Hosszú betegség után életének nyolcvannegyedik évében elhunyt a felvidéki magyarság emblematikus képviselője, Dobos László Kossuth-díjas szlovákiai magyar író, műkritikus.

„Anyanyelv. Nem véletlen, hogy a világ népeinek nagy részénél a nyelv fogalmát és jelentését az anyához kötik. A születés csodájához, az emberi test melegéhez, a szeretet mélységeihez, a hűséghez, a féltéshez, a befogadáshoz, a teremtéshez. Az anyanyelv öröklött vagyonunk, sejtjeinkbe szövődő tulajdonunk, az anyanyelv egyenlő vállalt önmagunkkal.”
Dobos László, aki jelentős közéleti munkásságának köszönhetően íróként, szerkesztőként és politikusként is ismert volt, 1930-ban, Királyhelmecen (Královsky Chlmec) született. Középiskolás éveit - a második világháború végétől 1949-ig - a sárospataki tanítóképzőben töltötte, felsőfokú tanulmányait pedig a pozsonyi Pedagógiai Főiskola magyar-történelem-polgári nevelés szakán végezte el, ahol aztán fél évtizedet tanárként is eltöltött.
Dobos László 1956 és 1958 közt a Szlovákiai Írószövetség magyar részlegének titkáraként meghatározó szerepet vállalt annak az Irodalmi Szemlének a létrehozásában, amelynek később főszerkesztője is volt 1968-ig. Abban az évben a felvidéki magyarság legnagyobb kulturális és közéleti szervezetének, a Csemadoknak az elnökévé választották, ezt a tisztséget három éven át látta el.
Dobos László ezzel csaknem egy időben - 1970-ben történt leváltásáig - a nemzetiségi ügyekért felelős tárca nélküli miniszter posztját is betöltötte, majd 1970 és 1972 között a Madách Könyvkiadót, később annak műszaki részlegét igazgatta. A felvidéki magyar könyvkiadó élére a rendszerváltást követően tért vissza.
Az ekkor már a legjelentősebb felvidéki magyar próza és esszéírók között számon tartott írót 1989-ben a Magyarok Világszövetségének társelnökévé választották, 1990-ben pedig belépett a rendszerváltozás utáni politikába, az Együttélés nevű politikai mozgalom jelöltjeként parlamenti képviselő volt 1994-ig.
Írt tankönyvet, és mint újságíró főmunkatársa volt a pozsonyi Tiszatájnak. Jelentős a szépirodalmi munkássága is. Ismertebb művei közé tartozik a Messze voltak a csillagok (1963), a Sodrásban (1984), Az idő mélységéből (1995), az Igazságaink (2000), a Teremtő küzdelem (2000), az Évgyűrűk hatalma I-II. (2006-2007).
Több évtizedes, kiemelkedő, következetes közéleti és irodalmi munkásságáért 1994-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2003-ban megkapta a Köztársaság Elnökének Érdemérme kitüntetést. 2007-ben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjává választották.