Az ünnepi könyvhét arra is alkalmas, hogy ott, a pavilonok között adjon találkozót egymásnak minden régen nem látott könyvbarát. Természetesen magam is megbeszéltem néhány efféle légyottot, s ezeknek hosszú sorából akár a 89. Ünnepi Könyvhét és 17. Gyermekkönyvnapok teljes eseménytörténete elbeszélhető a maga különös hullámzásával. 

Tűzoltózenekar
Mindjárt a megnyitón összetalálkoztam egy csodálatos régi baráttal, aki – mint most kiderült – el nem múló szerelemmel viseltetik a tűzoltózenekarok iránt, különösen akkor, ha díszegyenruhában masíroznak a Vörösmarty téren. A könyvkínálat megtekintését ekkor még nem gondoltam komolyan, csak úgy körülpillantottam, ám ez a körül talán csak a harmadik pavilonig vezetett, ahol mindjárt belebotlottam a kiadó igazgatójába, régi kedves barátomba. Történetei apró életképeket kínáltak a könyvkiadók hétköznapi küzdelmeiből, és természetesen az is kiderült, hogy két ismerősömnek számos közös ismerőse van, így volt miről társalogniuk, akkor is, amikor én újabb és újabb könyvbe belelapozva messzire sodródtam tőlük a pavilonok rengetegjében. 

Beavatás
Másnap ismét találkozóm volt, s mivel ez alkalommal olyasvalakivel futottam össze, aki már alaposan felmérte a kínálatot, ott, a Vörösmarty szobor talapzatánál egyfajta misztikus beavatásban lehetett részem, amennyiben rám lett borítva – mint megszentelt olaj és még szentebb narratíva – a könyvhét kínálatának teljes vertikuma. Mondhattam volna, hogy én is körül tudok nézni, de valahogy éreztem, hogy a körülnézést majd mindig megzavarja valami. 
Na, ott is van! Bán Mór dedikál. Utána kávézik barátaival. Így a nézelődésből megint nem lett semmi, viszont mindent megtudtam a történelmi regények újdonat népszerűségéről, Szakács Árpád kulturális cikksorozatáról, de még a képregényes közeg legújabb híreiről is, mert idő közben csatlakozott hozzánk Fazekas Attila, képregényrajzolónk. 

Parti a téren
Az efféle könyves hétvégékben az a csapda, hogy ha az ember sokáig marad a pavilonok között – márpedig sokáig kell maradnia, mert különben nem tudja átlapozni az összes érdekes kötetet – akkor ráesteledik, és valahogy belekeveredik egy kiadói rendezvénybe, a téren összerántott partiba, pár pohár borral, és tucatnyi kiváló szerzővel. 
Így ismerkedtem meg egy amerikai egyetemi tanárral, akinek a felesége székely asszony, s elkötelezett magyarbarát, Doncsev Tosóval, a bolgár származású szociológussal, kisebbségi szakemberrel, akinek eddig csak tanulmányait olvastam, de akitől úgy gondoltam, hogy elképesztően komoly mondanivalót tud elmesélni, Konrad Sutarskival, aki lengyel létére kiválóan beszél magyarul, és akinek rendkívül izgalmas kötete a lengyel magyar kapcsolatokról éppen a közelmúltban volt kezemben, a negyven éve Londonban élő térképésszel, Bereznay Andrással, aki most egy világújdonsággal, a cigányság történetének atlaszával jelentkezett… 

Zivatar
A legjobb találkozó az volt, amikor vasárnap az eső elől bemenekülhettem anyámmal az Anna kávézóba. Régen ültünk kávéházban, régen beszélgethettünk úgy, hogy a gyerekek, unokák nélkül a napi tennivalók sodrásából kikeveredve oszthattuk meg élményeinket. Most éppen a könyves élményeket. 
És a társalgában elmerülve el is felejtettem, hogy megígértem, egy barátomnak, elmegyek a dedikálására. Na, nem baj, majd a zivatarral fogom megindokolni távolmaradásomat. Még szerencse, hogy könyvét már délelőtt megvettem. Ahogy megvettem annyi más kötetet is. 
Lássuk be: remekül időzítették a könyvesek a könyvhetet. Most, a szabadságolások kezdetén, szövegek végtelenjével föltankolva vághatunk neki a nyárnak. 

Képek forrása