Nyakon szúrták Salman Rushdie-t

Súlyos sérülésekkel szállították kórházban Salman Rushdie-t, miután péntek este egy pódiumbeszélgetésen megkéselte egy férfi New Yorkban. A nagy létszámú esemény helyszínén tartózkodó AP hírügynökség riportere 10-15 szúrásról számolt be. Az író állapota a műtét óta mára stabilizálódott, levették a lélegeztetőgépről és beszélni is tud. 


Már beszél és viccelődik

Salman Rushdie-t egy nyilvános eseményen tartott pódiumbeszélgetésen érte a támadás a New York-i Chautauqua Intézetben, a mintegy 2500 fő előtt zajlott eseményen az üldöztetésnek kitett írók helyzetéről volt szó. A pódiumbeszélgetés moderátora a támadásban szintén megsérült, a fején szenvedett kisebb sebesüléseket. 

A 75 éves írót helikopterrel szállították egy pennsylvaniai kórházba máj-, ideg- és szemsérülésekkel, ahol megműtötték. Állapota kritikus volt, Andrew Wylie, Rushdie ügynöke szerint egyik szemét valószínűleg el fogja veszíteni. A merénylet után az író segítségére siető orvos a sajtónak azt nyilatkozta, hogy megítélése szerint a sérülések komolyak, de Rushdie felépülhet belőlük.

Rushdie szerzőtársa, Aitish Taseer szombaton este közösségi oldalán írta, hogy barátját levették a lélegeztetőgépről, „beszélni, és már viccelődni is tudott”. Rushdie ügynöke, Andrew Wylie megerősítette az információt, ugyanakkor közölte, hogy Rushdie állapota továbbra is súlyos. A korábbi hírek szerint a támadó 10-15-ször szúrta meg. Elsősorban a fején és a hasán érték sérülések, károsodott a mája, valamint súlyos kézideg-károsodást is szenvedett, emellett valószínűleg egyik szemére elveszíti a látását.


Gyilkossági kísérlet és testi sértés miatt emeltek vádat

A rendőrség azonosította a támadót Hadi Matar, egy New Jersey államban élő 24 éves férfi személyében, és gyilkossági kísérlet, valamint testi sértés miatt emeltek vádat ellene - közölte az ügyészség szombaton. Az elkövető ártatlannak vallotta magát, de együttműködőnek mutatkozott a hatóságokkal. Azt írták továbbá: vizsgálja, hogy milyen tervezés és előkészületek előzték meg a támadást, és lehet-e bővíteni a vádpontokat. 

Matar Kaliforniában született, és nemrég költözött New Jersey-be. A támadáskor hamis jogosítvány volt nála. Pontos indítékát egyelőre nem tudni, de a hatóságok Matar közösségi oldalakon folytatott tevékenységének átvizsgálása során arra jutottak, hogy a férfi szimpatizált a síita szélsőségességgel és az iráni Forradalmi Gárdával - tájékoztatott az NBC hírtelevízió. 

Iránban hivatalosan nem reagáltak a Rushdie elleni merényletkísérletre, de az állami befolyás alatt álló, keményvonalas lapok méltatták a támadót. „Ezernyi gratuláció annak a bátor és kötelességtudó embernek, aki megtámadta a hitehagyott és gonosz Salman Rushdie-t New Yorkban” - írta szombaton a Kajhán című iráni lap, melynek főszerkesztőjét a legfőbb vallási és politikai vezető nevezi ki. 


Több millió dolláros vérdíj

Salman Rushdie-ra 1989-ben Irán egykori vallási vezetője, Ruhollah Khomeini ajatollah iszlám halálos ítéletet, fatvát mondott ki az egy évvel korábban megjelent, Iránban istenkáromlás miatt betiltott könyve, a Sátáni versek miatt. Rushdie fejére több millió dolláros vérdíjat tűztek ki, évekig bujkálnia kellett. Az iráni állam évek óta próbálja távol tartani magát a Rushdie elleni fatvával összefüggő ügyektől, de az író változatlanul ellenségnek számít az országban. Egy félállami vallásos alapítvány 2012-ben 2,8 millióról 3,3 millió dollárra emelte a vérdíjat.

A támadás óta számos nyugati politikai vezető, a többi között a brit miniszterelnök és a német kancellár is megdöbbenésének adott hangot és együttérzését fejezte ki Rushdieval. „A világnak szüksége van ilyen emberekre, akiket nem tud megfélemlíteni a gyűlölet, és bátran kiállnak a véleménynyilvánítás szabadsága mellett” - írta Olaf Scholz szombat este a Twitteren.

A támadást többek mellett elítélte Joe Biden elnök, Boris Johnson leköszönő brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, és Anthony Albanese ausztrál kormányfő, de megszólalt JK Rowling is, aki ezért ugyancsak halálos fenyegetésekben részesült.