Boleyn Anna titkos Hóráskönyve

Rejtett beírásokat fedeztek fel az imakönyvben, amelyet Boleyn Anna, VIII. Henrik angol király második felesége olvasott kivégzése előtt.

Kép forrása

Anna volt az első angol királyné, akit kivégeztek, miután bűnösnek találták házasságtörésben, vérfertőzésben és felségárulásban. Hóráskönyve (középkori eredetű imádságoskönyv – a szerk.) több száz évvel később került elő William Waldorf Astor gyűjteményéből, aki 1903-ban megvásárolta a Hever-kastélyt, ahol Anna gyerekkorát töltötte. A könyv ma is itt látható.
Kate McCaffrey, a kastély volt dolgozója, a Kenti Egyetem végzős hallgatója ultraibolya fény és szövegszerkesztő szoftver segítségével feltárta azoknak a nőknek a nevét, akik titokban egymásra hagyták a könyvet a parancs ellenére, amely Anna személyes tárgyainak eltávolítását rendelte el.
A legenda szerint Anna a hóráskönyvet halála napján egy udvarhölgyének adta. A könyvben, melyet magával vihetett a kivégzésre, e bejegyzés olvasható aláírásával: „remember me when you do pray” (emlékezz rám, amikor imádkozol).
McCaffrey majdnem egy éven át tanulmányozta a könyvet a Hever-kastélyban és kitörölt beírásokat fedezett fel az új technológiával: Elizabeth Shirley, Philippa Gage, John Gage és Mary West neve is bele volt írva a hóráskönyvbe.
McCaffrey így magyarázta a jelenséget: „világos, hogy a könyvet egymásban bízó nők hálózata adta kézről kézre, anya a lányának, testvér az unokahúgnak. Ha a könyv más kezekbe jutott volna, szinte biztosan kérdéseket tettek volna fel Annának a könyvben olvasható aláírásáról. Ehelyett a könyvet gondosan hagyták örökül egymásnak főként nők, akik óvták Anna írását és bátorították egymást, hogy írják be a saját nevüket is. Egy olyan világban, ahol a nőknek igen kevés alkalmuk nyílt, hogy vallással vagy irodalommal foglalkozzanak, a közösség érzésének és az önkifejezésnek egy apró lehetősége volt, hogy beleírták nevüket a hóráskönyvbe és őrizték leghíresebb tulajdonosának titkát.”