A horror Éhséget csillapít

A gonosz láthatatlan és mindenütt jelen van, ráadásul nem kíméli az amerikai történelem egyik legszörnyűbb és legtragikusabb kalandjának résztvevőit, a Donner-társaságot sem. Alma Katsu új műfajban alkotott, legújabb kötete pedig hamarosan érkezik magyarul is.

Kép forrása

Donner-társaság

Századokon, kontinenseken átívelő viszonzatlan szerelem, amely erőt ad, de akár el is pusztít – kezdtük így Alma Katsu Halhatatlan-trilógiája záró kötetének ajánlóját korábban. A fantasy-thriller után azonban, egy komoly műfajváltást követően, most kissé durvább vizekre evezett az egykoron a CIA-nak, titkosszolgálati munkát végző írónő. Legújabb könyvét ugyanis a horror műfajában írta.
Az Éhség című regény a tengerentúlon már nagy elismerésnek örvend, sőt a nagymester Stephen King is méltatta. A magyar olvasóknak pedig őszig kell várni a hazai megjelenésre, de addig is néhány részletet már elárult róla a kiadó. Így egyebek közt azt, hogy az Éhség a legjobb történelmi horrorokat idézi fel, és a híres Donner-társaság 1846-os tragédiájáról szól. Persze valós és kitalált jelenetekkel tarkítva.

Kép forrása

A valódi rémtörténet
A Donner-társaságként elhíresült szekérkaraván 1846-ban indult útnak Kaliforniába. A valóságos történet persze nem annyira rejtélyes, mint milyen kiváló sztorit farag belőle az írói képzelet. Igaz, a rémségek nem hiányoznak a valóságos események sorából sem. 
A csoport Missouriból indult, s Kaliforniába igyekezett, út közben azonban rengeteg hibát vétettek. A nyugati utazás általában négy-hat hónapot vett igénybe, de a Donner-karaván egy újabb útvonalon próbált haladni, ami, mint kiderült a vesztüket okozta. 1846 november elején a telepesek elérték a Sierra Nevadát, ahol egy korai, nagy hóesés csapdába ejtette őket, s a Truckee (most Donner) tó közelében, a hegyekben kellett tölteniük a telet. Élelmiszerkészleteik hamar megcsappantak, s december közepén a csoport egy része úgy döntött, gyalogosan indul segítségért. A várva várt kaliforniai megmentők azonban nem érkeztek meg egészen 1847 február közepéig. A karaván – illetve az, ami belőle megmaradt – majdnem négy hónapot töltött a havas, jeges vadonban. A társaság nyolcvanhét tagja közül negyvennyolc maradt életben. De ennek az ára az volt, hogy kannibálként kellett a túlélést biztosítaniuk.

Kép forrása

Testet öltött gonosz
És, ha a történetet lehet színezni, akkor Alma Katsu kellően hátborzongató színekkel meg is teszi ezt. A regényben sorozatos balszerencse sújtja az utazókat, akiket az őrület határára sodor a kifogyóban lévő készletek, a kétségbeesett viták és egy kisfiú különös halála. Közben régen eltemetett titkok derülnek ki, és a karaván tagjai között feszülő nézeteltérések gyilkossághoz és káoszhoz vezetnek. Úgy tűnik, hogy képtelenek elkerülni a tragédiát és képtelenek megszabadulni attól az érzéstől, hogy valaki – vagy valami – követi őket, és vadászik rájuk. 
S, hogy miért? Talán a gyönyörű, de elátkozott Tamsen Donner miatt, akit egyébként néhányan boszorkánynak tartanak. Vagy talán azért, mert meggondolatlanul azt az útvonalat választják, amely egy addig ismeretlen terepen vezet keresztül, vagy talán egyszerűen azért, mert elpártol tőlük a szerencse. A kilencven férfiból, nőből és gyermekből álló Donner-társaság egyenesen a western-korabeli amerikai történelem egyik legszörnyűbb és legtragikusabb kalandja felé igyekszik.
Közben egyre-másra tűnnek el nyomtalanul a karaván tagjai, a túlélőket pedig egyre inkább hatalmába keríti az érzés, hogy talán valóban valami nyugtalanító és éhes vár rájuk a hegyek között, vagy talán az a gonosz, amely testet öltött körülöttük, és kezdettől fogva bennük növekedett…