Babics Imre József Attila-díjas költő Rövidülés című, a Cédrus Művészeti Alapítvány gondozásában megjelent új verseskötete a szerzőtől megszokott formai, ritmikai és nyelvi tömörítéssel közvetíti gondolatait olvasóinak. Opusaiban a modern kor zűrzavarát letisztult, klasszikus formákban, úgynevezett minilátomásokban tárja az olvasó elé. Fodor Miklós ajánló sorai nyomvonalat jelölnek ki a kötet értelmezéséhez: „Az emberi lény meghaladhatatlan gondja a szabadság nyújtotta döntési lehetőség és egyben kényszer, amely kinyitja a bűnök pokolkapuját is”.

A kötetnyitó ciklus 38 kétsorosa gondolati és tartalmi megoldásában modern epigrammának tekinthető, éppúgy, mint az a 38 négysoros, amelyeket A szerencsés férfi kristálygömbje fejezetébe szerkesztett. Feltételezem, hogy a szerző hisz a számmisztikában, azért van kétszer 38 vers a kötetben. Ha igaz, az angyalok számsorok útján küldik el üzeneteiket. Ennek értelmében az említett szám arra inspirál, hogy kövessük a visszatérő gondolatok, szavak és képek formájában történő tájékoztatást. Csak érdekességként jegyzem meg, hogy az 1552-es egri várostrom is 38 napig tartott.

A kétsorosok az epigrammára jellemzően felidéznek egy tényt, az expozíciót azonban egy váratlan fordulat követi, melynek következményeként társadalomkritika, politikai kommentár, életbölcsesség tölti meg a sorokat. Az idegenség hatalmi érzete, a kirekesztettség, az ember önmagától és másoktól való eltávolodása lett meghatározó napjainkban, erre reflektál a szerző nem kevés szkepticizmussal. „Honpolgárként túlélő programba kerülsz és / eltaposott leszel… és eltaposottakon állsz”. Az ember idegenségérzete abban is megnyilvánul, hogy bűnbe kényszerítve folyamatosan saját lehetőségei szűk ketrecéből ítélkezik, szabadságérzete öntörvényű, az egyéni boldogulásra törekvés árnyékolja be a kapcsolatait.

„Önmagad elviselése a legnehezebb feladat már”, ismeri be a költő, komplex érzelmek satuja szorít bennünket folyamatosan, a bűntudat munkálkodik akkor is, ha másnak ártottunk, akkor is, ha megsértettük saját normánkat. Mindemellett a politikai hatalom viszonylatai is sötétítő árnyalatok. A megtapasztalások manipulatív bűntudatot generálnak, az ember önelfogadás és önbántás kettősségében vergődik, s vagy beleolvad a hatalmi retorikába, vagy sérül morális és kulturális emlékezete, fokozódik magányérzete, miközben erősödik benne a világhoz való tartozhatatlansága. „Ennek az országnak csak a mostohagyereke voltál, / más diadalmenetét nézted, elértve időd”. Meghatározó a „Tobzódása gerincteleneknek”, alkalmazkodási képtelenség miatt ott lebegünk az önazonosság határán folytonos készenlétben, mert védekezni kell, ha más be akar lépni a köreinkbe.

Ha hegeli értelemben a lét logikájára gondolunk, tudjuk, az ember folyamatosan valaki mással szembesül, aki számára idegen, az idegen pedig ellenség is lehet, így választott és kényszerű kapcsolatok együttélése nehezíti életünket. „Bestia van bőven már”, figyelmeztet a költő, nem véletlen, hogy értékek folyamatos ütköztetése történik ebben a széteső világban, ahol racionális és morális érvek felsorakoztatása lesz minden feszültség okozója.

Létfilozófiai elmélkedéseket kap az olvasó ebben a 38 rövid epigrammában, a szerzővel együtt belemerül a világ működésének megértésébe, reflektál a fizikai és a szellemi energiák személyiségalakító hatására, hogy költő és olvasó együttesen megállapíthassa; „Túl sok az emberi test: több osztódásra a Lélek / képtelen; égi erők nélkül massza zsibong”.

A befogadást, az elfogadást és a visszautasítást egy másik ember beszédpozíciójából olykor nehéz megérteni, az emberek csak elbeszélnek egymás mellett, a közös élettérben pedig „Mindig a legjobbak hagyják ott a foguk a csatatéren, s dörzsöli más a kezét, mert neki minden vér”.

Mire figyelmeztethetjük utódainkat leginkább? Főként arra, hogy az egyetemesség nem valósulhat meg, mindenki azért harcol, hogy kivételes és egyéni legyen. „Gyűlnek az ártatlan lények megerőszakolói… és mind jogokat követel”.

