Minden készen áll a tanévkezdésre

MEGJELENT: 2015. augusztus 31., hétfő | SZERZŐ: aroad

Csaknem egymillió kétszázezer diák számára kezdődik meg kedden az idei tanév. Az iskolakezdés jelentős anyagi terheinek csökkentése érdekében mintegy hatszázötvenezer tanuló ingyenesen kapja meg a tankönyveket, a pedagógusok bére újabb 3,4 százalékkal nő. Bár az iskolai tanítás szünetelt az elmúlt hónapokban, a közoktatás terén nem volt uborkaszezon. Számos olyan esemény, bejelentés és változás történt a kormányzat, illetve az oktatási ágazat részéről, amely hatással lesz a 2015/2016-os tanévre és az ezt követőkre. A hivatalos tanévnyitót idén a Borsod megyei Hejőkeresztúron tartják.

Már csak két év és minden általános iskolásnak ingyenes a tankönyv!

Tavaly az elsősök és a másodikosok,  a most induló tanévben már az általános iskolások első három évfolyamán alanyi jogon jár az ingyenes tankönyv. A többi évfolyamon a szociálisan rászorulók, a nagycsaládosok és a tartósan beteg tanulók kaphatják meg térítésmentesen a kiadványokat. Emellett az 5., 7. és 9. évfolyamon az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kifejlesztett, digitális tartalmakkal kiegészített földrajzi és történelematlaszokért sem kell fizetni. Idén az általános iskolás diákok hatvanhárom százaléka ingyen vagy kedvezménnyel jut a tankönyvekhez. Ebben a tanévben általában tizenkét ezer forint lesz egy tankönyvcsomag ára – lehetnek eltérések az intézmények eltérő igényei szerint –, és átlagosan körülbelül harminchat százalékkal csökkentek az árak 2013-hoz képest. A kormányzat célja, hogy jövőre már hétszázezer, 2017-ben pedig valamennyi általános iskolás alanyi jogon kaphassa meg ingyenes tankönyveit. Emellett tervezik az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztését is, hogy a gazdaság teljesítőképességének függvényében az általános iskolákban csak a legtehetősebb tíz százaléknak kelljen fizetnie.

Változások a tankönyvellátásban
Az előzetes ütemterv szerint augusztus 3. és augusztus 25. között kapták meg az iskolák az alaprendelés során igényelt könyveket (a tankönyvek átadásának idejét az iskolák és a fenntartóik közösen határozzák meg). Az átadás idejéről az adott intézmény fogja tájékoztatni a szülőket.
Az idei tankönyvellátásban fontos változásokat vezetett be a terjesztésért felelős Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO). Az idén újdonság, hogy iskolai szintű tankönyvszállítás történt, nincsenek előre összecsomagolt tanulói tankönyvcsomagok. Ezzel a tankönyvfelelősnek ugyan több feladata lett, de a KELLO igyekezett ezt kompenzálni. Saját forrásból megháromszorozta juttatásukat, melynek eredményéül diákonként nettó háromszáz forint díjazásban részesülnek majd.
Azoknak a diákoknak az esetében, akiknek fizetniük kell – az eddigiekkel ellentétben nem küldött a KELLO előzetes díjbekérőt – a leszállított könyvek alapján számla készül, amelyet a szülők az iskolától kapnak kézhez a tankönyvekkel együtt, átadás-átvételi bizonylat kíséretében. Ebből egy eredeti aláírt példány a szülőknél marad, a második eredeti aláírt példányt az iskola visszajuttatja a KELLO részére. A számla alsó, perforált részén találják majd a szülők a befizetéshez szükséges csekket, a határidő szeptember 15-e.
A kiadványok árát többféle módon lehet kifizetni: csekken vagy banki átutalással, a 64400068-30107825-11100049 számlaszámra. A tavalyi évhez hasonlóan személyesen a szülők készpénzzel, iskolakezdési utalvánnyal, illetve bankkártyával a Kello-infopontokon és a kijelölt postahivatalokban, valamint készpénzzel és bankkártyával az összes postahivatalban is fizethetnek. A pontos címek webshop.kello.hu oldalon találhatók.

