Igen, van ilyen, és nem is akármilyenül ilyen: Caitlin Doughty könyve talán a legjobb és legérdekesebb könyv, amelyet ebben a témakörben írtak, és szinte sokkolóan/felfoghatatlanul vicces, mégpedig – figyelem, ritkaság! – az igényes humor kategóriában. 

De lássuk, miről is van szó a Figura Könyvkiadó (mely kiadó ritkán ad ki könyvet, de akkor az nagyot is szól) legújabb kötetében! Caitlin Doughty „a világ leghíresebb temetkezési vállalkozója”, aki most egy olyan könyvet írt/állított össze, amelyikben ő mint szakértő válaszol különböző gyerekek (!) halállal kapcsolatos kérdéseire. Ez így elsőre beleillik a Marcello D’Orta gyerekszáj-könyveinek a sorába… pontosabban beleillene, ha nem lenne azoknál sokkal jobb. De hát sokkal jobb. 

Kép forrása

Könnyedén, kedvesen, kicsit csípősen

Mind a kérdések szétágazása tekintetében (egészen meglepő dolgokat tudnak kérdezni a gyerekek – bár nem tudom, ezen miért lepődöm meg… minden bizonnyal a téma miatt, de miért volna ez a téma kivétel a gyerekkíváncsiság számára?! Lásd lejjebb), mind pedig a válaszok lazasága és humora tekintetében. 

Kezdjük ez utóbbival: Caitlin Doughty válaszai – amennyire meg tudom ítélni úgy, hogy magam sosem foglalkoztam különösebben temetkezéssel és holttest-előkészítéssel – rendkívül szakmaiak, pontosak, komoly hivatkozásokkal, tudományos bizonyításokkal stb. De mindezt olyan könnyedén, kedvesen, kicsit csípősen és (ha nem lennének rosszak az asszociációi a kifejezésnek) mondhatni felvágott nyelvvel teszi, hogy a sírkamra másik fala adja a… másikat. Hadd mutassak néhány remekbe szabott példát az áradó humorra (de fontos, itt különösen fontos hangsúlyozni, hogy ezek csak kiragadott példák, és tkp. bárhol felüthetjük a könyvet hasonlókért): „Miután pályám során több ezer holttestet láttam már, biztosíthatlak afelől, hogy a halottak nagyon kiszámíthatóak és nagyon halottak. Persze lehet, hogy ezek a szavak nem nyújtanak valami sok vigaszt. Még tudományosnak sem mondhatók. De kijelenthetem, hogy semmi ilyesmi (ti. felébredni a koporsóban – NKZs) nem fog veled megtörténni. A »rettenetes halálnemek« listáján az »élve eltemetés / kóma« tétel nyugodtan hátrasorolhatod a »véres pocoktámadás« mellé”. Vagy: „Ha a testmagasságod meghaladja a 210 centit, azt javaslom, még a halálod előtt (tehát semmiképpen sem utána!) nézz utána a koporsók és sírhelyek kérdéseinek.” Illetve: „2008-ban, egy 2400 éves női múmia CT-vizsgálata során találtak egy agyeltávolító eszközt, ami beszorult a koponya hátsó részébe. (Merem remélni, hogy a balzsamozót jól lecsillagozták a Google-ön!)” 

Kép forrása

Posztmodern, kikacsintós utalások

Ami külön élvezet, az az irodalmi, kultúrtörténeti hagyományra való posztmodern, kikacsintós utalások tömkelege („S ami még ennél is meghökkentőbb, a tudósok 2002-ig nem is tudtak ezeknek a lényeknek [a csontevő lényeknek – NKZs] a létezéséről. Ki tudja, talán több dolgok vannak földön, vízen és egen, amik csontot falnak?”) – de mondhatni, ez mind semmi amellett, hogy a fordító, Fejér Boldizsár (aki láthatóan igen nagy örömét leli a könyv magyarításában, és csodás olvasói élmény figyelni, ahogy lubickol a nyelvi leleményekben) hogyan tölti ezt fel magyar irodalmi utalásokkal. Íme, a kedvencem: „Remélem, Tim, hogy neked sosem lesz szükséged pacemakerre. De abban is bízom, hogy a halálod után inkább nem próbálkozol ilyen durva poénokkal. (ti. hogy hamvasztás előtt lenyeljen egy egész zacskó pattogatni való kukoricát, amire a kisgyerek kérdése eredetileg vonatkozott – NKZs) Talán megelégszel egy tweettel, amit a halálod után két hétre időzítesz? Mondjuk egy ilyet: »Halált hozó fű terem gyönyörűszép szívemen.« Ettől frászt kapnak majd.” 

Mint fentebb írtam, a gyerekek egészen furcsa és különleges és extrém dolgokat kérdeznek, ebből is mutatok párat (ott van ugye a kötet címadó kérdése; vagy pedig a fenti pattogatott kukoricás történet, esetleg ez: Adhatunk vért a halálunk után?), de meg kell adni, nincs olyan kérdés (még ha olykor fel is merül a gyanú, hogy ezeket pusztán a szerző eszelte ki – így kellett lennie, győzködjük magunkat –, hogy aztán jól megválaszolhassa őket), amelyekre Caitlin Doughty ne tudna csípőből pontos, okos és rendkívül szellemes választ adni. 

Kép forrása

Kegyelettel és a méltósággal

Fontos hangsúlyozni – mint ahogy a könyv is folyamatosan hangsúlyozza –, hogy a könnyed hangvétel, a lazaság és a humor mellett a legfontosabb mindig a kegyelet és a méltóság megőrzése, és előbbi soha nem mehet utóbbi rovására… de/és valahogy ez is minden alkalommal tökéletesen sikerül a szerzőnek, bármennyire is frivolnak tűnik egyik-másik mondata hirtelen, első olvasásra. A könyv fülszövege is rendkívül jólsikerült, ezért – rendhagyó módon – ezt a recenziót egy onnan származó idézettel zárnám, mert minden szava mélyen igaz: „Szakmai hozzáértéssel és humorral oszlat el sok mítoszt és kétséget a haldoklásról, a test bomlásáról és az azt kísérő jelenségekről. A szerző szerint az élet végét nem tehetjük kellemessé, de megismerhetjük, hogy ne féljünk a haláltól. Végül is a halál fontos eleme valóságunknak. Enélkül nincs élet, és – előbb-utóbb – mindannyiunkkal megtörténik.” (Azért még hadd másoljam ide a könyv „nulladik” oldaláról az ajánlást: „leendő tetememnek ajánlva”. Ennyi, keziccsókolom.) 

 Caitlin Doughty: Megeszi a macskám a szememet, ha meghalok? És más fontos kérdések a holttestekről. Fordította: Fejérvári Boldizsár. Illusztrálta: Dianné Ruz. Figura Könyvkiadó, Budapest, 2025.