A legek könyvfesztiválja Kaliforniában

Már megszokhattuk, hogy ha Amerikában történik valami, az bizonyára „a világ legnagyobb”-jaként kerül az újságok, hírportálok címoldalára. Így történt ez a Los Angeles Times által gründolt Festival of Books esetében is, melyről maguk a szervezők azt állítják, hogy az a világ legnagyobb irodalmi eseménye. Ráadásul a 2025-ös változat kiemelt volt abban a tekintetben, hogy ekkor tartották a fennállás 30. évfordulóját.

Nagy érdeklődés mellett zajlottak az előadások /kép forrása/

Fergeteges fesztivál

A „Sok történet. Egy hétvége.” mottó ugyanakkor máris jelzi, hogy az Egyesült Államok nyugati partján nem akarják túlbonyolítani a dolgokat, még ha egy „világ legnagyobb”-járól is van szó. A Los Angeles Times Festival of Books korábbi hagyományihoz híven idén (április 26-án és 27-én) is odarakta magát és hozta az alapokat, no meg a különlegességeket, így első körben több mint 200 szerzői és hírességekkel foglalkozó panelbeszélgetést, könyvdedikálásokat, kiállítói standokat, és ami már ránézésre is extra: étel- és főzőbemutatókat. 

A történeteket kínáló esemény sztorija az 1996. évig nyúlik vissza, amikor is megrendezték az első ilyet Los Angelesben. Az egyik célról így írnak: „A fesztiválon átadandó könyvdíjakat az új hangok felfedezésének és a könyvkiadás legmagasabb színvonalú írásainak ünneplésének szenteljük.” E ponton tucatnál is több, évenként átadásra kerülő díjról beszélünk, melyek között szerepel életrajzi, szépirodalmi, képregény, történelmi, misztikus/thriller, költészeti, sci-fi/fantasy és ifjúsági irodalmi műfajú művek elismerése. A helyszín az University of Southern California, a Dél-Kaliforniai Egyetem területe volt, immár harminc évre visszamenőleg. Az egyetem így írt erről: „Az USC University Park festői környezetében megrendezett rendezvényen számos beltéri és kültéri esemény várja a látogatókat minden korosztály számára, akár a szépirodalom, az ismeretterjesztő irodalom, a költészet vagy a gyermekkönyvek szerelmese, a fesztiválon mindenki talál magának valót.”

Számos program szólt gyerekeknek /kép forrása/

Könyv-, szerző-, és témabőség

A fesztivál lényegét adó könyvvásár, könyvbörze a kiadók végeláthatatlan sorából fakadt, akik a legkülönfélébb közönségigények és műfajok mentén kerültek kategóriákba, mely kategóriákat a szervezők színekkel jelölték. A színek zónákat jelentettek, így akit az adott műfaj érdekelt, hamar rátalált a rendezvény területén a kívánt könyvekre, termékekre, programokra, előadásokra. A szerzőkről a honlapon részletes leírást találhattak az érdeklődők, mely leírások adattárából már elsőre kitűnt az új alkotói nemzedék erős, nagyszámú képviselete. 

Látható, hogy a fesztivál erőssége a szédítő könyvkínálat mellett a nemkülönben zavarba ejtően nagy számú előadás, performance, workshop, koncert, író-olvasó találkozó, felolvasó alkalom, foglalkozás. Ezek között voltak találhatók ezek a témák, témacímek: család, kultúra és rassz a fiatal felnőtteknek szóló szépirodalomban, hősök és antihősök a szépirodalomban, becstelen tények a pénzről, Vajon mindenkinek volt képzeletbeli barátja (vagy csak nekem)?, politika és társadalom a fantasy és a sci-fi világában, Hollywood az aranykorban: Szex, botrány és egy iparág születése, fantasztikus világok és alvilágok a fiatal felnőtteknek szóló szépirodalomban, műfaj lányoknak: legendás feminista szerzők a YA történelmi, fantasy és romantikus műfajokban, tényellenőrzés: álhírek, hazugságok és propaganda, Alternatívák az apokalipszisre: Egy reményteljesebb klímajövő, Az inkluzivitás ünnep: Nem és identitás a kortárs irodalomban és még hosszan lehetne sorolni.

A könyveket nagyszámú kiadó kínálta /kép forrása/

Izgalmas honlap, saját applikáció

Nincs mit tagadnom, a Los Angeles Times Festival of Books a nemzetközi könyvfesztiválokat bemutató sorozatunk eddigi nekem tetsző legjobb honlapját mutatta. Ennek részben az az oka, hogy a site alkotói szakítottak a sokak által használt „a főoldalon egy vízszintes fejléc és az azon elhelyezkedő rovatcímek” alapfelállással és más utat választottak. A főoldal bal felső sarkában egy kis négyzet a maga három kis vízszintes vonalkájával jelzi, hogy ez itt a menü. Arra kattintva pedig egy rendkívül jól átlátható, jól működő és nagyon-nagyon sok információt kínáló opciós lista található. Az említett szembetűnő egyszerűség és az abból fakadó könnyű kezelhetőség miatt gyorsan rálelhetünk a kívánt információra. Az pedig csak természetes, hogy a rendezvénynek saját applikációja volt, melyet akár a Google Play áruházból is le lehetett tölteni a könnyebb tájékozódás céljából. Figyelemre méltó volt ugyancsak az a figyelmesség, hogy a fesztivál közösségi oldalai, a Facebookon, az Instagramon és az X-en is óráról-órára követték az eseményeket és mindig kellő képes, videós tartalmakkal látták el az érdeklődőket.