A múlt héten elkészítettem életem első nokedlijét. A jövő héten pedig megfőzöm életem első pörköltjét. A felütés ugyan megtévesztő, az igazság az, hogy mégsem vagyok teljesen kezdő a konyhában. Eddig is főztem, főzőcskéztem, kenegéltem és kavirnyáltam, de ami most elkezdődött, az valami egészen más. Huszonéves vagyok, így talán nem meglepő, hogy eddig csupa-csupa trendi, fiatalos és nemzetközi ételt csináltam. Természetesen nagy hatással voltak rám a magazinok selymes fényű címlapjai és az internet különféle gasztrobugyrai. „Fiatalság, éleslátás, lendület!” – ezt a mottót tűztem a zászlómra. De nem csak rólam van itt szó, hanem a kérőmről is, aki ott ül éhesen az asztalnál, őt is napról napra le kell nyűgözni valamivel. Quesadilla, hummusz, köfte, shakshuka, tzatziki, gyrostál pitában, mogyorós csirke, kacsás rétes, pad thai, ramen, teriyaki lazac és házi pizza is szerepeltek már az étlapon. Nem mondom, hogy minden esetben tökéletesen sikerült a kivitelezés, de próbálkoztam, az tagadhatatlan. Ám egy idő után azért fárasztóak lesznek ezek az extra tételek, arról nem is beszélve, hogy anyagilag is jócskán megviselik az embert. Jó, de akkor miért nem főzök egyszerű, házias fogásokat? Mert számomra a tradicionális konyha (vagy monarchiás, ahogy anyám mondaná) összefonódott az unásig ismételt túrós csuszákkal meg zöldbablevesekkel. (Persze a vasárnapi húsleves és kirántott csodák ellen nem volt kifogásom.) Megfogadtam, hogy ha nagy leszek, olyan igazi önálló nagy, akkor juszt se fogok ilyen rakottasokon élni.  

A legjobb szakácskönyv

Szóval megfelelő inspiráció híján búcsút mondtam az úgynevezett házias kosztnak. Aztán nagyjából egy évvel ezelőtt a Lidl üzletlánc előrukkolt sorban a harmadik szakácskönyvével Hazai Ízutazás címmel. Már az előző két könyvet is nagyon szerettem (többnyire azokból főztem a fent említett mexikói, görög, ázsiai, fúziós csalafintaságokat), de ez most telitalálat. Akár szkeptikusan is hozzáállhatnánk, ahhoz, hogy mit erőlködik itt a Lidl, nincs elég vásárlója? De ne tegyük! Van elég vásárlója, és úgy tűnik, van elég pénze is ahhoz, hogy a két leghitelesebb szereplőt fizessék meg a hazai gasztronómiai palettáról, ugyanis itt egy Mautner Zsófi és Széll Tamás duettről van szó. S velük megszületett a valaha volt legjobb szakácskönyv a hagyományos magyar konyháról. És még mielőtt engem is meggyanúsítanának azzal, hogy a lidlinek (mama) dolgozom, halkan jegyezném meg, hogy a szóban forgó szakácskönyv sajnos már nincs forgalomban. A kötet tavaly jelent meg, és kizárólag pontokért lehetett kapni. De aggodalomra semmi ok, hiszen sokan vannak, akik antikváriumokban vagy online piactereken próbálnak szabadulni a nem kívánt promóciótól. És hogy mitől Lidl ez a könyv? A koncepció egyszerű: a szerzők által írt receptek hozzávalói egytől egyig mind kaphatóak a boltban. Ha valamiből van saját márkás termék, akkor például nem azt írják, hogy só, hanem azt, hogy Castello só. Azt gondolom ettől könnyű elvonatkoztatni, és ami van a Lidl-ben, az van az Aldiban és a Sparban is. Mondjuk Jutka néni kisboltjában már nem biztos, de azért ott is érdemes próbálkozni. 

Pár szó a szerzőkről 
Szerintem ugyan senkinek nem kell őket bemutatni, de azért szóljunk pár szót a szerzőkről. Mautner Zsófia (eredetileg diplomata) gasztroblogger, szakácskönyv író és tévés műsorvezető. Chili és vanília című blogja, Főzőiskola című könyvsorozata, a Gasztrocsajok című bookazine (vagy vastag magazin), valamint a mai napig visszanézhető főzős műsorai mind-mind a kedvenceim, receptjei referenciát jelentenek nekem. Amit ő leír, az mindig sikerül, mindig finom, színes és izgalmas. Stílusa magával ragadó, friss, fiatalos, mindig jókedvű és mindig nevet. A blogján így ír magáról: „A kultúrák és emberek sokszínűsége iránti tisztelet, a nyitottság, az utazás szeretete számomra a legfontosabb értékek, ezek nagy hatással vannak a főzésemre is. Számos országban jártam, most is sokat utazom, ezeket a kulináris tapasztalatokat pedig szívesen beépítem a hétköznapi konyhámba. Amit főzök: határtalan házikoszt, sok fűszerrel és sok színnel.”
Míg Zsófi kvázi amatőrből lett kulináris szakértő, addig Széll Tamás egyenesen a versenyistállóból jön. A hazai gasztronómia Hosszú Katinkája a Michelin-csillagos Onyx és a legrangosabb szakácsverseny a Bocuse d’Or után Szulló Szabinával közösen megnyitotta a Stand25 bisztrót a Hold utcai piacon. A következő idézet a Stand25 honlapjáról származik: „A bisztró filozófiája az alapanyag tiszteletére épül: itt minden összetevőből akkor lesz étel, amikor a legszebb arcát mutatja. A Stand25 étlapján szerepel néhány emblematikus fogás, olyan ételek, amelyek az elmúlt években összeforrtak Szabina és Tamás nevével, mint például a gulyásleves vagy a rakott krumpli. Ezeken kívül azonban folyamatosan változó kínálat várja a vendégeket, attól függően, milyen minőségi, szezonális és magyar alapanyag elérhető.”
A Stand25 bisztró küldetése tökéletesen egybecseng a Hazai Ízutazás koncepciójával, csak itt a topséfek nyelvét a háziasszonyokéra fordítják.

