Milliárdos Superman
Magántranzakció keretében 3,25 millió dolláros (986 millió forint) rekordáron kelt el egy kiváló állapotban fennmaradt példány az Action Comics amerikai képregénysorozat első, 1938. júniusi füzetéből, amelyben elsőként tűnt fel Superman, a képregényipar egyik legsikeresebb és legnépszerűbb szereplője.

Kép forrása
Az eladó valamivel több mint 2 millió dollárért vásárolta a ritka képregényt 2018-ban - közölte az ügyletről beszámoló ComicConnect.com internetes aukciós és bizományi cég.
Az Action Comics #1 alapozta meg a ma is ismert amerikai szuperhősképregények műfaját, és nemcsak a képregényekre, hanem a popkultúra más területeire is nagy hatást gyakorolt. A sorozat első füzete arról szól, miként került a Földre egy másik bolygóról a természetfölötti képességekkel rendelkező figura, „polgári nevén” Clark Kent.
Az új rekord csak kis összeggel haladja meg a korábbi rekordot: az Action Comics #1 egy másik, ugyancsak jó állapotban fennmaradt példánya 2014-ben valamivel több mint 3,2 millió dollárért cserélt gazdát egy árverésen.
Bár az első Superman-képregényt annak idején több százezer példányban adták ki, becslések szerint napjainkra csak mintegy 100 darab maradt fenn belőle, ráadásul nagyon eltérő állapotban. A most eladott füzet a legjobb állapotban megőrzött példányok közé tartozik - írta a ComicConnect.com.

Egypercesek

Turczi István a Magyar PEN Club új elnöke
A 99 éves szervezet előtt komoly feladatok állnak
XV. századi magyar kódex került elő
Orosz Örs úgy véli, megtalálta a szepesolaszi kódexkincs hatodik darabját
Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén