Marandó emlékmű, így jellemezi a kiadó Jack Kerouac A Dharma csavargói című, Magyarországon nemrég újra kiadott, második legjelentősebb regényét. Azt még a szájukon szopógöbbel bíró posztcsecsemő beatnikek és hippik is tudják, hogy a szerző az Úton című alapművével írta be magát a 20. századi amerikai, illetve világirodalmi nagylexikonába, de azt már kevesen, hogy miként alakult a csavargó író sorsa a világhírnevet hozó főmű megjelenése után. Nos, A Dharma csavargóiban ott a válasz.

Kép forrása

Döbbenetes fordulat, de Jack Kerouac az Úton című regényének kirobbanó sikere után is ugyanazt művelte, mint korábban, vagyis tovább rótta Amerika útjait, tovább hajszolta a bulikat, gyötörte szerelmével a nőket és simogatta barátságával férfitársait. Annyit azért még hozzá kell tenni, hogy a kerouac-i galaxisban az 1940-es évektől kezdődően egészen a hatvanas évek elejéig tulajdonképpen egy szociografikus ízzel is megírt road movie stílus volt uralkodó. Ilyenek a fentiek mellett még a Művésztelep, a Magányos utazó, a Senkiháziak, illetve Az elhagyatottság angyalai című, magyarul is megjelent kötetek. 
Kerouac természetesen, kölökkoromtól fogva, személyes kedvenc és irányadó, akárcsak Bukowski. Ez utóbbival ellentétben Kerouac felvállaltan az ötvenes években indult beatnemzedék elsőszámú prózaírója, aki Allen Ginsberg és többek mellett nagy megújítója volt a korábban futó irodalmi vonalaknak. A Dharma csavargói Kerouac azon személyesnek is felfogható hitvallását tükrözi, melyben sok amerikai művésszel együtt az író is leteszi a garast a buddhista meditáció áldásos hatásai mellett. Ebben a regényében azonban nem a folyton kívülálló, öntörvényű utazó kópé portréját rajzolja le, hanem az élet hemzsegése hajszolása mellett a lenyugvást, a spiritualitást előtérbe helyező, keleti vallásokat is befogadó, akkori új nemzedék útkeresését is.