655 könyv egy kötetben

Megjelent a Magyar irodalmi művek 1956-2016 című kötet, amely 332 szerző 655 könyvét mutatja be lexikon formában, a szélesebb közönséget is megszólítva.

Kép forrása

A 960 oldalas lexikonban a könyvek rövid ismertetései olvashatók az írói pályaképek helyett, a kötet így nem szerző-, hanem olvasmányközpontú. A könyvek megjelenési évük szerint találhatók meg, a kronologikus szerkezeti felépítésnek köszönhetően az érdeklődők figyelemmel kísérhetik a tendenciákat, ráláthatnak a kor szellemiségére, hangulatára.
Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára elmondta, hogy a kötet kiadását az MMA MMKI által indított kutatási projekt előzte meg, amelynek eredményeit 2019 májusában mutatták be az interneten mint online elérhető és folyamatosan fejlesztendő lexikont.
„A könyv és az ahhoz kapcsolódó munka az akadémiai falakon belül is közösségalkotó feladat volt, amely az akadémia intézményrendszerén kívülről is számos szakértőt, munkatársat, bevont a közös munkába” - mondta az MMA főtitkára.
A legtöbb, 20 könyv 1969-ből került a kötetbe, és a legtöbb könyvvel képviselt évtized a 1970-es évek lett, felhívva a figyelmet arra, hogy a magyar irodalmat az 1970-es években sajátos gazdagság, sokhangúság jellemezte. Harminc szerző öt könyvvel is képviselteti magát.
A közeljövőben egy filmes lexikon kiadását is tervezik.