Budapesten, a Corvin Moziban találkozhat a közönség október 24-én Ljudmila Ulickaja orosz írónővel, aki új könyve, a Jákob lajtorjája bemutatójára érkezik Magyarországra.

A regény középpontjában két ember egymás mellé állított sorsa áll. Az egyik Jakov Oszeckijé, a könyvek emberéé, a 19. század végén született értelmiségié, a másik pedig az unokájáé, az 1943-ban született Noráé, aki Ibsen hősnőjéről kapta a nevét, színházi tervezőművész, öntörvényű és tettre kész személyiség. „Találkozásukra” a 21. század elején kerül sor, amikor Nora végigolvassa a nagyszülei, Jakov nagypapa és Marija nagymama ifjúkori és felnőttkori levelezését, majd a KGB archívumában a nagypapa aktája is a kezébe kerül.
Az 1943-ban született Ljudmila Ulickaja meglehetősen későn került be az orosz irodalmi életbe. Végzettségét tekintve genetikus, kényszerűségből hagyta el eredeti pályáját. Miután munkahelyéről kirúgták, három éven át a moszkvai Zsidó Színház irodalmi vezetőjeként dolgozott, de közben verseket, aztán filmforgatókönyveket, majd prózát írt, előbb csak az magának, aztán a nyilvánosság számára is.
A kilencvenes évek elején megküzdött az irodalmi nyilvánosságért, az oroszországi folyóiratok folyton visszautasították elbeszéléseit, előbb jelent meg könyve Franciaországban, mint hazájában. A sikert Szonyecska című kisregénye hozta meg számára, a Médea és gyermekei, valamint a Vidám temetés pedig valódi rangra emelték szerzőjüket a kortárs prózában. A 2000-ben megjelent Kukockij eseteiért neki ítélték az orosz Booker-díjat.
Ljudmila Ulickaja a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt 2009-ben, erre az alkalomra jelent meg magyarul Daniel Stein, tolmács című kötete. Népszerűsége Magyarországon töretlen, évente jelentek meg könyvei magyarul: az Elsők és utolsók 2010-ben, az Imágó című regénye 2011-ben látott napvilágot, ezt A mi Urunk népe című elbeszélés-gyűjtemény, majd 2013-ban az Örökbecsű limlom című esszé- és interjúkötet követte.