Valahol, úgy Rejtő Jenő prózai magasságában fordulhatott át az olvasó egy minden addiginál rémületesebbnek hitt élethelyzettől való félelmet megszeretni, s most, íme, egy elsőkönyves hölgy újra rálelt erre az útra. És igaz, hogy Kóbor Barbara a mai kor gyermeke, Az utolsó nap éjszakája című debütáló regényével mégis rávilágít a Rejtő által is felnemesült ponyva műfaji értékeire.

A történet meglehetősen bonyolult abban a tekintetben, hogy mégis csak egy sorozatgyilkosságról van benne szó. Az eseteket az egyik áldozat nézőpontjából ismerheti meg az olvasó. Az írónő nagy hangsúlyt fektetett az ugyancsak női áldozat életkörülményeinek taglalására, egészen pontosan arra, hogy tönkrement házasságában vergődve milyen kiúttalanságra jutott. Ehhez képes jött jól főszereplőnknek az áldozattá válás, mely ellentmondásos folyamatra, állapotra céloztam az első mondatoknál.
Séverine Bonheur története telis-tele van klasszikus krimikben és hagyományos, pszichoanalízistől dagadó, rémtörténetekben található vonásokkal.
Az első regényét most publikáló Kóbor Barbara arról tesz tanúbizonyságot művével, hogy nagyon is otthon van – de legalább is jól tud írni róla – a szociológiai, kriminálpszichológiai és nőlélektani témákban. Egyfajta irodalmi corssovert kapunk tehát, melynek, mint írtam már, rendkívül bonyolult, szövevényes történet, epizód- és szereplőszálai vannak, melyek kibogozására csupán a kötet legvégén kap lehetőséget a lelkes olvasó.