Gábor Áron rézágyúja

Magyarországi szerzőknek ítélték az első három díjat a Gábor Áron 200 elnevezésű irodalmi pályázaton, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc székely ágyúöntő mestere születésének a 200. évfordulója alkalmából.

Az írókból és irodalomkritikusokból álló zsűri a budapesti Pruzsinszky Sándornak ítélte az első díjat a Vasmenyasszony című színművéért, a második díjat a szintén budapesti Bányai Tamás, Az utolsó találkozás című novella szerzője, a harmadikat pedig a szekszárdi B. Horváth István, az Ágyúból öntött című vers szerzője veheti át. Mindhárom mű a Székelyföld irodalmi folyóirat decemberi számában jelenik meg nyomtatásban.
„A magyar irodalom nagyágyúi nem neveztek be a pályázatra, és úgy tűnik, a magyarországi ágyúk sültek el jobban” - jegyezte meg tréfásan Mihály, Magyarország sepsiszentgyörgyi kulturális központjának az igazgatója. A pályázat jeligés volt, és a zsűri nem tudhatta, kik lesznek a nyertesek. 27 pályamunkát regisztráltak, ám csak a nyertes és az elismerő oklevéllel díjazott művek szerzőitől kérték a jelige feloldását. Így nem tudhatják, hogy milyen arányban voltak erdélyiek a pályázók között. Azt is elmondta, vers és próza műfajban hirdették meg a pályázatot, de a beküldött színmű annyira kiemelkedett a mezőnyből, hogy a zsűri tagjai egyöntetűen ezt találták érdemesnek az első díjra.
Az irodalmi pályázat díjkiosztó ünnepségét hétfőn tartják Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A díjkiosztó ünnepséget a díjnyertes mű felolvasó-színházi bemutatója követi. A Vasmenyasszony című egyfelvonásos darabot sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színművészek egy csoportja mutatja be, Kolcsár József rendezésében.