Talán lapunk ismétlődő kritikájának is köszönhető, hogy a közelmúltban a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke Kocsis András Sándor valami nyilatkozatban megjegyezte: ők, mármint ők, mint egyesülés nem baloldaliak. Hozzá tehetnénk szubjektíve, hogy az jó. Objektíve meg inkább azt, hogy semmi közünk hozzá. 

Szakma és szavazat
Egy szakmai szervezet tagjai, egyenként, vagy testületileg akármilyen meggyőződést vallhatnak. Amikor azonban szakmai minőségükben lépnek elénk, erről nem szeretnék tudni. 
Nem érdekel, hogy a villamosvezető, a bicikliszerelő, vagy a műbútorasztalos kire fog szavazni. És az sem érdekel, hogy milyen politikai meggyőződést hordoz szíve mélyén az író, a költő, a (nem politikai témákban utazó) publicista, az ismeretterjesztő irodalom fenegyereke, a gyermekkönyvek mesemondója, a lektűrgépelő, a scifi-szerző, az illusztrátor, esetleg a lektor, a korrektor, a tördelő és a kiadói adminisztrátor, illetve mind a többiek, akiknek közük lehet a könyvekhez. Fütyülök rá.  
A munkájukra vagyok kíváncsi, nem arra, hogyan állnak a pártpropaganda szolgálatába. Kimondottan ízléstelennek, bántónak, egyenesen tahóságnak tartom, ha rámoktorjálják, rámtukmálják, nyakammba varrják sematikusan egyszerű és bántóan jelszószerű eszméiket. 

A propagandista
A szakmaiság és a politikai hitvallás bárgyú összefércelésével ez alkalommal Závada Pál ontotta elénk jelmondatokból összetákolt krédóját, kampányeseménnyé változtatva a 88. Ünnepi Könyvhét és 16. Gyermekkönyvnapok megnyitóját. 
Závada, aki egyébként maga is megfogalmazta, hogy ünneprontás, amit tesz – érthetetlen perverzió, miért teszi mégis – egyebek mellett ilyen kijelentésekkel próbálta pártos buzgóságra hívni közönségét: „pártállami prés szorításában, egy új autokrációban élünk”, „a kormány az európai normák megtagadásának irányába próbál fordítani minket”, „nyomtatott és digitális lapok esnek az önkény áldozatául”… 
Ez hülye, gondoltam a minap, amikor a villamoson magában beszélő aggastyán motyogva szidta a szidalmaznivalókat: a fiatalokat, a kormányt, a kommunistákat, a piréz uszítókat és persze a cionista gyíkembereket... De ő csak egy üres üléshez beszélt, nem könyvhetet nyitott meg...

Könyvesek kára, könyvesek öröme
Nem szeretem az ünneprontókat. Nem is írtam volna Závada kampánykodó ámokfutásáról, ha nem látnám az ismétlődő jelenség mögött a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének határozott politikai elköteleződését. Hadd tegyem hozzá: nehéz feltételezni, hogy pártos kiállás bármilyen összefüggésben is a könyvszakma javára válik… 
De nem folytatom az ünneprontást! 
Elmondom inkább, hogy Tarján Tamás irodalomtörténész szerint az idei Könyvhetet az olvasmányirodalom uralja, a kínálatot monumentális regénytermés jellemzi. Összesen nyolcvanöt kiadó háromszázharminckilenc új kötettel jelent meg a könyvhéten. A legdrágább kiadvány csaknem tízezer forintba kerül, a legolcsóbbat pedig ötszáz forintért kínálják. A könyvek árának középértéke a tavalyihoz képest alig nőtt: idén háromezerkilencven forint a könyvek átlagára. Érdekesség, hogy az összes újdonság megvásárlásához egymillió negyvenegyezer kétszázhatvannyolc forinttal kellene elindulnunk a Vörösmarty térre. Persze a kellemes könyvheti kalandozáshoz nem kell ilyen sok pénz. Elég, ha belefeledkezünk a könyvkínálatba.