Végzetes fürdetés
Mindig izgalmas szellemi kaland egy-egy irodalmi alak megjelenése köztereinken. A közelmúltban Nemecsek Ernő, a Pál utcai fiúk szomorú sorsú hőse kapott szobrot, szimbolikus helyszínen, a Füvészkertben.

Kép forrása
Az ELTE Füvészkert augusztus 15-én gazdagodott az új szoborral, Nemecsek Ernő alakjával, mely Zsigó András fiatal keramikus alkotása. Az alkotás a Viktória-ház medencéjében kapott helyet, s ezzel az egyébként is igen kedvelt épület mostantól már nemcsak a gyönyörű amazonasi tündérrózsa, hanem e kedves szobor otthona is lett.
A világhírű regény történetének kulcsjelenete játszódik a Füvészkertben, ahol a fiúközösség perifériájára sodródott gyerek hősies helytállása nemcsak derekas részvétel, de tragikus vállalás lesz. Nemecsek „megfürdetése” okán lesz beteg és végül áldozat a kisfiú.
A szobrot készítő művész, Zsigó András azt nyilatkozta művéről, hogy a Pál utcai fiúk című regény legfontosabb alakjának sorsfordító pillanatát szerette volna megörökíteni, a Nemecsek számára végzetesnek bizonyuló „megfürdetést”, ami épp a Füvészkertben történik meg, de a regény számos jelenete is itt játszódik. A figura megformálásakor a világhírű regény hasonlóan híres filmváltozatának Nemecseket alakító szereplője (Anthony Kemp) volt a minta a szobrász számára.
A plasztika részben a látogatók, részben a Füvészkertért Alapítvány hozzájárulásával készült el samottos, magas tűzön égetett agyagból, kézi felrakással, különleges eljárással.

Egypercesek

Fesztivál ünnepli a fordításirodalmat
Fordítói párbaj segít betekinteni a nyelvi kreativitás szépségeibe
A digitális világban felnőtt szülők nem értik az olvasás örömét
A legtöbb fiatal szülő nem szeret felolvasni a gyerekének, derül ki egy angol felmérésből
Az írónőt nem érdekli, ki mit írt alá
Folytatódik az eltörlés-hiszti J. K. Rowling körül