Modern nőtípus, köztes beszédmód, átbeszélések

MEGJELENT: 2019. június 27., csütörtök | SZERZŐ: A. Gergely András

Horváth Júlia Borbála két korábbi szakmunkájával (Újnőkorszak. L’Harmattan, 2008; Leánylegény. L’Harmattan, 2015) már jelezte: azt és úgy beszéli el, ahogyan társadalomtudományi érdeklődése kínálja – hol filozófiai antropológiai, hol szociológiai, vagy épp a kettő közötti kommunikációs beszédmódok alapján. Új könyvében a címbe rejtett régiesség az irodalmi műfajok kora-újkori tónusából indít, hogy a 21. századig vezesse a nőkről való beszédmódok sajátos elmélet-történetét. Sőt, a történeti vázlat mellett és közben a férfiak hatalmi státusához kötődő beszédmódok, fogalmak, narratívák felé is el kell kalauzoljon, hogy műve második, kutatásra épülő részében a politikai színtér női szereplőinek tónusait, fogalomtárát, kifejezéskincsét tegye megfigyelés tárgyává. S bizony, valamiképp már ebben is, de a megszólalások körülményei, a férfitársadalom reflexiói terén, a közszereplők és politikai celebek megszólalási tartományaira is jellemző miliőben ugyancsak meghatározóvá válik a „férfi elővilág” és a „női utóvilág” különbsége, s ezek akusztikai sutaságainak egyre durvább jelenléte.

Kép forrása

Hamis hangzat, tételezett nemiség…?
Teljesebb összkép nehezen rajzolható a kötetről, hisz öt nagyobb fejezete bár egymásra épülő megközelítések részletrajzolataiból formálódik, de mert tudományos műről (jelesül éppenséggel doktori értekezésről) van szó, nem meglepő, hogy oldalanként több lehetséges forrásmunka és szemléleti másság okán újnál is újabb fogalmi körök felé kószál el velünk, s eközben mintegy rávesz az akaratlan szemléletváltásra is. E „látószög-váltás” a fogalmi töredékek túlértékelése helyett a súlyukon mért gondolkodástörténeti elemeket, a nagy folyamatok kontrasztjai közepette születő narratív elbeszélésmódokat, a rálátás helyett a beleérzés aspektusát is érzékelhetővé teszi, sőt képes hangsúlyossá tenni a bennük rejlő további értékszempontokat. S ha bárki Olvasóban fölmerülne, hogy valamiféle szirének zenéje tolakszik fülünkbe – mintegy azonnal bizonyítja is, mennyire hagyta magát a konvenciók rabjává lenni. 
A szerzői szándék a tudástörténeti közelítésmód mellett a gender-problematika „női utóvilágát”, irányzatait és megfontolandó nézőpontjait is föltárja, egyben a kultúra- és viselkedéskutató szükséges önreflexiós igényét is megmutatja. A szerző meglátása szerint a mesterkélten kialakított szabályrendszerek fejlődéstörténetében a „nőtudományok megjelenésével” a nemi struktúrákra vetülő gondolkodási és mentális kondíciókat eleve sztereotípiák terhelik, akár mindkét oldalon is. A gondolkodástörténet, a szerepek konvenciói, a hagyománykövetés, az öröklés rendszere és a kulturális mintakészletek is hajlamosak egy patriarchális nézőpontból levezetésre kerülni – így aztán már „a nők helyzetéről” szóló helyzetképek is „androcentrikus” felfogásra épülnek majd. Eközben a gazdasági, társadalmi, családi, munkapiaci, sőt politikai szerepvállalási konvenciók tele vannak azokkal az üvegplafonokkal és üvegfolyosókkal, melyek díszletei olykor még azt is elrejtik, ki beszél, ki miért és kiért beszél, s beszédmódja képes lehet-e áthatolni a szabott szerephatárokon, a nemekre „kiszabott” egyenlőségi mutatókon, a történeti örökségként átvett viselkedési sztereotípiákon, a megértés határain is.

Kép forrása

A XXI. századi nőtípus és az intermentalitás 
A könyv szinte magába rejti a nemek közötti kommunikáció régtől meglévő szabályrendszereinek, majd az ezeket vitató újdonat-új viselkedésmódoknak és elbeszélési szövegvilágoknak életviteli, közbeszéd-világra is érvényes szabványait, de eljut oda is, ahol mások a megkülönböztetés-történeteket kezdeni szokták, de rendszerint e részletes patriarchizmus-kritika nélkül. Horváth Júlia Borbála rávezet, miként lesz a nyelvi világok, szereptörténetek, legitimmé tett megjelenésmódok és szcénák egész életszférája valahol elrontott, csempült, hamisan hangzó. Egy nőtípusról szól, talán az öt fejezet pontosító-szűkítő tartalomjegyzékében is láthatóan a férfi világ(ok) és a nyilvánosság, a sztereotípiák és a szerephatárok, a gender-határok és a mentalitások első fejezetei felől halad a XXI. századi nőtípus, az intermentalitás fogalomköre felé. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy száz oldalt kell áttanulnunk, mire az intermentalitásig jutunk…, de ténylegesen is élmény marad, hogy mintegy krimi-szerűen épül fel a szerzői beszély a kulcsfogalom távoli látványával. S e távolság a Bevezető szavakkal (13-26. old.) bár csökkenni látszik, az elbeszélő kedv igazolásául szolgáló tudásháttér bizony több ponton is gondolkodásra, alkalmilag akár vitára is ébreszti a lusta lapozót. Akár már azon a kulcskérdésen át is: vajon nem hamisan fölépített nemiség képzete áll ama bizonyos patriarchális világ fókuszában, melyben már senki sem emlékszik a családban meghatározó nők szerepére, a mitológiákra, a harcra-háborúra feszengő férfi mögötti életvilágot fenntartani képes nőkre...? 

Kép forrása

Köztes beszédmódok, köztes identitások
A tételezett, kivetített, mediatizált nemiség persze rejti még a filozófiai és politikai dimenziók, a demokráciák elvi egyenlőség-elveinek, uralkodó narratíváinak hamis konstruktumait is – ezt utóbb lényegében mindkét fél megszenvedi, s a modern vagy kortárs egyenlőtlenség-elméletek vidékére átjutva, arra is érdemes felfigyelnünk, ahogyan a női szerepek zordulnak, s a férfi szerepek közelítenek a tradicionálisan „női” foglalatosságok felé.
A tételezett nemi identitások ugyanakkor /csöppet sem baj ez…/ közelítenek is egymáshoz. Ez a köztesség, az intermentalitás pedig átvezet a megértés más módjainak gyakorlata, szükséglete felé is.
Ritka és hiánypótló munka ez, sok-sok belátás fakad belőle, s még több toleráns olvasó kaphat általa inspirációkat a társadalomtudományok eltérő színterein. Köztes beszédmódok, köztes identitások, interaktív elbeszélések iránt nyitott érdeklődőnek pedig több mint provokatívan inspiráló mű.
 
Horváth Júlia Borbála: Női beszély. XXI századi nőtípus, az intermentalitás. L’Harmattan, Budapest – Kossuth Klub, Budapest, 2019., 239 oldal
Megosztás