Nagyon vagány dolog 
A magyar konyha ételeit szokás manapság túl zsírosnak, túl fűszeresnek és korszerűtlennek titulálni, a könyv pedig nem kevesebbet állít, mint, hogy ezek a hagyományos fogások is helyet kaphatnak az egészséges táplálkozásban. Amennyiben változatosan, szezonálisan, kíméletes konyhatechnológiával, friss és minőségi alapanyagokból dolgozunk, úgy semmiről sem kell lemondanunk. A fő szempontok a harmónia, a mértékletesség és a kiegyensúlyozottság. 
És hogy mennyire hagyományos a hagyományos? A teljesség igénye nélkül, íme, néhány a legtradicionálisabb receptek közül: krumplileves, lecsó, töltött káposzta, kelkáposzta főzelék, napközis császármorzsa, rizskoch, tyúkhúsleves, rántott csirke, hortobágyi húsos palacsinta, kacsacomb, körömpörkölt, sertéstarja, halászlé, pisztráng, harcsafilé, túrógombóc, krémes, vargabéles, madártej, tejberizs, pogácsa, kenyér és csúsztatott palacsinta.  Külön kiemelném a Tamás által jegyzett sonkás-tejfölös tészta és a grízes tészta receptet. Ezek olyan, sokak által alávalónak és primitívnek tekintett ételek (szerintem tök finomak), amelyeket manapság nagyon vagány dolog beválogatni egy szakácskönyvbe, főleg egy ilyen szaktekintély részéről. 
A tartalomjegyzék zöldségek, gyümölcsök, befőzés, húsok és halak, tejtermékek, szárazáru, alapreceptek szerint tárgyalja a különböző fogásokat. A receptek mellett mindig feltűntetik, hogy kinek a receptje, hogy hány főre írták és, hogy mennyi időt kell rászánni az elkészítésre. Magukban a leírásokban pedig szerencsére megmutatkozik Zsófi és Tamás személyisége, tényleg olyan, mintha éppen ott állnának és beszélnének hozzánk. Apropó „ott állnának”: minden recepthez tartozik videó is, amit a Lidl Konyha oldalán bármikor meg lehet nézni. Számomra, (aki azért, hangsúlyozom, nem egy feketeöves háztartásbeli) ez hatalmas segítség. Elolvasom, megnézem, majd megnézem még egyszer, és máris sokkal magabiztosabban állok neki a konyhai csatározásnak. 

Egy régi bölcsesség
A könyv képei vidámak, élettel teliek, sugárzik róluk az alapanyag tisztelete és szeretete, napsugaras jókedvünk kerekedik tőle. A foodstyling is remek lett: az ételek tálalása modern, míg a háttérben megjelennek a múlt használati tárgyai a nagymama-féle spájzból, így találkozhatunk rozsdás eszcájgokkal, piros vájdlingokkal, repedt fazékkal, csipkés terítővel is. Szerencsére mindent ízléses kereteken belül abszolválják, és nem lesz szentendrei szuvenír boltos az összhatás. 
Sajnos a könyvben semmilyen információt nem találunk a szerkesztő, a fotós, illetve a stylist személyére vonatkozóan. Ha már köszönetet nem, azért egy impresszumot igazán megérdemeltek volna.
A könyv végén helyet kapott egy boros fejezet is, ami szintén hiánypótló írás. Kevesen vannak tisztában azzal a tengernyi lehetőséggel, amelyet a magyar borkínálat rejt magában. Fehér húshoz fehérbor, vörös húshoz vörös bor. Egyszerűnek tűnik a játék, de azért sejtjük, hogy ennek még vannak további árnyalatai. Éppen ezért ismeretterjesztés céljából olyan praktikus tudnivalókat osztanak meg az arra fogékony közönséggel, mint például, hogy hogyan készül a bor, hogyan tároljuk a borokat, hogyan fogyasszuk a borokat, a bor és az ételpárosítás szabályai, a legfontosabb szőlőfajták, melyik pohár milyen borhoz való, vagy, hogy hogyan értelmezzük a címkét. Nekem a legjobban a Magyarország borvidékeiről készült térkép, és az ahhoz tartozó kislexikon tetszett a legjobban, valamint a borszótár, ami csupa olyan szakszót magyaráz, amelyekkel később felvághatunk a barátaink előtt, sznobságunkat illusztrálva. 
„Egy régi bölcsesség szerint a vendéglátás arra jó, hogy megmutassuk, hogyan szeretnénk élni. A vendéglátás és az étel minősége azonban nemcsak pénz kérdése, hanem azé az ötletességé és szereteté is, ami csak a miénk, ami csak ránk jellemző. 
A magyar konyha Európa-szerte legendás. Étel- és italkülönlegességeink, illetve ezek hozzávalói, alapanyagai nemzeti kultúránk meghatározó elemeivé váltak, sőt ma már közülük jó néhányat hungarikumként tartanak számon. Ételeinkkel összekötjük az illatos Keletet és az édes Nyugatot, a friss Északot és a napfényes Délt, miközben ki-kikacsintunk a csípős tengerentúlra is.
Legyen élmény minden falat!”

Képek forrása