Pom-pom és Süsü díszítik Csukás István síremlékét
A költészet napjára készült el Csukás István (1936-2020) író, a nemzet művésze síremléke a Farkasréti temető művészparcellájában, melyen Pom-Pom és Süsü a sárkány figurái is láthatók.
Kép forrása
Mint azt az MTI-hez eljuttatott közleményben felidézik, az író legismertebb mesehősei közül a Sajdik Ferenc által rajzolt Pom Pom és a Lévai Sándor tervezte Süsü a sárkány figuráit Pintér Attila szobrászművész alkotta meg. A síremlékre a költő két idézete került.
Csukás István 1936. április 2-án született Kisújszálláson, 1957 óta élt írásaiból. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt, 1978-tól a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Új Idő és a Kölyök Magazin szerkesztőbizottságának tagja volt, 1993-tól a Piros Pont főszerkesztőjeként dolgozott, 2015-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.
Generációk nőttek fel az olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi; a Süsü, a sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok és versek fűződnek Csukás István nevéhez.

Egypercesek
Istenes díjazottak
Lackfi János és Barsi Balázs kapta idén a Stephanus-díjat
Megnyílt a Szent István-könyvhét
29 kiadó mintegy 7000 kiadvánnyal, köztük 65 könyvheti újdonsággal várja az érdeklődőket
A háború megosztja az amerikai írókat
A PEN America lemondta irodalmi díjátadóját a jelöltek egy részének bojkottja miatt