Kép forrása 

Aranycsináló mise
Nos, kezdjük a misével! Ide másolok belőle pár sort, Dr. Szathmáry László Magyar alkémisták című kötetéből. Csak, hogy lássuk, miről is beszélünk. 
„A művészet alapja a testek oldása, nem tiszta felhő vizében (eső), hanem mercurialis vízben, amelyből a valódi bölcsek köve fejlődik.
A vitriolnak és a salétromnak egyenlő részei adják az oldásnak bizonyságát.
Az atyának és fiúnak és Szentléleknek.
Kyrie: Jóságnak forrása, a szent művészetnek sugallója, melyből minden jó jön elő a te híveid számára; könyörülj! Krisztus! Az áldott művészetnek szent köve, ki a világ üdvéért a tudománynak fényét lehelted szét a törökök kipusztítására. Könyörülj! Urunk (Szent Lélek) isteni tűz, segítsd a mi kebleinket, hogy a te dicsőségedért hasonlóképen legyünk képesek a művészet szentségeit szétterjeszteni.
Ó mélysége az isteni bölcsesség és tudomány gazdagságainak.
Kelj fel északi szél és jöjj déli szél fujdogáld végig az én kertemet és áradozni fognak az ő illatai.
Leszállt, miként az eső a gyapjúra és miként az esőcsepp a földre, Alleluja! földjére. Ó földnek boldog teremtője, hófehér, édesen kellemes, illatos, miként a balzsam az edény fenekén gyűl össze. Kiváló gyógyszer, mely rövid idő alatt kigyógyít minden testi gyengeséget, hosszú életet ad, az ember szervezetét felfrissíti, a szegénységet eltörli, a könnyeket eloszlatja, a bánatot enyhíti, s az élet sérthetetlenségét biztosítja.”
Na, szerintem ebből ennyi elég. Talán sok is. Hogy mindez pontosan micsoda, arról a szerző sem tudott többet mondani, mint amit mi is gondolunk: aranycsináló recept misének öltöztetve. Ja, igen: a török kiűzése céljából… 

Kép forrása

Melchior itt, Melchior ott
Fazekas annak a rejtélykupacnak járt utána, vajon ki lehetett a szebeni Nicolaus Melchior, aki a mise formájú aranycsináló receptet írt dedikált a magyar királynak, hogy a készített aranyon vásárolt hadsereg segítségével kiűzhesse a törököt az országból. Persze kérdés még ezer volna: ő írta a misét? Ő lenne Ulászló udvari asztrológusa? Ő lenne, az, akit a XVI. század végén Prágában lefejeznek? És így tovább…
A szerző kiderítette, hogy a szöveget talán nem is a szebeni Nicolaus Melchior alkotta, csak másolta valahonnan. Viszont az ő másolatában terjedt el, az utókor így neki tulajdonította a szerzőséget. Az is bizonyos, hogy létezett egy másik Melchior is akkoriban, aki Budán csillagjóslással foglalkozott. Na és, mint kiderült, a szebeni alkémistát végül lenyakazták, mivel „Jobb aranyat csinált a császárénál is”. 
Hogy miképpen lehetséges ez, ha egyszer tudjuk – ezt éppen egészen pontosan tudjuk –, hogy az alkémisták soha nem készítettek aranyat. Nos, úgy, hogy a szebeni Melchior felmenői a szebeni királyi pénzverdének voltak vezető munkatársai, így bizonyára a mi Melchiorunk is tudott aranyat készíteni, már úgy értem, tudta, hogy a királyi forintoknak mennyi az aranytartalma, hogyan ötvözik, miképpen verik. 

Kép forrása

Lélek és szellem, de leginkább anyag
A kötet – mint arra Kőszeghy Péter felhívta az érdeklődők figyelmét – nemcsak a forrást idézi, nemcsak a kortársak vélekedését mutatja be, de széles panorámát mutat az alkémistákhoz kapcsokódó modern értelmezésekről is, így például közli Carl Gustav Jung elemzését is. És ezzel el is jutottam oda, ahova indultam. A XX. században ugyanis a mágikus praktikák új értelmet nyertek.  A mágikus gondolkodás egyik nagy leporolója, Sigmund Freud előszedte a kultúra határain kívülre szorított mágiát és kijelentette róla, hogy az bizony ott él a tudatalattiban. Ennek nyomán fejtette ki a maga elméleteit Jung és sokan mások. 
Ám manapság a mélylélektan sem annyira izgalmas tudomány, ám izgalmas az, amivel egy angol kutató, Frances Amelia Yates állt elő Yates nem kevesebbet állít, mint azt, hogy „a modern természettudós közvetlen szellemi elődjét nem annyira a korábbi egyetemi értelmiségek és tudósok, hanem inkább a mágusok közt kell keresnünk…” Elméletét azóta sokan megcáfolták, de az jól látszik, hogy az alkémiához mindenképpen valami nemes, lelki felemelkedést, tudományos útkeresést, meg efféléket szeretnénk kapcsolni. Pedig lehet, hogy az alkémisták egyszerűen aranyat akartak csinálni. 
Erre az magától értetődő felvetésre a könyvbemutató egyik szereplője, Bánki Éva író hívta föl a figyelmet. Végső soron ez az a kor, amelyben megjelenik a modern pénzgazdaság, a tőkés világ közvetlen előzménye… 
Hadd tegyem hozzá, ez az a kor, amelyet a gazdaságtörténet az „aranyéhség” kifejezéssel ír le, ez az az időszak, amikor kétségbeesett hajsza folyik a vagyonokért, ekkor bomlik föl a klasszikus feudalizmus és születik meg az újkor a maga pénzéhes akarnokságával. 
Nagyon is elképzelhető, hogy az alkémista praktikák mögött nyers és őszinte pénzvágy lapult. Semmi egyéb. 
És, ha nem sikerükt a nagy arkánum, hát segítettek magukon, ahogy tudtak. Amiért egyiküket – éppen a mi Nicolaus Melchiorunkat –, ahogy a pénzhamisítóknak dukált, le is fejeztette Ferdinánd király.