Kedvezményes tanszercsomagok, további fontos határidők
A KELLO  idén először kedvezményes árú tanszercsomagokat állított össze. Az olcsó tanszercsomagokat a társaság webáruházában vásárolhatják meg a szülők az alsó tagozatos diákoknak. Bárki megveheti az előre összeállított csomagokat, az árak 5000 és 12 800 forint között mozognak. Mind a négy évfolyamra kétféle változatot állított össze a Könyvtárellátó, egy olcsót és egy drágábbat.
Tíz nappal ezelőtt, 2015. augusztus 21-én nyitott újra a KELLO rendelési felülete, ahol a tankönyvfelelősök visszáruzhatják a kiadványokat, illetve újabb rendeléseket adhatnak le, ezek az ún. pótrendelési időszak, ami 2015. szeptember 8-ig tart. Ezen rendelések kiszállítását, illetve a visszáru elhozatalát 2015. szeptember 14. és 2015. szeptember 30. között végzi a KELLO. 2015.szeptember 9. és 2016. április 30. között pedig az évközi rendelések leadása és kiszállítása zajlik majd.

Mindeközben a KELLO folyamatosan lehetőséget biztosít a 2015/2016-os tankönyvjegyzéken szereplő tankönyvek beszerzésére webáruházában és ügyfélszolgálat valamint üzletként is működő, az ország valamennyi megyeszékhelyén megtalálható Infopontjain.

 

Több mint tízmilliárd forint a KLIK működéséhez
Hanesz József, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) elnöke korábban elmondta: fenntartásukban kétezer kétszáz intézmény működik, a feladatellátási helyek száma ötezer egyszáz negyvenhét. Júliustól a szakképzés leválásával háromszáz intézmény került el a Kliktől. Az intézményi férőhelyek száma egymillió háromszázezer, a beiratkozó elsősöké több mint hetvennégyezer, négyezerrel kevesebb, mint tavaly. Az intézményekben csaknem hétszázötvenezer diák tanul. A pedagógusok száma több mint kilencvenötezer, a szakképzéssel mintegy huszonötezren távoztak, a technikai dolgozók száma pedig mintegy ötven százalékkal csökkent. A kormánytisztviselők háromszázhatvannyolccal lettek kevesebben.
Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a héten arról tájékoztatott: a kormány a következő hetekben lépéseket tesz a KLIK adósságrendezése érdekében. Jelezte: több tízmilliárd forintot bocsátanak az intézmény rendelkezésére a zavartalan működés érdekében.

Újabb béremelés a pedagógusoknak
Folytatódik az életpálya szerinti béremelés, a pedagógusok szeptembertől újabb 3,4 százalékos alapilletmény-emelést kapnak. Folytatódik továbbá a minősítésük is: 2016 elejétől várhatóan ezerhatszáznyolcvannyolcan lépnek a Pedagógus I. kategóriába, tízezerötszázötvenen a Pedagógus II. fokozatba és háromezren a Mesterpedagógus kategóriába.
Minden készen áll a tanévkezdésre a szakképző intézményekben, a felkészülés a tervek szerint halad, így fennakadás nélkül indulhat az idei tanév – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára. Odrobina László felidézte, hogy július elsejétől a tárca fenntartásába kerültek a szakképző intézmények a Kliktől, ez mintegy háromszáz intézményt jelent, körülbelül hétszáz telephellyel. Az intézményeket negyvennégy centrumba szervezték, Budapesten öt, a megyékben egy-három centrumot hoztak létre. Kinevezték az újonnan létrejött szervezetek főigazgatóit, gazdasági és szakmai főigazgató-helyetteseit, a tanári kart pedig átvették a Kliktől. Odrobina László kiemelte: a beiskolázás már júniusban megtörtént, teljes osztályokat és iskolákat vettek át megfelelő tanárokkal, így nincs szó elbocsátásokról. A képzési centrumok megkapták a feladatokhoz szükséges előirányzatot a Kliktől, van költségvetésük; az átvett tanárok a bérüket augusztus elején már a centrumoktól kapták - ismertette a helyettes államtitkár.

Kötelező óvodáztatás
Változás az idei tanévben a hároméves kortól kötelező óvodáztatás, a Kormány két és félmilliárddal segítette a férőhelyek bővítését. Az országos tanévnyitót idén a Borsod megyei Hejőkeresztúron, a IV. Béla Általános Iskolában tartják, az ünnepségen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Czunyiné dr. Bertalan Judit köznevelési államtitkár mond beszédet. A rendezvény végén a tárcavezető átadja a Trefort Ágoston-díjakat.
A tanév száznyolcvanegy napos, a tanév rendje szerint az őszi szünet 2015. október 26-tól október 30-ig, a téli 2015. december 21-től december 31-ig tart, a tavaszi szünet 2016. március 24-től március 29-ig. Ebben a tanévben is lesz kompetenciamérés, ezt 2016. május 25-én tartják.

Megosztás