Schaffer Erzsébet akkora alkotó, hogy rendesen idézni szokták. Az 1948-as születésű, Pulitzer-díjas író, újságíró, publicista számos mesekönyve után most egy vérbeli romantikus regénnyel állt elő. A kifutó fiú szerelme sok minden miatt illik a karácsonyfa alá.

Ahogy sorra vesszük Schaffer Erzsébet eddigi műveit, köteteit – és rögtön elnézést az egyesek szerint esetleges túlzástól – mintha Bohumil Hrabal női, magyar változataival találkoznánk.  Az írónő ugyanis hasonlóan a cseh nagysághoz, „halk derűvel” és a múlt idők, korok meghitt kedvességével idézi páratlan ízű történetekkel romantikát és bölcseletet egyszerre. A hangulatos és (ne tagadjuk) szentimentális epizódok egy patinás korszakról árulkodnak. A kifutó fiú szerelme – Elfeledett képek című kötetben több történet is szerepel, a huszadik század első felének Magyarországát bemutatva. A régi történeteknek egyedi világa van, melyekben a hagyomány, a kultúra, egyszóval a mai 40-esek, 50-esek nagyszüleinek világa. Kérdezhetné valaki, hogy miért jó ezt pont most olvasni?  Erre válaszul ide vág egy jeles mai, magyar popzenész gondolata, mely jó pár hete kering most már internet/Facebook-szerte: „Eltűnni látszik a közös nyelv, amit jobb híján morálnak, műveltségnek is neveztek régen. Így ma már kétnemzedéknyi fiatalnak okoz gondot megkülönböztetni a becstelenséget a becsületességtől, mert ilyen-olyan címoldalakról olvassák ki a saját véleményüket, tévésorozatokból kaparják össze a világképre valót”. Hát ezért.
Ady, Karinthy, Kosztolányi, József Attila, Radnóti és picit persze Krúdy világa is, amit Schaffer kedves most letesz elénk az asztalra. Engedjünk a kísértésnek és legyünk bátran érzelmesek, figyelmesek a romantikus történetekre, a kedves és tanulságos epizódokra.