóval elkezdtük újra fölfedezni a hagyományos kulturális élményeket, köztük a könyvtárakat is. 

– Hadd kérdezzek rá – akár a könyvtári kihívás programhoz kapcsolódva is – mennyire elérhetőek ma Magyarországon a könyvtári szolgáltatások? 

– Hazánkban különlegesen széles könyvtári hálózat működik, minden településen jelentkezik valamilyen szolgáltatással, a legkisebbeken könyvtárbusz jár, de mindenhol van lehetőség arra, hogy kikölcsönözzek könyveket. Bármilyet. Függetlenül attól, hogy a helyi könyvtárban mi az állomány. Az igényeket könyvtárközi kölcsönzéssel is kiszolgálja a rendszer. Így gyakorlatilag ingyen vagy nagyon kevés pénzért elérhető a teljes hazai könyvkínálat. Ezt a luxust korántsem biztosítja minden ország. Érdemes élni vele. 

– Ráadásul a könyvtárakban nemcsak könyvek vannak, hanem egy csomó egyéb szolgáltatás is, közösségi programok, író-olvasó találkozók, könyvklubok… 

– Az internet magányos világ, bármennyire is próbálják elhitetni velünk az ellenkezőjét az úgynevezett közösségi oldalak. Az olvasás viszont, bármennyire is individuális tevékenység, mégis közösségi élmény. Nagyon fontos, hogy megbeszéljük, mit olvastunk, hogyan hatott ránk egy-egy könyv, esetleg találkozunk az íróval, egyszóval, hogy a könyvélményekhez is kapcsolódva összejöjjünk, találkozzunk. A könyvtár ennek nagyon gyakran ad teret. A könyvtáros, ma már nem olyan ember, mint talán régebben volt, hogy kiadta a könyvet, bevette, amit visszahoztak, szúrósan nézett, hogyha késett valaki, hanem programokat szervez és végső soron összekovácsolja a közösségeket. Egyszóval olyan kulturális ajánlórendszert működtet természetes intelligenciával, amivel a mesterséges intelligencia nem tudja fölvenni a versenyt. 

– Azt hiszem, ezzel meg is érkeztünk oda, ahova indultunk. Ebbe a közegbe helyezhetjük el a könyvtári kihívás kezdeményezést? 

– Igen. A kihívás tavaly októberben indult és nyáron ért véget. Pár napja hirdettünk eredményt. Engem leginkább az a kreativitás nyűgözött le, amivel könyvtárosaink megmutatták, mennyi ötlet van a tarsolyukban. Voltak nagyon látványos kezdeményezések, mint például az egész városra kiterjedő kincskereső játékok, voltak különféle pontgyűjtő akciók, voltak online kampányok, a gyöngyösi könyvtárosok például a YouTube-on rappeltek és úgy népszerűsítették az irodalmat. Voltak egészen szuper innovációk a könyvkölcsönző automatától elkezdve az olyan kézenfekvő megoldásokig, mint az iskolákkal való együttműködések bővítése vagy a „Hozd a barátodat könyvtárba!” program. 

– Összességében milyen eredménye lett a kezdeményezésnek? 

– Négy mutatót vizsgáltunk: a beiratkozottak számát, ezen belül a 14 éven aluli olvasók számának a növekedését, a kölcsönzött könyvek darabszámát, illetve a könyvtári programokon résztvevők számát. Azt láttuk, hogy a 14 éven aluli beiratkozók és a programokon résztvevők száma is átlagosan egyharmaddal nőtt. A 33%-os növekedés hatalmas arányszám, de nem mutatja meg, mennyivel olvasnak többen. Nos, e tekintetben 8,6%-os növekedést értek el a könyvtárak, ami önmagában kicsit lóg a levegőben, de ez azt jelenti, hogy 250.000-rel több könyvet, dokumentumot, újságot kölcsönöztek ki. Éves szinten olyan 16 millió könyvtári látogatást regisztrálunk országszerte. Amit nagyjából úgy értelmezhetünk, hogy mindenki, aki olvasni tud, évente átlagosan kétszer jár könyvtárba. 

– Egy 2023-as felmérés szerint a felnőtt magyar lakosságnak kb. 15 %-a olvas rendszeresen könyveket. Gondolom, ők teszik ki a könyvtárba járók zömét is. Ami azt is jelenti, hogy ezek a szép számok azért még növelhetőek. 

– Pontosan így látjuk mi is. Ezért hirdettük meg az újabb fordulót. Most már megvannak a jó gyakorlatok, ötletek, amelyeket a könyvtárak megoszthatnak egymással. Minden nagy könyvtár szervezett konferenciákat erről, keletkezett több Facebook-csoport, de azt is tervezzük, hogy a győzteseknek legyen valamiféle klubja, ahol, arról cserélhetnek eszmét, hogy miképpen lehet fenntartani a növekedést, megtartani a bázist. Az így keletkezett tudásanyagot, azt a könyvtári intézeten keresztül az egész szakmai közösség rendelkezésre bocsátjuk. Tehát, aki nem vett részt a kihívásban, az is hozzáférhet ehhez a módszertanhoz. 

– Mi lesz az új fordulónak a fókuszában? 

– Bár lesznek apró változások – például külön kategóriában indulhatnak a határon túli magyar könyvtárak – alapvetően ugyanazt a négy indikátort tartjuk a legfontosabbnak. Így a könyvtárosok könnyen tudják hasznosítani azokat az ötleteket, amelyek az elmúlt év során kipróbáltak. Hiszen nem az a célunk, hogy új feladattal terheljük a könyvtárosokat, hanem az, hogy bátorítsuk őket sikereik elérésében. A könyvtárosok hagyományosan is lelkei egy-egy közösségnek. Most megmutathatják, milyen hatalmas kulturális vagyont halmoztunk föl az elmúlt évszázadokban. 

– Innen, a minisztériumból, hogy látszik: az olvasáskultúra megerősödése mellett esetleg szélesebb kulturális következményei is voltak a kezdeményezésnek? 

– Feltétlenül. Az önkormányzatokat, polgármestereket, helyi közösségeket, nyugdíjas klubokat, cserkészcsapatokat, helytörténeti egyesületeket, egyszóval mindenkit egy kicsit felrázott, és összekötött a könyvtárral. Ezekbe a partnerségekbe nagyon gyakran a helyi vállalkozók is beszálltak, kifestették az olvasótermet, vagy segítettek megjavítani a tetőt. Elindult valami. Talán merészség kijelenteni, de nekem van olyan reményem, hogy a közéletben megerősödött a klasszikus polgári értékvilág. Egyre szélesebb réteg ismeri föl, hogy Magyarországon működik majdnem 3000 könyvtár, 840 múzeum, majdnem kétszer annyi, mint Lengyelországban, hogy a levéltárak olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek fontosak az embereknek, segítenek például a családfakutatásában… És ez csak a közgyűjteményi rész. Azaz egyre szélesebb réteg ismeri föl, milyen megdöbbentően gazdag a magyar kultúra, És én azt remélem, hogy a könyvtári kihívás, ha kicsit is, de hozzá járult ehhez a felismeréshez.