Az összeférhetetlenség folytonos működésére hadd idézzem fel Ady Endre egy jól ismert versét. „Sem rokona sem ismerőse / Nem vagyok senkinek… Vagyok, mint minden ember: fenség, / Észak-fok, titok, idegenség…”. Így történik meg a kötetben a boldogtalanokkal telített Föld képének kivetítése is. Valójában a boldogság képességeink legmagasabb szintű kibontakoztatása, a titok a lélek nyugalmában rejtőzik, de fontos az is, hogy el tudjuk fogadni azokat a dolgokat is, amelyek nem állnak irányításunk alatt, ugyanakkor képesek vagyunk a külső hatásokkal szemben függetlenek maradni. Babics Imre a gondolatmeneteket olykor nyitva hagyja, így valósul meg a tér- és időbeli tágasság. „Mélyhatalom… gratulálok, a mű- vetek itt van előttünk / és csupa rettenet – ám végre felébred a Szfinx”.

Az utolsó kétsorosok olvasatában megértjük, hogy lét és semmi valójában egyek, a keletkezéssel egyidejűleg létrejön az elmúlás is. Isten létezését pedig nem a külvilág megfigyeléséből, hanem Isten fogalmából, a tökéletességből, a létezés szükségességéből vezethetjük le. „Minden porszem felleli illesztékeit, ott, hol / szélviharokra esik szét: eredetre talál”. Közben elgondolkodhatunk Sartre azon kijelentésén, hogy a létezés valóban megelőzi-e a lényeget.

A szerencsés férfi kristálygömbje négysoros verseiben a költő részletezi a meghatározó létminőségeket és azok megnyilvánulási lehetőségeit egyéni és közösségi szinten. Ezekben a darabokban a lírai én belső, személyes inspirációi törnek fel, a megállapításokban a felidézett pillanat mintha mindig csak egy személyre korlátozódna, mégis egyetlen individuum reakcióiban és viselkedésmintáiban az emberiség ősi énképe köszön vissza.

Babics Imre átéli a lélekvándorlás emelkedettségének szépségét, így lehet számára megélhető az időtlenség. „Mindig a most, s mikor Brahma / belélegez, volt lesz a van /… - s időtlenné válik szavam”.

Az intenzív gondolkodásra inspiráló epigrammák legtöbbször negatív töltésűek, központban vannak a létet irányító, de az ember által megváltoztathatatlan traumatapasztalatok, az álmok hiábavalósága, az emberi értékek megkérdőjelezése, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” megvalósulásának lehetetlensége.

A versek mindig egy életképet, egy jelentet, egy történést idéznek fel, amelyeket váratlan események árnyékolnak be, mint például az Egy középiskolai döbbenet. „Gimnázium folyosóján / a fizikatanár szólt rám: / fehér bottal jön, vak kamasz / arcán derű, semmi panasz”.

Miért vagyunk folyton a bizonytalanságok, a kétségek börtönében? Elménkben gyakran megőrződnek rémálmaink üzenetei, amelyek valószínűtlennek hatnak, mégis a valósággá válás félelmét sejtetik. Sérült, kaotikus világunkban a lélek rosszul közvetít test és szellem között. A probléma gyökere ott van, hogy hibásan működik a test-lélek-szellem trichotómiája. A szellem, mint az ember legbensőbb része, kapcsolatot tudna teremteni Istennel, hiszen Isten lehelete az, amely az embert szellemi lényként életre kelti.

Babics Imre számára – aki valójában a természettel él szimbiózisban – a csend, a természet, a növényi világ személyiségformáló erővel rendelkezik, a versekben azonban ennek az erőnek a fonák oldalát is megláttatja velünk. „Az elgázolt őzgidának / szemeiben nem ül bánat, / csak egyfajta ősbizalom, / melytől visszaretten fajom”. Szólnia kell az emberi gyűlölet pusztító hatalmáról, a bosszú idejéről, nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az idő bosszúja a legkegyetlenebb, maga a felejtés. A kötet végén aztán eljutunk a „teremtmény utóéletéhez”, mert az utolsó ítélet megtapasztalása szükséges ahhoz, hogy a bűnt megértse, s tisztán lássa annak lényegét, hogy miért lett a Föld „a Pokol kikötője”.

A Rövidülés vershangja létköltészet, központi témái az élet értelme, az idő múlása, az egyéni és a kozmikus magány. Babics Imre úgy vizsgálja az emberi sorsot, hogy a gondolkodó olvasóval együtt megtalálja helyét a létezésben a materiális valóság és a téridő képzeletének szembeállításával. A recepcióban, beismerve az emberi hatalom rontó erejét, legjobb F. Nietzsche egy megállapításán elgondolkodni, hátha ellene tudunk tenni a megvalósulásban. „Mi a jó? Mindaz, ami a hatalom érzetét… magát a hatalmat növeli az emberben. Mi a rossz? - Minden, ami a gyöngeségből ered”.

Babics Imre: Rövidülés, Cédrus Művészeti Alapítvány, 2026.