Hamarosan itt a Könyvhét
Idén 170 kiállítóval, 150 standdal és több mint ezer dedikálással, valamint pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és koncertekkel várják a közönséget a 95. Ünnepi Könyvhét szervezői június 13. és 16. között a budapesti Vörösmarty és a Vigadó téren, valamint a Duna-korzón.
![](https://konyvkultura.kello.hu/storage/upload_images/blog_posts/blog_post_JtTYsFUaPw7Qn4S/blog_posts_RAeqOvlfXLwUdC8_1717916167.jpg)
Kép forrása
A rendezvényt június 13-án a Vörösmarty téren a Tűzoltózenekar bevonulása után Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg, majd a köszöntők után kerül sor a Szép Magyar Könyv 2023 verseny díjátadójára.
A négynapos könyvünnepet legalább 100 színpadi program is színesíti, amelyek között koncertek, pódiumbeszélgetések és előadások is lesznek. A kiadók idén is nagy akciókkal, rengeteg új könyvvel készülnek az ünnepre. A Könyvhétre több száz új kötet jelenik meg, csak verseskötetből mintegy kilencven, de a szépirodalmi, valamint a gyerek- és ifjúsági irodalmi kötetekből is egyre többet adnak ki évről-évre.
– Nem igaz a hír, hogy nem olvasnak az emberek, nem olvas az ifjúság – hangsúlyozta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke a rendezvénysorozat sajtótájékoztatóján. Hozzá tette: az MKKE feladata erősíteni azt a nézőpontot, hogy „az olvasás nem egyfajta kiválasztottaknak szóló lehetőség”, hanem mindenki számára elérhető, és nagyon fontos, hogy a még nem olvasó korú gyerekeknek szüleik meséljenek történeteket.
Egypercesek
![Diafilmre vitt regények](https://konyvkultura.kello.hu/storage/upload_images/blog_posts/blog_post_WZ0gJSYqeNQXIRu/tn_blog_posts_Y9o5TzOadJnDtEj_1721982664.jpg)
Zórád Ernő diafilm-illusztrációiból nyílik kiállítás Kápolnásnyéken
Géczi János alkotásiból nyílt kiállítás
Vajdasági magyar kiadványokat digitalizál az OSZK