Petőfi Sándor-est a Várkert Bazárban
Petőfi Sándor-estet rendeznek a költő születésének 200. évfordulója alkalmából március 14-én a Várkert Bazárban, az Irodalmi szerelmek sorozatban. A Várkert Irodalom Irodalmi szerelmek sorozatában Petőfi Sándor szerelmi költészetén keresztül ismerhető meg a költő, a programot beszélgetések, zenés felolvasószínház és a Sose lesz vége című film színesíti – áll a szervezők közleményében.
Mint írják, a március 14-én 19 órakor kezdődő irodalmi eseményen meghívott vendégekkel elemzik Petőfi életművét és életútját. A közleményben emlékeztetnek, hogy a Petőfi 200 emlékév tiszteletére forgatta le Somossy Barbara – a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója – a Sose lesz vége című vizsgafilmjét, egy 1868-ban a kunsági betyárvilágban játszódó szerelmi drámát, amelyet A csaplárné a betyárt szerette című Petőfi vers ihletett.
A Petőfi-est vendége lesz Háy János író, Margócsy István irodalomtörténész, Adorjáni Bálint színművész, Kacsó Hanga népdalénekes, Márkos Albert csellista, zeneszerző, valamint a Sose lesz vége című kisjátékfilm alkotói, Somossy Barbara rendező, Koltai Lajos operatőr és a film egyik főszereplője, Szűcs Nelli színművésznő.
Egypercesek
![Diafilmre vitt regények](https://konyvkultura.kello.hu/storage/upload_images/blog_posts/blog_post_WZ0gJSYqeNQXIRu/tn_blog_posts_Y9o5TzOadJnDtEj_1721982664.jpg)
Zórád Ernő diafilm-illusztrációiból nyílik kiállítás Kápolnásnyéken
Géczi János alkotásiból nyílt kiállítás
Vajdasági magyar kiadványokat digitalizál az OSZK