L. Simon László lett a Tokaji Írótábor elnöke
L. Simon László József Attila-díjas írót, költőt, fideszes országgyűlési képviselőt, korábbi kulturális államtitkárt választotta elnöknek a Tokaji Írótábor Egyesület.

Kép forrása
L. Simon László Szentmártoni János József Attila-díjas költőt, az Magyar Művészeti Akadémia tagját váltotta az elnöki székben, aki Erős Kinga kritikussal, a Magyar Írószövetség elnökével együtt továbbra is az elnökség tagja marad.
A politikus elmondta, hogy 1996 óta aktív tagja a Tokaji Írótábornak, és megtiszteltetés, hogy a csaknem ötvenéves programsorozat és szervezet vezetője lehet. A kultúrpolitikai munkája mellett igyekszik minél több fiatal bevonásával dinamizálni az írótábor szakmai munkáját. Az új elnök különösen szeretné, ha 2022-ben, az ötvenedik Tokaji Írótábor az évfordulós megemlékezésen túl a magyar literatúra presztízsének növelését szolgáló nagy nemzeti irodalmi ünnep lehetne. Ebben partnerként az egyesületben szintén aktív Posta György tokaji polgármesterre is számítanak - mondta.
Az idei írótábort augusztus 17. és 20. között rendezik, témája a trianoni békediktátum és annak irodalmi hatásai, következményei.

Egypercesek
Fantomfájdalom
Az emlékezet válsága, az önazonosság krízise
Nyáron ismét a könyveké lesz a Vörösmarty tér
A Booker-díjas David Szalay nyitja meg a 97. Ünnepi Könyvhetet
Elismerés a volt diáknak
Díszdoktori címmel tünteti ki Krasznahorkai Lászlót az ELTE