„A művészet a szabadságot jelenti”
Jean-Baptiste Andrea regénye, a Veiller sur elle (Őrködni felette) kapta idén a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat - jelentették be kedden Párizsban.
A L'Iconoclaste kiadó gondozásában megjelent csaknem hatszáz oldalas mű a 20. századi Olaszországba kalauzolja az olvasót egy ellentmondásos szerelmi történeten és a művészet iránti szenvedélyen keresztül. A zsűri a 14. fordulóban hozta ki győztesnek az 52 éves szerző regényét, ami arra utal, hogy hatalmas verseny volt idén a döntőbe jutott művek között. A Veiller sur elle végül a zsűrielnök Didier Decoin szavazatával győzött, amely két voksot ér.
– Ez egy fantasztikus pillanat, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer az életben ilyet fogok átélni – mondta újságíróknak Jean-Baptiste Andrea a párizsi Drouant étterem előtt, ahol 1914 óta hagyományosan egy ebéd keretében ítéli oda és adja át a zsűri a Goncourt-díjat. – Azokra a gyerekekre gondolok, akik erről álmodoznak, és akik azt mondják magukban: nekem úgyse fog sikerülni. Azt üzenem nekik: legyetek irracionálisak! A művészet a szabadságot jelenti. Én mindig is hittem a mesékben, a történetmesélés soha nem tűnt el – hangsúlyozta.
A dél-franciaországi Cannes-ban élő Jean-Baptiste Andrea karrierjét filmrendezőként kezdte, majd hat évvel ezelőtt abbahagyta a filmezést, és azóta minden idejét az írásnak szenteli. A Veiller sur elle a negyedik regénye. Az első világháború és a fasizmus vége között Olaszországban játszódó nagyregény néhány héttel ezelőtt elnyerte az egyik legjelentősebb könyváruház, a Fnac díját, amelyet az olvasók ítélnek oda. A könyv két főszereplőjének életét követi, a szegény családban született Mimóét, aki kőszobrásznak tanul, és Viola Orsiniét, egy gazdag család ambiciózus örökösnőjét. A fiatalok között szerelem szövődik, amelyen keresztül a fasizálódó Olaszország története bontakozik ki.
A Goncourt-díj jelképes pénzjutalommal – csupán 10 euróval – jár, ám marketinghatása jelentős: a díjazott könyvet a francia olvasók több százezer példányban szokták megvásárolni.
Egypercesek
Harc a méltóságért és a státuszért a 21. században
Írói naplók a Petőfi Irodalmi Múzeumban
Hamarosan mozivászonra kerül a Szabó Magda meseregényéből készülő, Tündér Lala című egész estés animációs mesefilm