Az írónőt nem érdekli, ki mit írt alá

A közelmúltban J.K. Rowling reagált arra a közéleti vitára, amely az új Harry Potter-tévésorozat egyik szereplőjének transzjogokat támogató megnyilvánulása kapcsán alakult ki. Paapa Essiedu, akit a sorozatban Perselus Piton szerepére választottak, aláírt egy nyílt levelet, amelyben több mint 400 színész bírálta az Egyesült Királyság Legfelsőbb Bíróságának férfiakra és nőkre vonatkozó döntését.

Kép forrása

A transzaktivisták által gerjesztett találgatásokra válaszul Rowling kijelentette, hogy nincs hatásköre színészek elbocsátására, és ha lenne is, nem élne vele. Hangsúlyozta, hogy az embereknek nem szabadna elveszíteniük állásukat törvényileg védett nézeteik miatt.

Rowlingot a transzaktivisták már korábban is támadták. Miután az írónő egy esszéjében aggodalmát fejezte ki a biológiai nem fogalmának elmosódása miatt, és kijelentette, hogy a transzaktivizmus veszélyezteti a nők jogait, igazi eltörlés-kampányt indított ellene a transzmozgalom.  Ennek nyomán a Harry Potter-filmek több szereplője nyilvánosan elhatárolódott Rowling nézeteitől. Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint is támogatásukról biztosították a transz közösséget. 

Az HBO, amely az új Harry Potter-sorozatot készíti, kijelentette, hogy Rowling személyes nézetei nem befolyásolják a sorozat tartalmát. Casey Bloys, az HBO tartalomért felelős vezetője úgy fogalmazott, hogy a sorozat a szeretet, önelfogadás és megerősítés témáira összpontosít, és nem tükrözi Rowling politikai álláspontját. Tegyük hozzá, úgy tűnik, a transzmozgalom álláspontját sem.