Fejjel a falnak

MEGJELENT: 2018. február 6. | SZERZŐ: Müllner Nándor Máté

Az Én, Tonya című film visszavisz minket azokba az időkbe, amikor Amerikában még nem igazán érte meg kilógni a tömegből. Ha a tehetség lázadással és egyéniséggel, esetleg nem megfelelő háttérrel párosult, akkor egy sportolót – de gondolom bármilyen más embert is – szimplán ellehetetlenítettek az öltönyös feljebbvalók. Mert ilyen volt az a csodálatos nyolcvanas évek! Tonya Harding azonban nem nyugodott ebbe bele. Elvált pincérnő műveletlen lányaként akart a legjobb korcsolyázója lenni a világnak. Eltökélt, együgyű ostobasággal, fejjel rontva a falnak próbálta meg lerombolni az amerikai sportélet íratlan szabályait... ez pedig világhírhez juttatta a szőke lányt.

Kép forrása

Mi van, ha nem akarják az embert?
Tonya kétségtelenül küzdött az álmaiért. Amikor más még a boldog gyerekkorát élte, ő már a jégen tökéletesítette a technikáját. Amikor ellenfelei aludtak, ő felkelt és erőnléti edzést végzett. Ezek után azt is jó eséllyel megtippelhetjük, hogy mi lehetett az utolsó gondolata elalvás előtt… Mindezek ellenére az Amerikai Korcsolya Szövetség egy évtizeden keresztül lepontozta a teljesítményét. Tény. Miért? Mert Harding nem illett bele a jeges sportok megálmodott világába használt ruháival, ordítozós anyjával, iskolázatlanságról tanúskodó beszédével, rock zenére előadott produkcióival. 
Mit tehet ilyenkor az ember? Azzá válik, aminek mások látni akarják. Vagy addig gyakorol, míg vitathatatlanul ő lesz a legjobb. Esetleg eltöreti az ellenfelének a lábát az Olimpia előtt.  
Tonya mindhárom utat bejárta. Ez ám a jellemfejlődés!

Kép forrása


Dokumentumfilm

A film nem krimi. Megtörtént eseményeket kelt újra életre. A maguk morbid és értelmetlen módján. Viszont mindent megtesz azért – ahogy jó dokumentumfilmhez illik –, hogy megmagyarázza az ok okozati összefüggéseket, amik elvezettek ahhoz, hogy Nancy Kerrigan lábát megpróbálják eltörni egy viperával, és hogy Tonya Hardingot örökre eltiltsák a korcsolyától. Teszi mindezt a legegyszerűbb módon: a film cselekményét időnként a szereplőkkel készített interjúk részletei szakítják félbe. És ami valóban meglepő e módszerrel kapcsolatban: csak az első percekben idegesítő ez a fajta filmkészítés! Rövidesen rájövünk, hogy így egy-egy eseményt több szemszögből is átélhetünk, feltárva azok mélyebb összefüggéseit. Amerikaiakra egyáltalán nem jellemző módon árnyalva a jó-rossz-áldozat alapfelállást.

Kép forrása

Sokan felelősek

Megismerjük egy anya gondolatait, aki feláldozva a megszokott – szereteten alapuló – köteléket, a lányából bajnokot nevelt. Belésulykolta, hogy ha rossz élete is van, a korcsolyával változtatni tud ezen. Mindent megadott Tonyának, hogy korcsolyázhasson, de elvből nem tett semmit, amivel a jégen kívül jobbá tehette volna annak életét. Úgy vélte, a szegénység és a dac csak motiválni fogja a lányát, hogy még jobb legyen… aki aztán a jégen elszenvedett folyamatos kudarcok miatt maga próbált egy kis boldogsághoz jutni. Összeismerkedett a vagány Jeff Gilloolyval, aki bármilyen őrültséget megtett volna érte. És aki olyan „szeretetben” részesítette, amiről a lány hitte, csak azt érdemli: megverte, rálőtt, zaklatta, és végül elvette tőle a legfontosabbat. És persze fény derült Tonya edzőjének, és a Korcsolya Szövetségnek a szerepére is a jeges sportok legnagyobb botrányában. Miért nem állt ki az edzője Tonya mellett, amikor lepontozták? Miért fogadta el, hogy versenyzője azért nem kap jó pontokat, mert nem vette, hanem maga készítette a fellépő ruháját? És ha már itt tartunk: tényleg igaza van a Szövetségnek, aki a Kerrigan-incidens után kihátrált Tonya mögül? Vajon tényleg „nem volt méltó a sporthoz”, vagy csak ők kényszerítették Hardingra ezt a szerepet?

Kép forrása


Perspektívába került

A film végül tisztázza: Hardingnak nem volt szerepe a Kerrigan elleni támadásban. Nemhogy a kivitelezésben, de még a tervezésben sem. Vádlója azt sem vitatja, hogy nem fogta fel, milyen felelőssége is van egy sportolónak hazája iránt. De hát miért is fogta volna fel? Tonya elismerésre vágyott, amit a saját maga erejéből szerzett meg. A Szövetség csak hátráltatta, az emberek pedig kételkedtek benne. És amikor elérte a várva várt sikert… nem tudta azt kezelni. Saját hibájából és gyengeségéből nem tudta megragadni a lehetőséget, amit végül megkapott. Az olimpián szégyent hozott mindenkire, aki valaha hitt benne. Mindezek után meglepő módon a per és az eltiltás lett az, ami végre perspektívába helyezte – jó pár év után – a korcsolyát és a sportot Tonya számára. 
A film a legutolsó interjúrészletben felteszi a költői kérdést: hogy lehetünk büszkék Kerriganra, aki második lett az olimpián, és az érmet átvéve csupán csalódottságot lehet leolvasni az arcáról?
A negyven éves Tonya már mindent odaadna, csupán csak azért, hogy megváltoztassa a múltat, és korcsolyázhasson a bírák előtt. Végül csak felnőtt a feladathoz. 



Megosztás

Egypercesek

Unod a mesét? Kiabálj!

Unod a mesét? Kiabálj!

A kötetben minden lehetőség megvan a rosszalkodásra

Az összefoglalás igényével

Az erdélyi magyarság helyzete

Jöhetnek a jövőből

Időutazókat is várnak Stephen Hawking temetésére

Könyvbemutató és díjkiosztás

Elkészült Deutsch mi Comic taneszköz-család két újabb kiadványa

Merész és visszafogott kitárulkozás

Szürrealista, szatirikus, lírai, epikus hangvételű vegyesvágott

Feliratkozás a hírlevélre

Email