Júdás elszabadul az űrben
Cselszövés, ármány, árulás háború a földönkívüliekkel – mindez egy történetben a Pandóra csillaga folytatásában, Peter F. Hamilton Judás elszabadul című kötetében. Az izgalmas űroperában a teljes emberi faj kerül veszélybe.

Kép forrása
A Publishers Weekly kritikája szerint, aki belekezd a Pandóra csillaga című regénybe, többé nem tudja letenni. Sőt: a könyvvel Peter F. Hamilton bebizonyította, hogy az intelligens űropera nem ellentmondásos kifejezés – írtuk nemrég a brit sikerszerző 2380-ban játszódó csillagközi története kapcsán.
A Nemzetközösség-saga izgalmas sztorija pedig a Júdás elszabadul című, szintén dupla kötettel folytatódik. A Pandóra csillagában kiderült, hogy a csillagok közé lépett emberiség korszakát sikeresen manipulálta egy titokzatos idegen lény, a Csillagutazó. A cselszövései miatt pedig könyörtelen háború vár a Csillagközi Nemzetközösség világaira. A küzdelem akár az emberi faj pusztulásához is vezethet. Paulo Myo nyomozónak és a Nemzetközösség politikai elitjének köszönhetően azonban fény derült a Csillagutazó létezésére. Céljuk pedig nem más, minthogy véget vessenek a rejtélyes, ugyanakkor félelmetes földönkívüli ármánykodásának.
Közben folytatódik a Dyson Alfáról kiinduló invázió. Az ellenség tucatjával foglalja el a Nemzetközösség világait. A földi hadiflotta elkeseredett elszántsággal veti magát a küzdelembe. Óriási fegyverkezési harc kezdődik az emberiség és a földönkívüliek között, akiket talán a Csillagutazó is segít. De talán még az is elképzelhető, hogy az igazság ennél is sokkal szörnyűbb…
A történet másik főhőse Mark Vernon, aki egy valóságos ezermester mérnök. Olyan űrhajók elkészítésében vesz részt, amelyek alkalmasak lesznek a leggazdagabbak kimentésére, ha az emberiség esetleg elveszítené a háborút. Egyszer csak váratlan látogató, Nigel Sheldon, a Nemzetközösség megteremtője érkezik hozzá, aki egy aprónak tűnő szívességet kér.
Közben a háború egyáltalán nem úgy alakul, ahogy azt az emberek szerették volna. A túléléshez elengedhetetlen a befolyásos földönkívüli megsemmisítése. Paula Myo pedig azt nyomozza, hogy ki lehet, aki megpróbálja elszabotálni az emberiség ügyét, ki az, aki hajlandó feláldozni az egész emberi fajt?

Egypercesek

Olvasni jó, és hallgatni is!
Hiánypótló gyerekirodalmi műsor indul a radiocafén
Könyvtolvajok Hollandiában
Grúz bűnszervezet lopja az európai könyvtárak értékes könyveit
Felbecsülhetetlen kincsre bukkantak
A könyvtár nem is tudta, milyen érték lapul a tárolóban