A világ legrövidebb meséi után most itt vannak A világ leggonoszabb meséi. Az Ijjas Tamás – Lackfi János szerzőpáros a 88. Ünnepi Könyvhétre lepte meg a közönséget ezzel a különleges összegzéssel, melyben a népmesei univerzum legádázabb, legkönyörtelenebb főgonoszai cincálják az idegeket.

És ugye nem kell bemutatni Lackfi Jánost sem és Ijjas Tamást sem, akik, mint oly sok kötetükben, most is a tőlük megszokott humorral, eredetiséggel, ugyanakkor a klasszikus magyar irodalmi kincstárhoz való hűséggel adják közre bájos történeteiket. A két szerző jó érzékkel talált rá a népmesei tárházra, ahol csak úgy hemzsegnek a gonosz alakok, kezdve a gonosz boszorkától, a gonosz mostohán, a gonosz és rátarti királynőcskén, kegyetlenkedő királyon, vérszomjas vadállatokon, pusztító tüzet okádó sárkányon, emberevő óriásokon át a lealjasodott falubíróig. Lackfi János és Ijjas Tamás ezekkel ellentétben kilépve a népmesei univerzum adta alakok tárházából a mai modern világ figuráit, élethelyzeteit vonultatják fel csattanós anekdotáikban. 
Mi, olvasók pedig, valljuk be őszintén, nem igazán mertünk volna arra gondolni, hogy a gonosz jellemek szerint tematizálnánk a meséket, vagy, hogy a gonoszság témaköre alapján gyűjtenénk egybe a meséket úgy, hogy azokat ajánljuk gyermekeinknek. Pedig szinte mindegyik mesében a jó és rossz (gonosz) közti párharc az alaphelyzet, illetve standard szituáció a mesékben, hogy a gonosz legyőzésével válhat az egyszerű(nek induló) főhős pozitívvá. Ergo gonoszok nélkül nincs jó sem, ha szabad ilyeténképpen leegyszerűsítenem a népmesei tanulságok világát. A kedves, bájos, frappánsan rövid szösszeneteket a két alkotó még színek szerint is kettéosztotta, Lackfi piros betűkkel, Ijjas kék betűkkel nyomtathatta ki meséit. Csak, hogy ne legyen olyan egyszerű az élet.