Annie Ernaux kapta az irodalmi Nobel-díjat

Annie Ernaux francia írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését. Az indoklás szerint az elismerést azért a bátorságért és klinikai éleslátásért ítélték neki, amellyel felfedi az egyéni emlékezet gyökereit, elidegenedését és kollektív korlátait. Annie Ernaux állhatatosan és különböző nézőpontokból vizsgálja a nemek, nyelvek és társadalmi osztályok szempontjából erős egyenlőtlenségek jellemezte életet - hangsúlyozta a szerzőt bemutatva Anders Olsson, a Nobel-bizottság elnöke.


„Biztos benne?”

Annie Ernaux-t, aki az első francia nő az irodalmi Nobel-díjasok sorában, a hivatalos bejelentésig nem sikerült telefonon utolérni. Később a svéd SVT televíziónak azt mondta, hogy nagyon meglepte a díj, sosem gondolta volna, hogy megkapja. Az őt elérő újságírótól egyenesen azt kérdezte: "biztos benne?" Miután megbizonyosodott, elmondta, hogy nagy megtiszteltetés a díj, ugyanakkor nagy felelősség is pontosan és igazsággal tanúskodni a világgal kapcsolatban. Az írás politikai tett, amely felnyitja a szemünket a társadalmi igazságtalanságokra - idézte a Reuters hírügynökség egy korábbi nyilatkozatát. 

Klasszikus, jellegzetes stílusa ellenére Annie Ernaux inkább "önmaga etnográfusának" tartja magát, mint regényírónak. Gyakran hivatkozik Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című művére, de sokat elárul róla, hogy szociológusok, köztük Pierre Bourdieu is nagy hatással voltak rá - írta a Svéd Akadémia.


A kollektív önéletrajzig

Annie Ernaux 1940. szeptember 1-én született a normandiai Lillebonne-ban. A rouen-i, majd a bordeaux-i egyetemen tanult, 1971-ben modern irodalomból is szerzett diplomát. A hetvenes évek vége óta a Párizs környéki Cergyben él. Tanárként kezdte pályafutását.

Első regénye, a Les armoires vides önéletrajzi elemeket tartalmazó regény egy abortuszon átesett, Normandiában felnőtt bölcsészhallgatóról. Többi regénye is önéletrajzi ihletésű: a válásáról ír a La femme gelée című könyvében, egy kelet-európai férfivel való afférjáról Passion simple című kötetében.

Árulás című regényében, amelyért elnyerte a Renauld-díjat, édesapjával való viszonyát, felnőtté válását és szülei életét mutatja be. A kisregény magyarul az Egy asszony című írásával együtt jelent meg.

A 2008-ban kiadott Évek a második világháborútól a 2000-es évekig tartó időszakot, hat évtized személyes és kollektív történelmét öleli fel, és 2019-ben Booker-díjra is jelölték. Franciaországban az Évek elnyerte a kritikusok Marguerite Duras- és François Mauriac-díját, a Télégramme olvasóinak díját, valamint a Lire című irodalmi magazin az év francia regényének választotta. „Ez a legambiciózusabb projektje, amely nemzetközi hírnevet, rengeteg követőt és irodalmi tanítványt szerzett neki” - írta az akadémia a könyvről, amelyet az első kollektív önéletrajznak nevezett, Durs Grünbein német költő pedig a kortárs nyugati világ úttörő szociológiai eposzaként méltatta.


10 millió svéd korona

A 82 éves írónak több mint húsz könyve és számos publikációja jelent meg, 2014-ben tiszteletbeli doktori címet kapott a Cergy-Pontoise Egyetemen. Az író a Nobel-díjjal 10 millió svéd koronát (375 millió forintnyi összeget) is kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.