Nem hittem volna, hogy a sport és a történelem magyar vonatkozásait olyan frappánsan meg lehet oldani, mint ahogy tették ezt a Lehet-e sízni a Kárpátok alatt? című új kötetben. A szerzőpáros - Jeszenszky Géza és Neidenbach Ákos – mintegy százhuszonöt év sporthistóriáját tekinti át, a sízők és Kárpát-medence rajongók legnagyobb megelégedésére.

Kép forrása

Az Erdélyi Kárpát Egyesület internetes oldalán fedeztem fel a Jeszenszky - Neidenbach kettős könyvét, s vetettem bele magam hamarosan a Lehet-e sízni a Kárpátok alatt? című könyv élménygazdag oldalaiba. A szerzőpáros jó érzékkel nyúlt az Ady100 évében, illetve arra is utalva a költő Góg és Magóg fia vagyok én… című versének ismeretes soraihoz, pusztán egyetlen betű átírásával. Ekkor mondhatjuk büszke és boldog szívvel, hogy nincs a magyar nyelvnél remekebb kódrendszer az életről szóló kommunikáció megfejtését tekintve. 
Jeszenszky Géza és Neidenbach Ákos a százhuszonöt évvel ezelőtti téli naptól indít könyvében, amikor is először láttak és használtak a magyarok sítalpakat. A norvég sport- illetve közlekedési eszközöket akkor stílszerűen lábszánkónak hívták, az első nevezetes próba a Vérmező lankáin történt. Az ezt követő több, mint száz évről számos adattal, leírással, sportrendezvényekről, sportolókról, eredményekről, díjakról, országos és nemzetközi megmérettetésekről szóló beszámolókat olvashatunk, bőséges képanyaggal kiegészítve. A sítörténeti antológia tulajdonképpen egy meglehetősen komplex kiadvány, hiszen nemcsak a sportág kárpát-medencei kronológiáját mutatja be, de sok mindent megmutat, ami a sízéssel errefelé kapcsolatos, például legendás síbravúrokról is írnak, valamint híres és kevésbé híres magyarok anekdotáit a síeléssel kapcsolatban. A könyv arra is kitér, hogy a történelem, így a trianoni diktátum hogyan szólt bele a magyar sísportba, avagy az idők során miként alakultak a magyar síkultúra legnépszerűbb, legszebb helyszínein a sporttörténeti viszonyok.